Az igehirdetés alapigéje: 1Kor 4,1-5
Textus párhuzamok és hivatkozások ezer karakterben a RÚF szerint:
A SZENTÍRÁS ÖNMAGÁT MAGYARÁZZA!
„Az Úr így válaszolt: Ki tehát a hű és okos sáfár, akit az úr a szolgái fölé rendel, hogy idejében kiadja élelmüket? * Ennek a szolgájává lettem a szerint a megbízatás szerint, amelyet Isten nekem a ti javatokra adott, hogy teljesen feltárjam előttetek Isten igéjét, * Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat Jézusért. * Mózes is hű volt ugyan az ő egész házában mint szolga, * Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt; * Ítélj meg igazságod szerint, Uram, Istenem, ne engedd, hogy kinevessenek! * Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! * Mert Isten megítél minden tettet, minden titkolt dolgot, akár jó, akár rossz az. * Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat. * Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az Úrnak! * Az én Uram, az Úr jön hatalommal, karja uralkodik.”
Vedd és olvasd: https://abibliamindenkie.hu/uj/1CO/4#1