Az igehirdetés alapigéje: Róm 15,4-13
Textus párhuzamok és hivatkozások ezer karakterben a RÚF szerint:
A SZENTÍRÁS ÖNMAGÁT MAGYARÁZZA!
„akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. * Ezért magasztallak, Uram, a népek között, zsoltárt éneklek nevednek, * Dicsérjétek, ti nemzetek, annak a népét, aki … engesztelést szerez népének földjéért! * Dicsérjétek az Urat mind, ti, népek, dicsőítsétek mind, ti, nemzetek! * Azon a napon Isai gyökeréhez fognak járulni a nemzetek, mert ő lesz a zászlaja a népeknek, és székhelye dicsőséges lesz. * Isten elsősorban számotokra támasztotta és küldte el Szolgáját, hogy megáldjon titeket, ha ti megtértek gonoszságaitokból. * és a te utódod által nyer áldást a föld minden népe, mert hallgattál szavamra. * Akik tehát tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk, és ha valamit másképpen gondoltok, azt is kinyilatkoztatja majd Isten nektek; de amire eljutottunk, ahhoz ragaszkodjunk. * Marana tha! * Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.”
Vedd és olvasd: https://abibliamindenkie.hu/uj/ROM/15#4