ÖRÖMÜZENET

Heti és napi léleképítő igei üzenetek olvasható nézhető hangzó örömhír; s evangélikus naponkénti igeliturgia ISTEN HOZTA KEDVES LÁTOGATÓM! AZ ÚR JÉZUS SZERET S HÍV TÉGED!

Személyes Honlapom

 Garai András evangélikus keresztyén személyes honlapja

 

Webcímeim Jegyzéke

#GaraiNyh #AndreasBlog

Két Kedvenc Képem

Bátorító Ige és magyarázat - mindenkinek

Jézus Krisztus üzeni: "Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt, és angyalai előtt." (Jel 3,5) - El tudod-e képzelni, milyen lesz az a nap, amikor vallást tesz rólad Jézus az Atya, és az Ő angyalai előtt? Tégy róla vallást az emberek előtt szóval, élettel, gyakorlattal, hogy Ő is vallást tehessen rólad. Soha ne szégyelld Őt, hiszen Ő vette magára bűneidet! JÉZUS KRISZTUS ÚR! ISTEN FIA MEGVÁLTÓ!

Friss topikok

TÁJÉKOZTATÓ

Tisztelt Látogatóim! Közhírré tétetik, hogy ez a személyes blog (miként a honlapom), továbbra is teljesen reklám- s hirdetésmentes marad! Ezért én a „CSIZMÁS KANDÚR” kategóriát választottam! A Blog.hu szerkesztői szerint azért „CSIZMÁS KANDÚR” a neve, mert magányos és nemes. Az én végső döntésem szerint viszont azért marad mentes minden reklám- és hirdetés bevételtől, mert Isten igéjét ingyen kaptuk, tehát ingyen is kell azt továbbadnunk! Ezért nem lettem Kétpúpú Teve és nem várom a Sült Galambot sem! Kérem megértésüket! És várom naponta frissülő blogomra! Tisztelettel: Andreas <><

Linkblog

AJÁNLÓ

  

Weblink - Vallás Linkek
 
Linkkatalógus   

 

 

 

Címkék

"Angyalos" hetünk volt! (2) "DE" nélkül kövesd Uradat! (1) #MISSZIO-net* (401) #netmisszio* (22) 1 (1) 1.14 (1) 10 (2) 13 (1) 15 (1) 1jn 4.14 (1) 1móz 24.67 (1) 1pt 1.13 (2) 1sám 26.23 (1) 1thessz 4.17 (1) 1thessz 5.23 (1) 1thessz 5.8 (1) 20 (1) 27 (1) 2kor 1.20 (1) 2kor 5.10 (8) 2kor 6.2 (6) 2móz 18.22 (1) 2móz 19.6 (2) 2thessz (1) 2tim 2.8 (1) 37 (1) 40 hétköznapi böjt (1) 490 éves az Ágostai Hitvallás! (1) 504 éves a lutheri reformáció! (1) 5móz 34.4 (1) adakozás titokban! (1) add át életed istennek! (1) add tovább az istentől kapott békességet! (1) add tovább az örömhírt! (1) add tovább isten szeretetét (1) add tovább Jézus evangéliumát! (3) adjuk tovább Jézus fényét! (1) Adjunk hálát az Úrnak! (3) adj békét uram (2) Adj engedelmes szívet! (1) adj hálát isten gondoskodó szeretetéért! (1) ADVENT 1. HETE (9) ADVENT 2. HETE (10) ADVENT 3. HETE (21) ADVENT 4. HETE (8) agenda (1) aggódás helyett hálaadás (1) ahol jézus van ott a menny (1) ajándékba kapjuk az örök életet (1) akadálymentesítés jézushoz (1) Akadálymentesítsd a szívedhez vezető utat! (1) Akaratod nekem mutasd meg szüntelen! (1) akarom tisztulj meg (1) akik egyszer születtek kétszer halnak meg (1) Akik irgalmat nyertek azok irgalmasak! (1) akik kétszer születtek egyszer halnak meg (1) aki csak egyszer születik kétszer hal meg (1) aki hisz és megkeresztelkedik üdvözül (1) Aki hisz Istenben átment a halálból az életbe! (1) aki hisz jézusban soha meg nem hal (1) Aki irgalmat nyert maga is irgalmas! (1) aki istent szereti szolgál neki (1) Aki Jézust látta az látta az Atyát! (3) aki kér kap (1) aki kétszer születik csak egyszer hal meg (1) alaptalan élet (1) alaptalan élet krisztus nélkül (1) alászállt a poklokra (2) alázatos bűnös (2) alázatos király (1) alázatos szív (1) Alázd meg magad Istened előtt! (1) aláztat nem alázatoskodás (1) Alázzátok meg magatokat Isten előtt! (1) áldásmondás ellenségeinkre (1) áldást örököltök! (1) áldd és dicsőítsd istened! (1) Áldjon meg téged az ÚR! (1) áldott húsvéti ünnepet! (1) áldott orvos jézus (2) áldott születésünnepet (1) áldozat (1) alkalmassági teszt jézusnál (1) alkalmas vagy e az isten országára? (1) Alkalmazd az aranyszabályt! (1) álljunk a győztes oldalára! (1) Állj a Győztes oldalára! (1) állj meg a hitben szilárdan! (1) állj meg hitedben mindhalálig! (1) álruhás jézus (1) ámen úgy.legyen (1) amikor az isten hallgat (1) amit isten mond meglesz (1) andreas (79) angyali üdvözlet (4) angyalok dicsőítik istent a földön is (1) Angyalok dicsőítik Istent a földön is! (2) angyalok hirdették az örömhírt (3) angyalok szolgálata (1) angyalok szolgáló lelkek (9) apcsel 14.9 10 (1) apostoli áldás (1) Aprószentek ünnepe! (1) Aranyevangélium dióhéjban! (2) aranyevangélium neked is szól! (1) aranyszabály (1) aranyszabály bűnbocsánatra is (1) arany evangélium (1) ároni áldás (1) ártatlan jézus vére megtisztít (1) árulás szóval gondolattal tettel (1) átkelés a vörös tengeren (1) Átmentél a halálból az életbe? (1) Átmentél e már a juhok ajtaján? (1) átmentünk a halálból az életbe! (1) atyám vétkeztem az ég ellen és te ellened (1) atya fiú lelke (4) atya fiú szentlélek úristen (2) atyjával (1) Azért jött Jézus hogy megkeressen (1) Azért jött Jézus hogy megkeressen! (2) azonos mózes és jézus tanítása (1) Azt tedd mással amit magadnak is kívánsz! (1) Az Ágostai Hitvallás emléknapja (1) az alázatos a nagyobb! (1) az áldott orvos erre jár (1) Az áldott Orvos közelében! (1) Az áldott Orvos közelében élhetünk! (1) Az áldott Orvos ma is gyógyít! (1) az angyalok Isten örömhírét mondják (1) az angyalok minket szolgáló lelkek (2) az angyalok szolgáló lelkek (1) az angyal küldetése (1) az aranyat tűz próbálja! (1) az aranyszabály a gyakorlatban (1) Az aranyszabály gyakorlati megvalósítása (1) Az átlyukasztott halálos ítélet! (1) az Atya-Fiú Lelke (1) Az Atya-Fiú Lelke Jézust dicsőíti! (1) az Atya- Fiú Lelke él bennem! (1) Az Atya- Fiú Lelke lakozik bennem! (1) az atyát a fiúban dicsőítjük a szentlélek által (1) az atyát a fiúban ismerjük (1) az atya dicsősége (1) az atya és a fiú országa azonos (1) Az Atya és Fiú Lelke megelevenít! (1) az atya fiú lelke benned él (1) az atya fiú lelke bennünk él (2) az atya fiú lelke él bennem (1) az atya fiú lelke isten ajándéka számodra (1) az atya fiú lelke lakik bennünk (3) Az egyházi év utolsó napja! (1) Az egyház első vértanúja! (1) az egyház születésnapja (2) az egyház visszaalakítása krisztushoz (1) az ég minden angyala (1) az elégetett biblia (1) az ellenség szeretete (1) Az ellenség szeretete! (1) Az élőlények teremtése! (1) az élő hit lámpása ég (1) Az első ember födből való! (1) Az első parancsolat a legfontosabb! (1) az elutasított isten (1) az emberben rejtőzködő jézus (1) az emberek válasz szeretete (1) Az emberszeretet törvénye érvényes ma is! (1) az ember bűnös (1) az ember hit által lesz isten gyermeke (1) az ember nem kisisten (1) az én testem étel az én vérem ital (1) az evangélium hirdetése= örömteli szolgálat (1) AZ ÉV ELSŐ HETE (2) az igazi böjt (1) az igazi megtérés (1) az igazság gyümölcsét teremd (1) az igaz ember hitből él (1) az igaz lót megmenekült (1) Az Ige az igazi világosság! (1) Az ige cselekvést jelent! (1) Az Ige cselekvést történést örök létezést munkál! (1) az ige egyháza vagyunk (1) az ige mérlegén mérd magad (1) az ige nem tér vissza üresen (1) az Ige testté lett (1) Az Ige testté lett! (1) Az imádkozó Jézus (1) az imádság a lélek lélegzetvétele (1) az irgalmas szeretet cselekedetei (1) Az Isten-és emberszeretet törvénye! (1) az istenszeretet törvénye (1) Az Istentől kapott szeretettel szerethetsz! (1) az isten és emberszeretet törvénye (1) Az Isten útja biztos út! (1) az isten útja biztos út! (1) az ítéletet túlélni (1) az ítélet Istené! (2) az ítélőbíró eljött meghalni érted! (1) az ítélő bíró jön (1) az óembert halálba kell adni (1) az örökkévalóság készen vár rád (1) az örökkévalóság ünnepe (1) az öröklét nem fizetség hanem jutalom (1) az örök élet elkezdődött (1) Az örök élet elkezdődött! (1) Az örök élet e földön kezdődik Jézussal! (1) az örök élet kegyelem (1) az örök élet kegyelmi ajándék (1) az ősi ároni áldás (1) Az ős ellenség most is üldöz még! (1) az üdvösség hit kérdése (1) az üdvösség napja az örökélet kezdete számodra (1) az üdvösség napja megtérésed ideje (1) az úrban való öröm (1) az úrban való öröm áldásai (1) Az Úrban való öröm gyógyít! (1) az úrral leszünk mindenkor (1) az úrtól tanult imádság (2) az úrtól tanult minta imádság (1) Az úrvacsora szentsége (1) Az ÚR adjon nektek békességet! (1) az úr áldása gazdagít meg (3) Az ÚR angyala őrt áll melletted és megment téged! (1) Az ÚR az én gyógyítóm! (5) az úr az én jó pásztorom! (1) az úr az én királyom (1) az úr az én őriző pásztorom! (1) az úr az én pásztorom (1) az úr az én pásztorom nem szűkölködöm! (1) az úr az én világosságom! (1) az ÚR az Isten égen földön! (1) az úr az isten egyedül! (1) az úr a mi gyógyítónk (2) Az ÚR a mi gyógyító Pásztorunk! (1) az úr a te gyógyítód (2) az úr a te gyógyítód! (1) az ÚR a te gyógyítód! (1) az ÚR a te Istened! (1) az úr a te istened! (1) Az ÚR a te Istened egyedül! (1) az úr a te pásztorod? (1) Az ÚR csodásan működik! (1) az úr előfutára (1) az úr előtt való öröm (1) az úr érkezése (3) Az ÚR érkezése! (2) az úr érkezése közel (1) az úr fog ítélni (1) az ÚR fog ítélni (1) az ÚR Isten az örök VAGYOK! (1) az úr ítélete igaz (1) Az ÚR Jézus az én Megváltóm! (1) Az Úr Jézus a mi őriző pásztorunk! (1) az ÚR Jézus a mi Szabadítónk! (1) Az úr Jézus hálaadása! (1) az úr jézus isten fia (1) Az ÚR Jézus útkészítője lehetsz te is! (1) Az ÚR Jézus valóságos Isten és valóságos ember! (2) az úr szent bárányára teszem le bűnömet (1) Az Úr szent Bárányára teszem le bűnömet! (1) az úr szolgává lett (1) Az ÚR törvénye tökéletes! (1) az útkészítő éneke (2) Az utolsó lefejezett próféta (2) a bárány menyegzője (1) a bárány menyegzője vár rád (1) a bárány vére megtisztít (1) A békességet teremtő Isten! (1) A békesség követe vagy? (1) A betlehemi csillag fénye! (1) a betű megöl (1) A Biblia az élet könyve! (1) a bíró eljött meghalni érted! (1) a bíró előbb meghalt értünk (1) a Bíró mielőtt ítélne eljött meghalni érted (1) A Bíró mielőtt ítélne eljött meghalni érted! (1) A Bíró mielőtt ítélne eljött meghalni érted! Érted?! (1) a böjt kapujában (1) a bölcsesség dicsérete (1) a bűnbánat keresztsége jánosé (1) a bűnbánó szívet nem veti meg az úr (1) a bűn fizetsége (1) a bűn gyalázatára van a nemzeteknek! (1) A christianusok küldetése a tanúságtétel! (1) a Fiú által mehetünk az Atyához! (1) a fiú az atya üzenetét hirdeti (1) a fiú dicsősége (1) a fiú életáldozata (1) a fiú megdicsőítette az atyát (1) a főpap az áldozat is (1) a gyermekek dicsősége (1) a halálon győzött az élet! (1) a halottak feltámadása (1) a hitetlenség a halálos bűn (1) a hitetlen ember szíve kemény (1) a hit ajándéka (1) a hit a legjobb jócselekedet! (1) a hit a legjobb jócselekedeted (1) a hit feltétlen bizalom istenben (1) A hit fénye ragyogjon! (1) a hit győzelme (5) A hit győzelme! (2) A hit győzelme bennünk (1) A hit győzelme életünkben! (1) a hit győzelme isten ajándéka (1) a hit hallásból van (3) A hit hallásból van! (1) a hit is isten ajándéka (5) A hit is Isten ajándéka! (2) A hit is Isten ingyen kegyelmi ajndéka! (1) a hit is isten kegyelmi ajándéka (3) A hit is Isten kegyelmi ajándéka! (2) a hit lámpása lobogjon (1) A hit lángja lobogjon! (1) a hit látja a láthatatlant (2) A hit látja a láthatatlant! (5) a hit látja meg a csodát (2) a hit megtartó ereje (1) a hit teremti a csodát (1) a hit túllát a látóhatáron! (2) A hit túllát a látóhatáron! (2) a hívők elragadtatnak jézushoz (1) a hívők elragadtatnak jézussal (1) a hívők megváltása közel van (1) a hívők mennybemenetele (1) a hívők örök élete (1) a jeruzsálemi templomban leölték a páskabárányt (1) a jézushit gyógyít (1) a jóra használd talentumaidat (1) A jövő a béke emeréé! (1) A kárhozatból kimentse lelkem! (1) a képmutató böjt (1) a keresztfához megyek (2) A keresztfához megyek! (3) a keresztyének ádventi öröme (1) a keresztyének istent dicsőítik (2) a keresztyén BÚÉK (1) a kereszt fénye ragyogóbb a szivárványénál (2) a keskeny út (1) A keskeny út a mennybe visz! (2) a keskeny út a mennybe visz! (1) a kettős nagy parancsolat (2) A kettős nagy parancsolat! (3) a kettős nagy parancsolat! (1) a kezek diakóniája (1) a kezek szolgálata (1) a kiáltó kövek kórusa! (1) A kifizetett adóslevél! (1) a királyi menyegző részese leszel (1) a király gyermeke vagy e már?! (1) a közbenjáró könyörgés áldása (1) a krisztusban hívők összegyűjtése a mennyben (1) a krisztushívők elragadtatása (1) a Krisztushívők gyülekezete vagyunk! (1) a krisztust követők sorsa (1) a lábmosás rabszolgamunka volt (1) a legnagyobb a szeretet! (1) a lélekmentés szolgálata (2) a lélek fohászkodik értünk (1) a lélek ígérete (1) a lélek ingyen kegyelmi ajándék (1) a lélek istenhez űz (1) a lélek krisztust dicsőíti (1) A lélek lélegzetvétele az ima (1) a lélek megelevenít (1) a lélek megelevenít! (1) a lélek újjászül és újjáformál (1) A Lélek újjászül és újjáformál! (1) a másik keresztje könnyebb? (1) a második advent közel van! (1) a második eljövetel (1) A megdicsőült Krisztus! (1) A megdicsőült Krisztus imádása! (1) a megvetett ige (1) a mennyben is lesz manna (1) A mennybe ment Jézus velünk van! (1) a mennyei jeruzsálem vár rád! (1) a mester itt van és hív téged (1) a misszió kezdete (2) A nagy Advent kezdete! (1) A nagy advent kezdete! (1) a nagy király jön (1) A NAGY KIRÁLY JÖN HOZSÁNNA! (1) A nagy király jön hozsánna! (1) a nagy parancsolat (3) A nagy parancsolat érvényben van! (1) a nagy vacsora előképe (1) A nappal legyőzi az éjszakát! (1) a nap ne menjen le a te haragoddal (1) a názáreti jézus a zsidók királya (1) A neveden szólított Istened! (1) a név kötelez (1) a pásztor életét adta juhaiért (1) a pénztárca megtérése az utolsó! (1) a pokoltól lelkem megszabadítottad (2) A pokoltól lelkünk megszabadítottad! (1) A polgári év utolsó napja (1) A próféta Isten igéjét mondja tovább te is?! (1) a reformátork isten emberei (1) a reménység nem szégyenít meg (1) a saját bűneid felett ítélkezz! (1) a sátán támadja isten gyermekeit (1) a sötétség és világosság harca (1) a szemtanú apostol bizonyságtétele (1) a szentháromság dicsérete (1) a szentháromság dicsőítése (3) a szentháromság dicsőítése a feladatunk (1) A Szentháromság dicsőítése a küldetésed! (1) a szentháromság imádása (1) a szentháromság imádata (1) a Szentháromság Istent imádjuk (1) A Szentháromság Isten dicsérete! (1) A Szentháromság Isten dicsőítése a küldetésünk! (1) a szentírás az élet könyve (2) A Szentírás az élet könyve! (1) a Szentírás életünk zsinórmértéke! (1) a szentírás legyen a tankönyved (1) A Szentlélek Isten ajándéka! (1) a Szentlélek Krisztust dicsőíti! (1) A szeretet erősebb a gyűlöletnél! (1) a szeretet himnuszát megélni (1) a szeretet irgalmas cselekedetei hitből fakadnak (1) a szeretet kettős nagy parancsolata (1) A szeretet kettős nagy parancsolata! (1) a szeretet kézzel fogható cselekedetei (1) A szeretet nagy törvénye! (2) a szeretet soha el nem múlik (1) a szeretet sok bűnt elfedez (1) A szeretet sok bűnt elfedez! (1) a szerető Isten megment téged (1) A szívbe írott törvény! (1) a szolgák hallgatnak uruk szavára (1) a tékozló szeretetü apa (1) A teljes Írás Isten üzenete az embereknek! (1) a teremtmény nem egyenrangú teremtőjével (1) a te mennybemeneteled (1) a te új nevedet is isten adja (1) a te vallomásod (1) a titkok az úréi (1) a tízparancsolat ma is érvényben van (1) a több talentum nagyobb felelősség is! (1) a törvény betöltése (1) A törvény betöltése a szeretet! (1) a törvény célja (2) A törvény végcélja Krisztus! (1) a választott nép bűne (1) a választott nép összegyűjtése az ígéret földjén (1) A vértanúk a Bárány trónjánál állnak! (1) A világmindenség Ura és Istene vagy! (1) A világosság gyermekeiként éljünk! (1) a világ barátsága vagy jézusé kell? (1) a világ világossága vagy? (2) A vőlegény barátja! (3) a zsidó és a pogánymisszió egyaránt fontos Istennek! (1) bálványimádás (2) bálványimádás hűtlenség isten ellen (1) bálványimádó nép megmentése (1) bárány jézus jövel! (1) bárány pásztora kezében (1) bárány új éneke (1) bátorság jézussal közösséget vállalni (1) bátran valld meg hitedet (1) bátran valld meg hitedet! (1) Békesség Istentől! (3) békülj ki istennel! (2) belső és külső békesség Istentől! (1) benned él e jézus? (1) bennünk él az atya fiú lelke (1) beszélő istenünk van (1) beteljesedés (1) beteljesült igéret (1) beteljesült próféciák (1) betlehemi (1) biblia (3) biblia az örök élet tankönyve (1) bizalom a kegyelmes Istenben (2) bizalom isten irgalmában (1) bizalom isten kegyelmében (1) bízd életed jézusra (1) bízd újra életed krisztusra (2) Bízd Újra Életed Krisztusra! (4) bízd újra életed krisztusra! (3) bizonyságtétel személyes megváltómról (2) Bízz az Úrban mindenkor! (1) böccsé tesz minket istenünk (1) Bocsánatból élő keresztyének (1) bocsánat csak a megtérő bűnösnek jár! (4) bocsásd meg árulásomat! (1) bocsásd meg bűneinket! (1) bocsásd meg vétkeinket! (3) bocsáss meg és szeress! (1) bojtárok pásztorinasok vagyunk (1) Böjti alázat és önvizsgálat (1) böjtölés (1) BÖJT 1. HETE (9) BÖJT 2. HETE (9) BÖJT 3. HETE (10) BÖJT 4. HETE (9) BÖJT 5. HETE (10) BÖJT 6. HETE (8) böjt kezdete (1) bölcs életfolytatás (1) bölcs szív bölcs ítélet (1) bölcs szolga hű sáfár (1) Boldogság Jézusért szenvedni! (1) boldog aki megtarta Isten igéjét! (1) boldog böjt (1) boldog évfordulót! (1) Bűnbánati imádság! (1) bűnbánat könnyei (1) bűnbánat után bűnbocsánat (2) bűnbánó ember (1) bűnbocsánat (1) bűntelenítő úr (2) Bűnterhedet add át Krisztusnak! (2) bűnvallás nélkül nincs bűnbocsánat (1) bűn vakságából isten dicsőségének meglátására (1) búzamag sors (1) búzaszem életforma (2) cantate domino (1) christianus (77) Címkék (6) csak az úr áldása gazdagít meg! (1) Csak az Úr áldása gazdagít meg! (1) csak az úr az isten (1) Csak a bűnbánó bűnös nyer kegyelmet! (1) csak a csendben hallod meg Istened szavát (1) csak a jó fa teremhet jó gyümölcsöt (1) csak egy szót szólj uram! (2) Csak Jézussal győzhetek! (2) csak Jézussal győzhetsz! (1) csak Jézussal győzhetünk! (2) csak jézus által hihetünk istenben (1) csak téged dicsérlek (1) cselekvő ige (1) csendben lenni Isten előtt (1) csendes éj (1) csillag (1) csodáiért magasztaljuk az urat! (1) december 17 fix igéje (2) de egy a szükséges dolog! (1) de te Jézus mellett vagy már? (1) de ti nem akartátok! (1) dicsérjük az aratás Urát! (1) Dicsérjük az Urat! (1) dicsérjük istenünk jóságát (1) dicsőíted jézust életeddel? (1) dicsőíted uradat és istendet? (1) dicsőítheted uradat (1) dicsőíthetjük a szentháromságot (1) dicsőítsd a szentháromságot! (1) dicsőítsd a Szentháromság Istent! (4) dicsőítsd istent krisztusért (1) dicsőítsd istent mindenért (1) dicsőítsd isten tetteit! (1) dicsőítsd kegyelmes istendet mindenkor (1) Dicsőítsd Uradat egész életfolytatásoddal! (1) Dicsőítsd Uradat és Istenedet! (2) dicsőítsd urad egész életeddel (1) dicsőséges szentháromság (1) Dicsőség a magasságban Istennek! (3) dolgozz az úr szőlőjében! (1) Dr. Luther Márton születésnapja (1) ébredj fel a halálból! (1) ecce homo! (1) eggyé lenni kíván a szívem veled (1) égő mécses a hit lámpása (1) egydül krisztusért (1) Egyedül az ÚR az Isten! (1) egyedül hit (1) egyedül hit által (1) egyedül hit kegyelem szentírás (6) egyedül istené a dicsőség! (3) Egyedül Istené a dicsőség! (4) egyedül isten jó (2) egyedül Isten jó (1) egyedül isten jó! (1) egyedül isten jó ő a jóság forrása (1) egyedül isten úr (1) egyedül Jézusra hallgassunk! (1) egyedül jézus hiányzik az életedből (1) egyedül kegyelem (1) egyedül kegyelemből (1) egyedül krisztusért van üdvösségünk (1) egyedül szentírás (1) Egyértelmű beszéd szeretetben! (1) egylényegű (1) egymás pásztorai vagyunk (2) Egyszerre igaz és egyszerre bűnös ember vagyok! (1) egyszülött fiú (1) együgyü gyermek (1) együgyű gyermekhittel higgy! (1) egy ami üdvösséges! (1) egy a szükséges dolog! (1) egy kereszt (1) egy ügyű vagy? (1) eke (1) eke örömüzenet abc (1) elásott nem hasznosított talantum (1) élet (1) életátadás jézusnak (1) életben tart istened! (1) Életed Istent dicsőítse! (1) életem jézus egyedül te tölsd be! (1) életem jézus egyedül te töltsd be! (2) életfolytatásoddal dicsőítsd Uradat! (2) életmentő urunk van (1) élet áldozat (1) élet istennél (1) élet jézus nélkül (1) élet könyvébe írd nevem (1) Élet könyvébe írd nevem! (2) élet krisztusban (1) élet krisztussal (1) élet krisztussal örökké (1) elfogadtad isten legnagyobb ajándékát? (2) elhivatás és kiválasztás (1) eljövendő messiás (1) Élj az aranyszabály szerint! (3) élj isten akarata szerint! (1) Élj Isten gyermekéhez méltóan! (1) élj jézusban örökké! (1) elközelített az isten országa (1) elközelített a mennyek országa (2) ellenség szeretete (1) elmaradt hálaadás (1) elmulasztott lehetőségek (1) elmúlhatatlan élet jézussal (2) elmúlik a kegyelem ideje (1) élni krisztusban most (1) előbb jézus győz benned (1) előnkbe jött a szeretet (1) előre és fel nézz jézusra! (1) előre isten országába (1) Először a szívedet add az Úrnak! (1) élő isten (1) élő krisztushit (2) élő reménység krisztusban (2) élő szőlővesszők vagyunk?. (1) élő urunk van! (1) Élő Urunk van! (1) élő víznek folyamai (2) elragadtatás (2) elrejtett mennyei manna (1) elrejtőzködő isten (1) első légy a szolgálatban! (1) Első zsengeként támadt fel Krisztus! (1) eltévedtem mint juh! (1) elutasított jézus (1) elveszett paradicsom (1) él benned Krisztus (1) Él bennem a Krisztus! (1) emberek foglalatossága (1) emberfia áldozati halála (1) emberfia megment téged (1) emberhalászás igével (1) emberré lett isten (1) emberszerető isten (1) ember fia isten (1) ember haragja nem munkálja isten ügyét (1) ember misszionárius (1) ember tervez isten végez (1) énekelj istennek új éneket! (1) éneklő gyülekezet (1) engedd be az urat az életedbe (1) engedelmeskedj az úr szavának! (1) engedelmeskedj Urad kívánságának! (1) Enyém az Aranyevangélium kijelentése! (1) én bálvány (1) én csak Jézussal győzhetek (1) én csak jézussal győzhetek (1) én is juhod vagyok! (1) én krisztusban élek (1) én uram és én istenem (4) Én Uram és én Istenem! (11) én uram és én istenem! (2) én Uram és én Istenem! (3) én uram és királyom vagy (1) én vagyok az úr (1) Én vagyok az út igazság élet! (1) epifánia (1) epifánia teofánia (1) építsd krisztusra az életed (1) érckígyó a póznán (1) érdemtelenül szeret uram engem (1) Érdem vagy kegyelem! (2) éretted küldettek az angyalok (1) Érettem Helyettem Miattam halt meg Krisztus! (1) Erősítsd meg Istenünk amit cselekedtél értünk! (1) erősíts meg istenünk! (1) erősíts meg Istenünk! (1) erős a szeretet mint a halál (2) eros filio agape (1) erős váram az úristen (1) erős várunk az úristen! (1) Erős várunk az ÚR Isten! (2) erős vár a mi istenünk! (1) érted is? hogy érted is! (1) érted jézus jön (1) érted jön a király? (1) értelmes imádság és ének (1) értem jön a király! (1) evangélikus (1) evangélium (76) evangélizáció (1) év vége (1) év vége élet vége világ vége (1) Év végi leltár!! (1) ezeréves birodalom kezdete (1) Ézsau kibékül Jákóbbal (1) ézs 32.1 (1) ézs 40.3.10 (6) ézs 40.3 10 (1) ezt cselekedjük jézus emlékezetére (1) ez az én testem ez az én vérem! (1) falra írt igék (1) Fehérvasárnap kishúsvét (2) fehér ruha az üdvözülteknek (1) felebaráti szeretet (1) felebaráti szeretetszolgálat (1) felebaráti szeretet a gyakorlatban (1) Félelmetes dolog az élő isten kezébe esni! (1) felkészülten szolgálj istennek! (1) felment a mennybe az ÚR! (1) felövezett elme (1) Felragyogott Jézus dicsősége! (1) felragyogtatod krisztust az életedben? (1) felragyog neked krisztus! (1) feltámadott az úr! (1) feltétel nélküli megbocsátás (1) feltétlen ráhagyatkozás istenre (1) féltőn szerető Isten az ÚR! (2) féltő szeretet (1) fél szívvel nem lehet istennek szolgálni (1) Fenn a mennyben az ÚR ád ragyogó koronát! (3) fényedből fénysugár az életem! (1) fil 4.4 5 (6) főállásu juhok (1) fogadd be isten igéjét (1) fogadd be jézust az életedbe (3) fogadjuk be az élő igét (1) földi és mennyei boldogság (1) földi és mennyei lakosok vagyunk! (1) földi és mennyei test (1) földi testből mennyei testbe öltözünk (1) fundamentum kőszikla alap jézus (1) fuss jézushoz ő hív téged! (4) Fut az ember az Isten elől! (1) Fut az Isten az ember után! (1) garainyh (82) garai andrás (81) gazdag szegények (1) glória (1) glória és halleluja (1) gondviselő atyám van (1) gondviselő istened van! (1) gondviselő istenünk van (2) gondviselő istenünk van! (1) gondviselő istenünk van imádjuk őt (6) gondviselő urunk van (1) gonosz ellenség erőt ne vehessen rajtam! (1) gyakorlati isten- és emberszeretet (1) gyakorlati tanítványság (1) Gyakorold az aranyszabály betartását! (1) gyakorolj könyörületet (1) gyermeki bizalom istenben (2) Gyógyító Urunk van! (2) gyógyíts meg (1) gyógyulás (2) gyógyulás lelkii vakságból is (1) gyönyörködjél az úrban (1) gyönyörködjél az úrban! (2) gyönyörködjél az Úrban! (4) győzd le a rosszat jóval! (1) győzedelmes hited lehet (1) győzelem (4) győzelem jézussal (1) győzelem krisztussal (1) győzelem önmagam felett (2) Győzelmet vettél ó Feltámadott! (7) győzelmet vettél ó feltámadott! (1) győzelmi korona (1) győzni csak jézussal lehet (1) győzni jézussal mindenen (1) gyülekezeti közteherviselés (1) gyümölcstermő élet csak kegyelemből! (1) gyűtsetek kincseket a mennyben (1) hagyatkozzunk a lélek vezetésére! (1) hagyatkozz jézusod igéretére! (1) hagyatkozz urad gondviselésére (1) hagyd magad megmenteni! (1) Hagyd magad megtalálni és megmenteni! (1) hagyjuk magunkat megkeresni és megmenteni! (1) Hagytad e már megtalálni magad? (1) hálaadás (1) hálaadás az életért (1) hálaadás a kiválasztó kegyelemért (1) hálaadás istennek mindenért (1) hálaadás mindenkor mindenért (4) halál (1) halálból életre kelve (1) halálodig lehet megtérned (2) halálos emberszeretet (1) hálás életfolytatás (1) hálás gyermeke vagy e atyádnak? (1) hálás istenfélő életfolytatás! (1) halhatatlan élet (1) Halld meg Istened szavát! (2) halld meg isten szavát (1) Halleluja mert uralkodik az ÚR! (1) Hallgasd Isten szavát! (2) hallgasd urad szavát! (1) hallgass jézusra (1) hallgass jézusra! (1) Hallgass Jézus beszédére! (3) hallgass jézus szavára! (2) hallgass lelki vezetőidre! (1) hallod isten szavát a szentírásból? (1) halott bálvány (1) hamar eljön hozzánk jézus (1) hamvazószerda (1) Hamvazószerda (1) hangtalan hangszer (1) háromságos egy isten (3) háromság az egységben (2) háromszor szent isten (1) három új nevet viselek majd (1) hasznos vagy e embereknek és istennek? (1) Hasznos vagy Isten szolgálatában? (1) hatalmas isten az úr (2) Hatalmas ő csak mondja s úgy leszen! (1) Határtalan megbocsátás! (1) hátra arc fordulj 180 fokot! (1) HATVANAD HETE (8) ha akarod megtisztíthatsz (1) ha isten velünk ki ellenünk! (1) Ha Isten velünk ki lehet ellenünk? (4) ha jézus benned él már üdvösséged van (1) ha ma meghalnál a mennybe kerülnél?! (1) helyettes (1) helyettes áldozat (2) helyettes életáldozat értem (2) helyettes halál (2) helyettes kereszthalál (1) heródes gyermekgyilkossága (1) HETVENED HETE (7) Hetvenszer hétszer is bocsáss meg embertársadnak! (2) Hét nap múlva megszületik a világ Megváltója! (1) hiből fakadó jócselekedetek (1) higgy az úrban! (1) higgy az úrban és üdvözülsz! (1) higgy az úr jézusban (1) Higgy az ÚR Jézusban! (1) higgy az úr jézusban! (1) higgy az Úr Jézusban! (1) higgy az úr jézusban és üdvözülsz! (13) higgy és üdvözülsz (1) higgy jézusban és üdvözülsz (2) higgy jézusban és üdvözülsz! (3) hinni isten fiában (1) Hinni Krisztus Jézusban! (3) hinni taníts uram (3) hinni taníts uram! (6) Hinni taníts Uram! (9) hirdesd az evangéliumot! (3) hirdesd az örömhírt (1) hirdesd az örömhírt másoknak is! (5) hirdessétek az evangéliumot (1) Hirdessétek az evangéliumot! (4) hirdessétek az evangéliumot! (4) hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! (4) hirdeted az evangéliumot? (1) hiszek az Úr Jézus Krisztusban (2) hiszel isten szavában? (1) Hiszel te az Emberfiában? (1) hiszel te az emberfiában? (1) hiszem az örök életet (3) hiszem a test feltámadását (3) hit (4) hitből élni ma és holnap (2) hitből fakadó cselekedet (1) hitből fakadó cselekedetek (2) Hitből fakadó cselekedetek! (1) Hitből fakadó engedelmesség! (3) hitből fakadó imádság (1) hitből fakadó jócselekedetek (3) hitből fakadó jótettek (1) hited lámpása ki ne aludjon! (1) hited lángja ki ne aludjon (1) hiteles követek vagyunk? (1) hitetlenség és istengyűlölet (1) hitetlenség hanyattesés kiborulás (1) hitetlen szív (1) hittel kérd uradat (1) hittel kérjünk semmit sem kételkedve (1) Hittel nézek keresztfádra! (1) hittel várjuk jézus érkezését (1) hitvallás lélek által (1) hit által igazulunk meg (2) hit által lehetsz elhívott (1) Hit által leszünk Isten gyermekeivé! (2) hit által örök élet (2) hit által örök életed van! (1) hit által üdvösségre jutsz (1) hit által üdvözülünk (1) hit a feltámadott Úrban (1) hit és engedelmesség (2) hit és istenfélelem (1) hit és kegyelem (1) hit és lélek egysége (1) hit és üdvösség (1) Hit és vallástétel! (2) hit hódolat leborulás (1) hit nélkül lehetelen istennek tetszeni (1) Hit remény szeretet! (2) hivatalos vagy az örökélet ünnepi vacsorájára! (1) hivatalos vagy isten országába! (1) hivatalos vagy te is isten országába! (1) Hivatásoddal is Istent dicsőítsd! (1) Hivatásunk is Isten gondviselő szeretetének ajándéka (1) Hívj segítségül a nyomorúság idején! (3) Hol töltöd az örökkévalóságot? (1) hős vezér (1) hozsanna és hit krisztusban (1) Hozzád megyek ó Uram! (1) hűségesen add tovább isten üzenetét! (2) hűséges isten (1) hűséges isten hűtlen nép (1) hűséges sáfár vagy? (1) HÚSVÉT HETE (7) HÚSVÉT UTÁN 1. HÉT (9) HÚSVÉT UTÁN 2. HÉT (8) HÚSVÉT UTÁN 3. HÉT (13) HÚSVÉT UTÁN 4. HÉT (9) HÚSVÉT UTÁN 5. HÉT (9) HÚSVÉT UTÁN 6. HÉT (10) hű az isten (1) Hű az Isten te is hű légy hozzá! (1) igazat adni jézusnak (1) igazi életszeretet (1) igazság (2) igazságos vezetés (2) igaz istenismeret jézusban (1) igeliturgia (3) igemag (1) igemisszió (79) Igen Atyám így volt kedves teelőtted! (1) igéret (1) ígéret (1) igetanulmányozás (1) ige és lélek (1) ige és lélek által új ember (1) ige védelem (1) Illés próféta szerepe (1) imádd az atyát a fiúért (1) Imádjátok Istenünket aki adta mindenünket! (1) Imádjuk az Örökkévaló Istent! (1) imádjuk istenünket! (1) imádkozzatok (1) imádkozzatok! (1) imádkozzatok és buzgón kérjetek (2) Imádkozzatok és buzgón kérjetek! (1) imádkozzunk egészen az üdvösség napja eljöttéig! (1) imádkozzunk jézus nevében! (2) imádkozz másokért is! (1) imádom azt a nagy szerelmet jézusban mely felém hajolt (5) imádság (1) imádságot meghallgató isten (1) ima és igeszolgálat (1) Íme az Isten Báránya! (6) íme a zsidók királya (1) íme isten fia! (1) imitatio christi (5) imitatio christi krisztus követése (2) indulj az úton előre nézz! (1) indulj az úton és előre nézz! (2) ingyen de nem olcsó kegyelem! (1) Irgalmadban reménykedem Uram! (1) irgalmas és kegyelmes az úr! (2) irgalmas isten (4) irgalmas isten megkönyörül rajtad (1) irgalmas szív (1) Ismerd jól a Szentírást! (1) ismered isten jóságát? (1) ismered urad akaratát? (1) ismeretlen útitársad felismerted? (1) ismerős istened van? (1) isten (1) Isten- és emberszeretet a gyakorlatban! (3) Isten- és embertisztelet (1) Istenem örök öröm van nálad! (1) istené az ítélet (1) istené vagyok (1) istenfélelem (1) istenfélelem és bölcsesség (1) istenfélelem és emberszeretet (2) Istenfélelem és emberszeretet (2) istenfélelem és engedelmesség (3) istenfélelem és istenhit (2) istenfélelem és istenismeret (2) Istenfélelem megelégedéssel! (4) istenfélő jób (1) Istenhez kiáltok szüntelen! (1) istenimádat vagy pénzimádat (1) istenimádó ember (1) istenképűségünk (1) Istennek terve van veled! (1) istennél egy nap ezer esztendő (1) istenre bízod magad teljesen? (1) istenszeretet az emberben (1) istentelen ember (1) Istentől születtünk újjá! (1) istent dicsőítő ének (1) istent félnünk és szeretnünk kell (1) istent félnünk és szeretnünk kell! (1) Istent félnünk és szeretnünk kell! (7) istent imádd (1) Istent Jézusban dicsőítsd! (1) istent lélekben kell imádni! (1) istent lélekben kell imádnunk (1) istent magasztald életeddel (1) Isten ad Szentlelket gyermekeinek! (1) Isten ajándéka az örök élet! (1) Isten akarata (1) isten akaratának cselekvése (1) isten akaratának engedelmeskedünk (2) isten akarata végleges (1) isten akkor beenged örök országába (1) isten általad visel gondot másra (1) Isten angyalai szolgáló lelkek (1) isten arcú ember (1) Isten az ítéletet Fiának adta! (1) isten az uralkodók ura (1) Isten a Fiú által teremtette a világot! (1) Isten a királyok Királya! (1) Isten a névadó! (3) Isten a teremtett világ mindenható Ura! (2) isten a teremtett világ ura (1) isten a te testi lelki gyógyítód (1) isten báránya a kereszt oltárán feláldoztatott! (1) isten báránya elveszi a világ bűnét (1) isten báránya hordozza a te bűnöd is! (1) isten báránya irgalmazz (2) isten békéltet meg (1) isten békessége (1) isten békessége minden értelmet felülhalad (1) isten családjába tartozunk (1) isten családja tagjai lettünk (1) isten családtagjai vagyunk (1) Isten cselekszik benned és általad! (1) isten dicsőítése (3) isten dicsőítése a feladatunk (1) isten dicsőítése a küldetésünk (1) isten dicsőítése a mennyben (1) Isten dicsőítése és imádása (1) isten dicsőítése imádata (1) isten dicsőítése imádata magasztalása mindenkor! (1) isten dicsőítése jézusban (1) isten dicsőítése krisztusban (1) Isten dicsőítése Krisztusért (1) isten dicsőítése krisztusért (4) isten dicsőítése magasztalása imádása (1) isten dicsőítése mindenért (1) isten dicsőít meg téged (1) isten dicsősége (6) isten dicsőségének munkálói vagyunk (1) isten dicsősége jézusban látszik (1) Isten dicsősége Jézusban látszik! (1) isten elengedte bűneid jogos büntetését (1) isten életmentő terve veled (1) Isten elhívása visszavonhatatlan! (1) isten elítéli a bűnt (1) isten elkészítette számunkra a jót (1) isten előbb szeretett minket (1) isten előbb szeretett téged (1) isten előbb szeretett téged is (2) isten előtt kedves a töredelmes lélek (1) isten élő igéje (1) isten elutasítása= örök kárhozat (1) isten emberszeretete jelent meg (2) isten eredeti szándéka a házasságról (2) Isten eredeti szándéka a házasságról (1) isten erős várunk; oltalom (1) Isten erős várunk oltalmunk (1) isten eszközei vagyunk (1) isten és dávid fia (1) isten és emberszeretet (2) Isten és emberszeretet (1) isten és emberszeretet törvénye (2) isten fia (2) Isten Fia emberré lett! (3) isten fia győzött (1) isten fia halt meg érted!? (1) isten fia hív haza (1) isten fia legyőzte az ördög hatalmát (1) isten fia megváltó (4) Isten Fia Megváltó! (5) isten gondoskodik rólad (1) Isten gondot visel gyermekei földi sorsáról! (4) isten gondot visel rólad (1) isten gondviselése mindörökké tart gyermekeinél (1) isten gyermekei (1) isten gyermekeiben az ő lelke lakik (2) isten gyermekeiben lakozik a lélek (1) isten gyermekeiben lakozik a szentlélek (2) isten gyermekeinek vallástétele (2) isten gyermekeire sok bízatott (1) isten gyermekeit az ő lelke vezérli (1) isten gyermekeivel tölti az örökkévalóságot (1) isten gyermekeivé lettünk (1) Isten gyermekeivé lettünk hit által! (2) isten gyermekeivé lettünk keresztségünkben (1) isten gyermekei által cselekszik hatalmasan! (1) isten gyermekei az ő örökösei (1) Isten gyermekei a benne hívők! (1) isten gyermekei és háza népe (1) isten gyermekei jézus juhai (1) Isten gyermekei Krisztusban élnek! (2) isten gyermekei lehetünk krisztusért (1) isten gyermekei minden népből valók (1) isten gyermekei örökösök (1) Isten gyermekei örökre áldottak! (1) isten gyermekei őt dicsőítik egész életükben (1) isten gyermekei üdvözülnek (1) isten gyermekei vagyunk (2) isten gyermekévé lettél (1) isten gyermeke hálás (1) isten gyermeke lehetsz! (1) isten gyermeke lettél (1) isten gyermeke vagy (1) isten gyermeke vagy! (1) isten gyermeke vagy? (4) Isten gyermeke vagyok (1) isten gyermeke vagyok (2) isten haragja (1) Isten három kívánsága! (1) isten hatalmasan cselekszik! (1) isten hétköznapi csodái (1) Isten hirnökei jó hírt hoznak (1) Isten hírnökei neked szolgálnak (1) isten hívő gyermekei örökösök (1) isten hív az örökéletre! (1) isten hív és küld (1) isten hiv téged! (1) isten igáje által munkálkodik (1) isten igazít meg (1) Isten igazít meg ingyen kegyelméből! (1) isten igazít meg irgalmából (1) isten igazít meg krisztusért (1) Isten igazít meg Krisztusért! (1) isten igazsága (2) Isten igazsága (1) isten igazsága! (1) isten igazsága jézus (1) isten igazságosan ítél (2) Isten igazságosan ítél! (3) isten igéje (1) isten igéjével és lelkével szül újjá (1) isten igéje elevenít meg lelke által (1) isten igéje élő és ható (2) Isten igéje élő és ható! (1) isten igéje lelki eledelünk (1) isten ígéretei megmásíthatatlanok (1) isten imádása (1) isten imádása jézusban (1) isten imádata és félelme (1) isten ingyen kegyelme (1) isten ingyen üdvözít (1) isten irgalma (1) isten írott igéjében szól hozzád! (1) isten ismerete jézusban lehetséges (1) isten ismeri az ember titkát (1) isten ismeri a szívedet (1) isten ítél és jutalmaz (1) isten jelenléte (1) isten jézusban ismerhető meg (1) isten jézusban jött közénk (1) isten jézusért szeret téged! (1) Isten Jézus érdeméért bocsát meg! (2) isten jósága megtérésre indít (2) Isten jósága megtérésre indít! (1) isten jósága megtérésre indítson (1) isten kegyelme (2) isten kegyelmes vezetése (1) isten kegyelme végtelen (2) isten kegyelmi ajándéka a megtérés is (1) isten két szövetsége a világgal (1) isten kezében a győzelem (1) isten kezében vagy (1) isten kezében van az életem (1) isten kezében van az életünk (3) isten kezében van a sorsom (1) isten kezében van életed ideje (1) Isten kihozta a halálból a juhok nagy Pásztorát! (1) isten kijelentései (1) Isten kimondott szavával teremt! (1) isten kiragadja életed a porból! (1) isten királyi uralma elkezdődött! (1) isten könyörül a bűnbánó bűnösön (1) isten követe (1) Isten Krisztusért bocsát meg neked! (2) isten krisztusért üdvözíti a benne hívőket (1) isten legfőbb parancsa a szeretet (1) Isten legyen az első az életedben (1) Isten legyen az első az életedben! (1) isten legyen szavával világot teremtett (1) isten légy irgalmas nékem (1) isten légy irgalmas nékem bűnösnek (1) isten lelke (2) isten lelkével vezet (1) isten lelke által szól hozzánk (1) Isten Lelke által vezérli gyermekeit (1) isten lelke által vezeti gyermekeit (1) isten lelke által munkálkodik (1) Isten Lelke lebegett a vizek fölött! (1) isten lelke vezérel? (1) isten lelki kenyérrel és itallal táplálja gyermekeit (1) isten lényege a szeretet (2) Isten magasztalása mindenért (1) isten ma még szól (1) Isten ma még vár rád! (1) Isten megdicsőíti gyermekeit! (1) Isten megelőző kegyelmes szeretete átölel! (1) isten megelőző szeretete (4) isten megmentett gyermekei vagyunk (1) isten megőriz (1) isten megőrzi gyermekeit mindenkor (1) isten megszentelt engem (1) isten megtartja igéreteit (1) isten megtartja övéit az üdvösségre (1) isten megtart az örökéletre (1) isten megtérésre hív (1) Isten megtérített Igéjével! (1) isten megváltott engem (1) Isten megváltott gyermeke lettem! (1) Isten megváltott gyermeke vagyok! (1) isten mentő szeretete (1) isten mindenható szuverén úr (1) isten mindenható úr (1) isten mindenkit hív magához (1) Isten minden ember üdvösségét munkálja! (1) Isten minden teremtése íme igen jó! (1) isten minden teremtményének ura (1) isten nagy parancsolata (1) Isten nagy tette a te hitrejutásod! (1) isten neked üzent ma (1) isten nélküli örökkévalóság= a pokol! (1) isten nem akarja a bűnös halálát (1) isten névadója (1) isten névadója a keresztség (1) isten nevemen szólított (1) isten névtárában benne vagy? (1) Isten örökbe fogadott gyermeke vagyok! (4) isten örökkévaló országa nyílvánvalóvá lesz (1) isten örököse krisztus örököstársa vagy! (1) isten örök életet ad gyermekeinek (1) isten örök országa téren és időn túl létezik (1) Isten örök szeretete (1) isten országának örökösei vagyunk (1) isten országa rád is vár (2) isten parancsa örökélet (1) isten parancsolatai (1) isten pogánymissziója ma is tart! (2) isten ráadásként minden szükségest megad (1) isten rendje a házasság (1) isten sáfárai vagyunk (1) Isten sáfárai vagyunk! (1) Isten sokat bízott rád! (1) isten szabadítása (1) isten számára mindenki él (1) isten szava (1) Isten szavának szomjúhozása! (1) isten szava a biblia (1) isten szava élet (1) isten szava hozzánk a szentírás (1) isten szeme mindent lát (1) isten szent (1) Isten szent de könyörülő ÚR! (1) isten szeretet (1) isten szeretetének jó híre (1) Isten szeretetének jó hire (1) Isten szeretetének napja (1) isten szeretetével szeressünk (1) Isten szeretetével szeressünk (1) Isten szeretetével szerethetsz (1) Isten szeretetével szerethetsz! (1) isten szeretete kiáradt szíveinkbe (1) isten szeretete kiáradt szívünkbe (1) isten szeretete örök (1) Isten szeretete tartja ezt a világot! (1) isten szeretete tökéletes (1) isten szeretet törvénye (1) isten szereti a megtérő bűnöst! (1) isten szeret engem! (1) isten szeret téged (1) isten szeret téged! (5) isten szerinti böjt (1) Isten szívén megpihenve egy közös test tagjai! (1) isten szolgái vagyunk (1) Isten szolgáló lelkei (1) isten szolgáló lelkei (1) isten szül újjá (1) isten szül újjá igéje és lelke által (1) isten szuverén úr (2) isten tanúi vagyunk?! (1) isten tanúja vagy? (1) isten téged is szeret (1) isten tékozló gyermekei (1) isten teremtette a férfit és a nőt (1) isten teremtett engem (1) isten teremtménye minden ember (1) isten teremt újjá (1) isten térített meg engem (1) Isten testi és lelki gyógyulást ad! (1) isten tesz alkalmassá szolgálatára (1) isten törvénye és evangéliuma (1) Isten törvénye és evangéliuma (1) isten törvénye jó (2) Isten törvénye jó (1) Isten törvénye jó! (1) isten üdvbizonyosságot adott (1) isten üdvözíti gyermekeit (1) isten üdvözít krisztusért (1) Isten újjászült Szentlelkével! (1) Isten újjáteremti egész valónkat! (1) isten új szövetsége a kereszten köttetett (1) isten új szövetsége fiában (1) isten új teremtése vagy! (1) isten vagy bálvány van az első helyen életedben? (1) Isten választott népe (1) isten vándorló népe (1) isten várja tékozló gyermekeit (1) isten vár téged országába! (1) István vértanú ünnepe (1) ítélet (8) Ítélj meg engem Istenem! (4) ítélj meg Istenem! (1) ítélj meg istenem! (1) ítélő ige (1) itt az Isten köztünk (1) Itt az Isten köztünk! (4) itt kezdődik örök életed (1) Izráel Isten választott ószövetségi népe (1) izsáknak is isten adott nevet (1) János apostol névünnepe (2) János az utolsó próféta (1) jános bűnbánat keresztsége (1) jános bűnbánat keresztséget hirdetett (1) János és Jézus ugyanazt hirdette (1) jános félévvel jézus előtt született (1) jános illés lelkületével szolgált (1) János Illés lelkületével szolgált (1) János Jézusra mutat! (3) jános kiáltó szó volt (1) János ott volt a kereszt alatt! (1) János születésének hete (1) János volt Jézus előfutára (1) jel 2.17 (1) jel 2.5 (1) jel 20 (1) jel 21 (1) jel 22.20 (1) jel 3.11 (1) jeruzsálem második pusztulása (1) Jeruzsálem népe elhagyta az Urat! (1) jer 17.14 (1) jer dicsérjük istent (1) Jer dicsérjük Istent! (9) jézus (2) Jézus! Tied vagyok! Ments meg! (4) jézus=isten! (1) Jézusban beteljesültek az Írások! (1) jézusban élni örökké (1) jézusban itt az isten köztünk (1) jézusért elveszteni az életet (1) jézusé az egész életem (1) jézusé vagyok (1) jézushiány (1) Jézushoz bármikor fordulhatsz! (1) jézushoz segíteni a másikat (1) jézusnak odaszánt élet (1) jézusnak szolgálni embertársainkon keresztül (1) Jézusom Krisztusom én szerelmesem! (1) jézussal beszélj gondjaidról is! (1) jézussal élhetünk szeretetközösségben mindörökké (1) jézussal élni örökké (1) jézussal én is élek örökké (1) jézussal én is győzhetek (3) Jézussal győzhetsz! (1) jézussal győzhetsz! (1) jézussal győzhetünk! (2) jézussal járni (1) jézussal lenni örökké (1) jézussal mindig győzhetünk (1) jézussal mi is győzhetünk (2) Jézussal te is győzhetsz! (1) jézussal töltöd az örökkévalóságot (1) jézussal vagy nélküle élsz (1) jézustól örökéletet kaptam! (2) jézust az embertásadban szeretheted (1) jézust is isten nevezte el (1) jézust látni a másik emberben (1) jézust megdicsőítette atyja (1) Jézust megdicsőítette az Atya! (1) jézust ne tétlenül várd (1) jézust úrnak ismerni el (1) jézus a (1) jézus agapé szeretete (1) jézus akarata vagy! (1) jézus alázatos szívű (1) jézus által üdvözülni (1) jézus anyjának sorsa (1) jézus azonosítja magát a róla bizonyságot tevőkkel (2) jézus azonosítja magát veled! (1) jézus az áldott orvos (1) Jézus az egyház alapja (1) jézus az egyház alapja (1) jézus az élet fejedelme (1) jézus az élet kenyere (2) jézus az élő ige (1) jézus az élő isten és az örök élet (1) jézus az én erőm (1) jézus az én gyógyítóm (1) Jézus az én gyógyító Uram! (1) jézus az én kincsem (1) jézus az én királyom (1) Jézus az én Szabadítóm! (1) Jézus az én Szabadító Uram! (1) jézus az én uram (1) Jézus az én Uram és Istenem! (1) jézus az igazi világosság! (1) jézus az ige (1) jézus az isten báránya (2) jézus az isten örömhíre számodra (1) jézus az ítélőbíró! (1) Jézus az örök élet! (2) jézus az örök vagyok (1) jézus az új ádám (1) Jézus az új Ádám! (1) jézus az uram! (1) jézus az út az igazság és az örökélet (2) jézus a búzamag is! (1) jézus a feltámadás és az élet (2) Jézus a feltámadás és az örök élet! (1) jézus a főpásztor (1) Jézus a győztes ÚR! (1) jézus a halál legyőzője (1) jézus a kereszten legyőzte a sátánt (1) jézus a király! (1) jézus a krisztus (1) Jézus a Krisztus! (1) jézus a lábmosáskor rabszolgamunkát végzett (1) Jézus a megígért Megváltó! (1) Jézus a mindenem! (1) jézus a mi egyetlen közbenjárónk az atyánál (1) Jézus a mi igazságunk! (2) jézus a mi jelszavunk (2) Jézus a mi napunk (2) Jézus a mi napunk! (1) jézus a mi őriző pásztorunk (1) jézus a mi szabadítónk (1) jézus a mi üdvösségünk (1) jézus a mi üdvözítő istenünk (1) Jézus a mi Urunk! (1) Jézus a mi utunk! (1) Jézus a mi utunk igazságunk örök életünk! (2) jézus a sátán legyőzője (1) Jézus a Sátán legyőzője! (1) jézus a szőlőtő (1) jézus a testté lett ige (1) Jézus a te áldott Orvosod! (1) jézus a te életed alapja is (1) jézus a te igazságod? (1) jézus a te örök életed? (1) jézus a te utad? (1) jézus a világ üdvözítője (1) Jézus a világ világossága! (1) Jézus a világ Világossága! (3) jézus befogadása (1) Jézus benned él (1) jézus bennem él! (1) Jézus benső ismerete (1) jézus bojtárai (1) jézus böjtje (1) jézus bűnösöket hív (1) jézus búzamag élete halála felámadása érted történt! (1) jézus családja (1) jézus csodálatosan gyógyít isteni hatalmával (1) jézus dicsőítése életemmel (2) jézus dicsőítése és imádása (1) jézus dicsősége (5) jézus dicsőségében te is részesülsz ha hiszel benne (2) jézus dolgai (1) jézus egész élete szolgálat volt (1) jézus egyetlen megoldás (1) jézus egylényegű atyjával (1) jézus egylényegű az atyával (1) Jézus életáldozata a kereszten! (1) jézus elismeri a nagy hitet (1) Jézus eljön az övéiért! (1) jézus eljön érted és magához visz (1) jézus eljön értünk (1) jézus eljött érted! érted? (1) jézus eljövetele (1) jézus eljövetele közel van (1) jézus előfutára (1) jézus élő kenyér (1) Jézus élte életemnek (1) jézus elutasítása (1) jézus él bennünk (3) jézus él én is vele (1) Jézus él én is vele! (5) jézus él és életed része akar lenni (1) jézus él e a szívedben? (1) jézus él követőiben (2) jézus él vele együtt én is élek! (2) jézus emberfia úr! (1) jézus engem is feltámaszt (1) jézus éretted helyetted miattad szenvedett és halt meg (1) jézus éretted is jött e földre (1) Jézus érettem halt meg (1) Jézus érettem halt meg! (1) jézus érettem helyettem miattam szenvedett (2) jézus erősít úrvacsorájával téged (1) jézus érted áldozta fel magát (1) jézus érted jön (1) jézus érted könyörög atyjához! (1) jézus esedezik érted (1) jézus év (1) jézus e világ világossága! (1) jézus felemeltetése a keresztre (2) jézus felemeltetése a mennybe (1) jézus feltámadott a halálból! (1) jézus feltámadt megigazulásunkért (1) Jézus fog ítélni élőket és holtakat! (1) jézus fog ítélni mindeneket (1) Jézus gabonamag sorsa (1) jézus gondoskodik övéiről (1) jézus gyógyítás után is imádkozott (1) Jézus gyógyító szent keze orvosolta fájdalmam! (1) jézus gyógyító úr (1) jézus győzelméből élhetek (1) jézus győzelméből részesedünk (1) jézus győzelme hit által lehet a miénk is (1) jézus győzött! (1) jézus győzött a bűn halál sátán felett (2) jézus győzött a kereszten (2) jézus győzött benned (1) Jézus győzött benned (1) jézus győzött benned? (1) Jézus győzzön benned! (1) jézus győzz bennem! (1) jézus győz benned (1) Jézus győz benned! (1) Jézus győz bennem (1) jézus győz bennem (1) jézus halála a megoldás a bűnre (1) Jézus halálosan szeret téged! (1) Jézus halálosan szeret téged is! (1) jézus halálos szeretete (1) jézus hamarosan visszajön (1) Jézus harcol érted! (2) Jézus helyetted halt meg a kereszten! (2) jézus helyettes áldozata (1) jézus helyettes halála (1) jézus helyettes halála érted történt (2) jézus hit (2) jézus hív (1) jézus hív jertek énutánam (1) jézus hív jertek énutánam! (2) jézus hív téged (1) jézus hív téged! (3) jézus horodoz téged (1) jézus hozzád jön (1) jézus húsvéti győzelméből élünk (1) Jézus igazít meg! (1) jézus ígérete érvényes (1) jézus isten (1) jézus isten! (1) jézus isteni erővel cselekszik (1) jézus isteni hatalmával gyógyít (1) jézus istennél esedezik érted (1) jézus isten ujjával űz ki ördögöket (1) jézus ítélőbíróként érkezik (1) jézus ítélő úr (1) jézus juhai egyek (1) jézus juha vagy már? (1) jézus kenyércsodája (1) jézus keresése (1) jézus keresztáldozata (2) jézus keresztáldozata éretted történt (1) Jézus Keresztelő Jánosról tesz bizonyságot! (1) jézus keresztje királyi trón lett (1) jézus keres megment megtart (1) jézus keres téged (2) Jézus keres téged is! (1) jézus kezében van az életem! (1) jézus kigyógyít a halálból is (1) Jézus kiitta a keserű pohárt (1) jézus király (2) jézus kizsákmányolása? (1) jézus könyörög értem (1) jézus követése (1) jézus követése ma (1) jézus követe vagy (1) jézus követői isten gyermekei (1) jézus közbenjár érted! érted? (1) jézus krisztus isten fia megváltó (3) jézus krisztus isten fia megváltó! (1) Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó! (5) jézus krisztus úr (5) Jézus Krisztus ÚR! (5) jézus kriszuts úr! (1) jézus lábnyomába lépdelek utána úgy megyek (1) jézus legyen egyetlen alapja életednek! (1) jézus legyen szavával gyógyított (1) jézus legyőzte a bűnt halált sátánt (1) Jézus legyőzte a bűnt halált Sátánt! (1) jézus legyőzte a bűn halál sátán hatalmát (2) Jézus legyőzte a bűn halál Sátán hatalmát! (3) jézus legyőzte a halált (1) jézus legyőzte a sátánt (1) Jézus legyőzte a Sátánt a kereszten! (1) Jézus legyőzte a Sátán hatalmát! (1) jézus lesz az ítélőbíró! (1) jézus lett a szövetségesünk (1) jézus magához hív (1) jézus magához visz téged! (1) jézus magával viszi a christianusokat (1) jézus magával visz engem (1) jézus magával visz téged (1) jézus második eljövetele (2) Jézus második eljövetele (1) Jézus második eljövetele! (1) jézus második eljövetelét várjuk (1) Jézus második eljövetele közel! (5) Jézus második eljövetele közel van! (1) Jézus második felemeltetése! (1) Jézus második visszajövetele közel! (2) Jézus ma is gyógyít! (1) jézus ma is hív magához (1) Jézus ma még vár! (2) Jézus megbékéltetett Istennel! (1) jézus megdicsőülése (3) Jézus megdicsőülése (1) Jézus megdicsőül benned (1) jézus megeleveníti életed (1) jézus megelevenít az örök életre (1) jézus meghalt érted (1) jézus meghalt érted! (1) jézus megjelenése (1) jézus megjelent e földön (1) jézus megmenti az elveszettet (1) jézus megmenti tanítványait (1) jézus megmosta tanítványai lábát (1) jézus megnyitotta neked a mennyet? (1) jézus megújítja életed (1) jézus meg fog jelenni e földön (1) jézus mennybemenetele (2) jézus ments meg! (1) jézus minden megtérő bűnöst megvált (1) Jézus missziói parancsa a te küldetésed is! (2) jézus missziói parancsa nekünk szól (1) jézus most istennél van (1) jézus most is jön (1) jézus munkája (1) Jézus nem szállt le a keresztről (1) Jézus nevében cselekedj! (1) jézus nevében cselekszünk (2) jézus nevében imádkozhatunk (2) jézus nevében kérjünk (2) Jézus nevében könyörgök Istenhez! (2) jézus nevében könyörögjünk (1) jézus nevét fogjuk viselni (2) Jézus neve mindennél feljebb való! (1) Jézus önmagát adta érted a keresztre! (1) Jézus örökkévaló Isten! (1) jézus örökkévaló országa (1) jézus örökkévaló szabadítónk (2) jézus örökké él (1) Jézus örökké szeret téged! (1) jézus örököstársa lehetsz (1) jézus öröksége (1) jézus örökváltsága a tiéd! (1) jézus örökváltságot szerzett nekünk (1) jézus örök élet (1) jézus örök vagyok (1) jézus passiója (1) Jézus passiója (1) jézus ragyogása (1) Jézus ragyog benned? (1) jézus szabadító (1) jézus szabadító megváltó (1) jézus szabadító úr (1) Jézus szavának elutasítása (1) jézus szavára mindenek engedelmeskednek (1) jézus szava isten igéje (1) jézus szent és bűntelen (1) jézus szeret téged! (4) jézus szerinti nagyság (1) jézus szolgálata (1) jézus szolgál nekünk!. (1) jézus szószóló (1) jézus szószólói vagyunk (1) Jézus tanított és gyógyított! (2) jézus tanúja vagy! (1) jézus tanúja vagy? (1) jézus tarhatja meg örökre az életed (1) jézus téged is hív! (1) jézus téged is keres (2) jézus téged is meg akar menteni (2) jézus téged is üdvözíteni akar (1) jézus téged is vár (1) jézus temetése (1) jézus termései vagyunk (1) Jézus testet és lelket együtt gyógyít! (1) Jézus teste étel vére ital! (1) jézus tied vagyok ments meg (1) jézus tied vagyok ments meg! (1) Jézus tökéletesen betöltötte a törvényt! (2) jézus újra eljön (2) Jézus újra visszajön! (1) Jézus új parancsolata (3) jézus új parancsolata (1) Jézus új parancsolata! (1) jézus úr (3) jézus útegyengetője (1) jézus út igazság élet! (1) jézus vallomása (1) jézus valóban meghalt (1) jézus valóságosan szenvedett érted (1) jézus valóságos ember (1) jézus valóságos isten (1) jézus váltsága elég nekem (1) jézus váltsághalála (2) jézus várás (1) jézus vár rád (1) jézus vár rád! (1) jézus végrendelkezése (1) jézus velem is csodálatosan cselekedett! (1) jézus vére az új szövetség (1) jézus vére megtisztít (2) jézus vissszajön ítélni (1) jézus visszajön (3) jézus visszajön! (1) jézus visszajön az övéiért (2) jézus visszajön érted (1) Jézus visszajön érted! (1) jézus visszajön érted! érted? (1) jézus visszajön ítélni (1) jézus visszajön követőiért (1) jézus visszajön övéiért (2) jézus visszajövetele (1) Jézus visszajövetele! (1) jézus visszament a mennybe (1) jézus viszajövetele (1) jézus vonzásában élni (1) jézus vonzása ma is tart (1) jézus vonzása örökkévaló (1) jézus vonz téged is magához (1) jn 1 (1) jn 1.14 (4) jn 18.28 (1) Jób bűnbánatot tart! (1) jócselekedet (2) jöjjetek énhozzám mindnyájan (1) Jöjjetek énhozzám mindnyájan! (1) jöjjön el a te országod (1) Jöjjön el a te országod! (1) jöjj a messze tájról! (1) jöjj jézus! (2) jöjj jézushoz még ma! (2) Jöjj népek Megváltója! (3) jöjj teremtő szentlélek (1) Jöjj ÚR Jézus! (3) jön az újév! (1) jön jézus! (2) jön jézus érted (1) jön jézus várod? (1) jön jézus várod őt? (1) jóság (1) jóságos istenünk van (1) Jót cselekedjél mindenkivel bőven! (1) jövel jézus lelkem hő szerelme (2) jövel jézus lelkem hő szerelme! (6) jövel szentlélek úristen! (2) Jövel Szentlélek Úristen! (5) jövel teremtő szentlélek! (1) jövel uram (1) jövel uram jézus (2) jövel uram jézus! (3) jövel Uram Jézus! (8) Jövel Uram Jézus! (11) József és testvérei (1) jó fa teremhet csak jó gyümölcsöt (2) jó gyümölcsöket teremjünk (1) jó pásztorunk megkeresi elveszett juhait (2) júdás utolsó tette nem megoldás a bűnre (1) jutalmazás az ítéletkor (1) jutalmazás isten nagy fehér trónusánál (1) jutalom (2) KARÁCSONY HETE (6) KARÁCSONY UTÁNI HÉT (6) kárhozat (1) kegyelem (4) kegyelemből élek! (1) Kegyelemből nyerünk üdvösséget Jézus érdeméért! (4) kegyelemből van üdvösségetek! (1) kegyelem és megigazulás (1) kegyelem krisztusban (1) kegyelem krisztusért (1) Kegyelem nekem ki halált érdemeltem! (1) kegyelmes és irgalmas az úr (1) Kegyelmes és irgalmas Isten az ÚR! (1) kegyelmes isten (2) kegyelmes istenünk van (2) kegyelmes isten az úr (1) Kegyelmes Isten az ÚR! (1) kegyelmes úr (1) Kegyelmet nyert bűnös vagyok! (1) Kegyelmet nyert gyermekei vagyunk Istennek! (1) kegyelmezek akinek kegyelmezek (1) kegyelmi idő a megtérésre (3) kegyelmi ige (1) kegyelmi kiválasztás (1) keményszívű nép kegyelmes isten (1) kemény szív (4) kemény szív rejtett ige (1) képmutatás nélküli hit (1) képmutatás nélküli szeretet (2) képmutató böjt (2) képmutató ítélgetés (1) keresd az életet istenben (1) keresd istent jézusban (1) keresd jézust a testvérben (1) Keressétek először Isten országát! (3) keressetek és találtok (1) keressetek örökkévaló kincseket (1) kereszteden szemléllek Uram! (1) keresztelkedjetek meg! (1) keresztelő jános (3) Keresztelő János az utolsó próféta! (2) Keresztelő János bizonyságtétele! (7) Keresztelő János küldetése (1) Keresztelő János születésnapja (1) Keresztelő Krisztushoz küld! (3) kereszten szerzett gyógyulás (1) kereszten trónol köztetek (1) Keresztfán én Üdvösségem! (2) kereszthordozás saját kezűleg (1) keresztnév és elhívás (1) keresztnév keresztség (1) keresztség (1) keresztség és új élet (1) keresztség hit által visz üdvösségre (2) keresztút keskeny út (1) keresztyén (1) keresztyén búék (2) kereszt által üdvösség (1) kereszt és korona (1) kereszt győzelme (1) kereszt nélkül nincs korona! (1) kereszt után korona (3) kérjetek és adatik néktek! (1) készen vagy ma jézussal az örökkévalóságba menni? (1) Kételkedés nélküli feltétlen hit az Úrban! (1) Kettős nagy szeretetparancs! (5) kettős parancsolat (1) két elveszett fiú (1) két világ polgárai vagyunk (1) két világ polgárai vagyunk! (1) kevély szív (1) Kezdetben volt az Ige! (1) Kezedbe teszem le életem! (1) kiáltás a nagy mélységből (1) kiáltó szó a pusztában (1) kiáltó szó lehetsz (1) kiálts hozsannát jézusnak (1) kiálts istenhez nyomorúságodban (1) kicsiből nagy lehetsz (1) kicsoda az igazság? (1) kiért jött jézus (1) kilenc szemű Lélekgyümölcs (1) kínos váltsághalál (1) Királlyá Jézust koronázzátok! (2) Királyi zászló jár elől keresztfa titka tündököl! (1) Királyom és szabadító Uram vagy! (2) kirsztus törvénye a szeretet (1) kísértés és próbatétel (2) kísértés próbatétel (1) kísértő kígyó (1) Kitárom előtted szívem! (1) Kitartóan könyörögj! (1) kivel töltöd az örök életet? (1) ki alkalmas tanítvány? (1) ki az első az életedben? (1) Ki az első az életedben? (2) ki miértünk megholtál (3) kölcsönös bűnhordozás (1) kölcsönös gondoskodás (1) kölcsönös gondoskodás egymásról (6) kölcsönös imádság egymásért! (1) kölcsönös teherhordozás a gyülekezetben! (5) kölcsönös teherviselés (1) kölcsönös vallástétel égen és földön (1) kol 1 (1) kol 4.2 (1) könyörgés áldásért (1) könyörgés jézus nevében (1) könyörgő imádság (1) Könyörülj rajtam Istenem! (1) könyörülő isten (1) köszöntsd királyodat tisztelettel (1) kovásztalan kenyér tűzön sült bárány (1) Kövessük Jézus példáját ő szelíd és alázatos! (1) kövessük őt a drága mestert! (2) kövessük Urunkat tetteinkkel! (1) közbenjáró főpap (1) közbenjáró imádság (2) közbenjáró imádság másokért (2) Közel van az ÚR az őt szeretőkhöz! (1) közös bűnvallás (1) közös teherhordozás (2) közös teherviselés (1) krisztrushoz űző lélek (1) krisztus (2) krisztusban élek! (1) krisztusban élek örökké (2) Krisztusban élhetek már most! (1) krisztusban élsz e már? (3) krisztusban lenni (1) krisztusban lenni mindenkor (1) Krisztusért kegyelemből hit által! (1) krisztusért megbocsát isten (1) krisztusért mi is feltámadunk (1) krisztusé vagy? (1) krisztushívők elragadtatása (1) krisztushoz vezélő mesterünk (2) krisztusi indulat (2) Krisztusra mutató életfolytatás! (2) krisztust követő élet (1) Krisztus áldozata váltsághalál! (1) krisztus ártatlan bárány (5) Krisztus ártatlan Bárány (5) Krisztus ártatlan Bárány! (1) krisztus az egyház feje (1) krisztus az életed alapja (1) krisztus a kereszten (1) krisztus a keresztfán (1) Krisztus a keresztfán hullik piros vére! (2) krisztus a messiás (1) krisztus a te urad is (1) krisztus befogadása= örök élet (1) krisztus benned él?! (2) krisztus benső ismerete (2) Krisztus benső ismerete! (1) Krisztus benső ismerete csodálatos! (1) krisztus bojtárjai a lelkipásztorok (1) Krisztus bűntörlő vére (2) krisztus dicsősége (1) krisztus dicsősége felragyog rajtunk (2) krisztus élet áldozata (1) krisztus él benned? (1) krisztus él bennem (3) Krisztus él bennem! (5) krisztus él bennem! (4) Krisztus értem halt meg! (1) krisztus fog ítélni (2) krisztus gyümölcse vagyok? (1) krisztus helyettes áldozat (1) krisztus helyettes áldozata (5) krisztus helyettes halála szolgálat! (2) krisztus hiány (1) krisztus hívők közössége a menny (1) krisztus igazsága (1) krisztus jó vitéze (1) krisztus kegyelmezz (1) krisztus kegyelmezz! (3) krisztus kegyelmezz uram irgalmazz! (1) krisztus keresztáldozata éretted történt! (1) krisztus kereszt csodavirág (1) krisztus kiontatott vére (1) krisztus király (2) krisztus követése (7) krisztus követésének feltételei (1) krisztus követése azonnal (1) krisztus meghalt bűneinkért (1) krisztus megszületett! (1) krisztus népe a gyülekezet (1) Krisztus népe Isten nagy csodája! (1) krisztus nevében az ő akarata szerint kérjünk (1) krisztus örököstársai vagyunk (1) krisztus szeretet törvénye (2) krisztus szóvivői vagyunk (1) Krisztus tanúja vagy-e már? (2) Krisztus testének tagjai vagyunk (1) krisztus törvénye a szeretet (1) krisztus vagy beliál? (1) Krisztus vére megtisztít minden bűntől! (1) külső és belső békességre törekedj! (1) küzdelem (1) láss ne csak nézz! (1) látássá lesz a hit! (1) látássá lesz krisztushitünk! (1) látunk hallunk értünk (1) látványos böjt (1) lázongás helyett ráhagyatkozás (1) legyen élő krisztus hited életed utolsó percéig! (1) legyen jézus életed alapja! (1) legyen meg a te akaratod! (2) legyen világosság! (1) legyünk beszélő viszonyban istennel! (1) Legyünk egymás Krisztusává! (1) Legyünk hitvalló christianusok! (2) legyünk merész hitűek! (1) légy christianus! (1) Légy embertársad Krisztusává! (3) légy hív mindhalálig! (2) Légy hűséges a szolgálatodban! (4) légy hűséges istenedhez! (2) Légy hű a kevesen! (1) légy hű mindhalálig! (1) légy irgalmas (1) légy irgalmas nékem bűnösnek (1) Légy Istened engedelmes gyermeke! (1) légy isten eszköze a megmenekülésben (1) Légy Jézus tanúja! (1) Légy Jézus tanúja e világban! (2) légy Jézus tanúságtevője! (1) Légy Jézus útkészítője mások felé! (1) Légy jóságos a gonoszok iránt! (1) Légy Krisztus tanúja! (5) Légy mindvégig álhatatos! (1) légy örömmondó békekövet (1) Légy örömmondó békekövet! (8) légy örömmondó békekövet! (3) légy segítségül hitetlenségemben! (1) lehet győztes hited jézusban (1) lejár a kegyelem ideje (1) lejár a kegyelem ideje halálodkor (1) léleképítő könyörgés (1) lélekmentés jézussal (1) lélektelen imádság és ének (1) lélek keresztség hit által (1) lélek lélegzetvétele (1) lélek vezetése (2) lelked csak jézusnál talál gyógyulást (1) lelke által benned él urad (3) lelki egészség (1) lelki házzá épülünk (1) lelki pásztorok (1) lelki templom (1) lényegretörően szóljunk urunkhoz és istenünkhöz! (1) lesz manna is a mennyben (1) lezárul a kegyelmi idő (1) lk 1.36 (1) lk 1.68 (1) lk 12.35 (7) lk 12.40 (1) lk 13.8 9 (1) lk 17.21 (1) lk 2 (1) lk 2.30 32 (1) lk 21.27 (1) lk 21.28 (7) lk 22.51 (1) lk 22.69 (1) luther márton (1) magam mellé veszlek titeket! (1) magnificat a te éneked (1) magunk ellen imádkozunk (1) maradandó élet és gyümölcs (1) Maradj a győztes oldalán! (1) Maradj beszélő viszonyban Uraddal! (1) Maradj Isten gyermeke! (1) Marana tha! Jövel Uram Jézus! (8) mária a szeretett tanítványnál (1) mária örvendett az úrban (1) mártírhalál jézusért (1) mártír tanúságtétel (1) másoknak szolgálj talentumaiddal! (1) mások terhének hordozása (1) ma is vannak pogányok (1) Ma még hív az ÚR! (1) ma még lehet ma még szabad borulj le a kereszt alatt! (1) ma még szól az ige (1) Ma van Keresztelő János születésnapja! (1) megbánhatatlanok isten ajándékai (2) megbocsátás örökre! (3) megdicsőülés (1) megdicsőült benned jézus? (1) megdicsőült isten fia (2) megdicsőült jézus (1) megdicsőül benned isten fia? (1) megelégíti övéit (1) megelevenítő ige (1) megelevenítő lélek (2) megelőző szeretet (2) megerősítés=konfirmáció (1) meghalt a halál! (2) meghalt és eltemették (2) meghasonlás (1) Meghasonlás az evangélium miatt! (1) Megigazulás és üdvösség! (2) megigazulás jézus véréért (3) Megigazulás Krisztus érdeméért! (3) megkeseredett szív (1) megmentő jézus (1) megmentő krisztus (1) megnyílt a menny kapuja (1) megnyílt ég (1) megnyitott szív (1) megöletett bárány élő urunk (1) Megsegít az Isten bízz benne! (1) Megtartó megmentő hit! (3) megtérés bűnbocsánat örök élet (5) megtérés és keresztség (3) megtérés és újjászületés (2) megtérsz vagy meghalsz! (3) megtört szív (1) megvallod krisztust uradnak? (1) megváltás (4) megváltáson át üdvösségre (1) megváltód e már jézus krisztus? (2) megváltó istenünk van! (1) megváltó krisztus (1) Meg ne botránkozzunk az ÚR Jézus szavain! (2) Meg ne keményítsd a szívedet! (1) még tart a kegyelmi idő (2) meg vagyok keresztelve! (1) meg van írva! (1) méltónak lenni jézus követésére (1) menjünk jézushoz ma (1) menj jézushoz (1) menj jézushoz ő keres téged (1) Mennybemenetel ünnepe (1) mennyei bölcsesség (1) mennyei hírnök (1) mennyei hirnök (1) mennyei örökség (1) mennyei polgárjogunk van (1) mennyei polgárok vagyunk (2) mennyei test (2) mennyei testben támadunk fel (1) mennyei testet kapunk (1) mennyország (1) mennyország kapuját nékem kinyitottad! (1) Mennyország kapuját nékünk kinyitottad! (1) menyegző (1) menyország kapuját nékem kinyitottad (1) mértéktelen megbocsátás (1) Mértéktelen megbocsátás (1) messiás (1) miért jött jézus (1) miért jött jézus? (1) Mihály arkangyal névünnepe (1) Mihály arkangyal ünnepe (1) Mihály főangyal névünnepe (4) mihály főangyal ünnepe (1) miképpen mi is megbocsátunk (1) miképpen mi is megbocsátunk! (1) mik 6.8 (6) Mindeneddel Uradat szolgáld és őt dicsőítsd! (1) mindened e jézus? (1) mindenem istentől van (1) Mindenható Isten az ÚR! (2) mindenkinek választania kell (1) mindenki Isten teremtménye de nem mindenki Isten gyermeke (1) mindennapi árulásaink (1) mindennapi kenyerünk (1) mindennapi lelki elemózsia (1) mindenre van erőm Krisztusban! (1) mindenre van erőm krisztusban! (1) mindent istennek köszönhetek (1) Mindenünk Isten ajándéka! (4) minden bűnöst meg akar menteni jézus (1) minden christianus misszionárius (1) minden csak kegyelem! (1) Minden csak kegyelem már az életedben? (3) minden elvégeztetett! (1) minden elvégeztetett üdvösségünkért (1) Minden és mindenekben Krisztus! (1) minden isten ajándéka az életemben (1) minden kegyelem (1) minden kegyelem! (2) minden kegyelem az életemben (6) Minden kegyelem az életemben! (11) minden kegyelm! (1) minden kész te is? (1) minden megbánt bűn megbocsáttatik (2) mindíg énekeljetek istennek! (1) Mind jó amit Isten tészen! (1) Mint újszülött csecsemők! (1) misszió (1) misszionáriusi megbizatás (1) mit tennénk jézussal? (1) mit tettél jézussal e földön elutasítottad vagy befogadtad őt? (1) mit vársz jézustól? (1) mi a neved? (1) mi csak jézusban ismerhetjük meg istent (1) mi is újjászülettünk (1) mi se legyünk személyválogatók! (1) Mi törvénytiprók vagyunk! (2) mk 10.9 (1) mk 13.10 (1) mk 13.33 (1) mk 4.9 (1) mond tovább a jó hírt alkalmas alkalmatlan időben (1) Mózes az Isten barátja lett (1) Mózes az ÚR barátja volt! (1) mózes és jézus (2) mózes isten barátja (1) Mózes Jézus egyik előképe (1) mózes jézus előképe a közbenjárásban is (1) mt 1.20 21 (1) mt 11.10 (1) mt 21.32 (1) mt 21.5 (1) mt 23.39 (1) mt 25.10 (1) mt 25.31 (1) mt 26.41 (1) mt 26.64 (1) mt 27.29 (1) mt 27.54 (1) mt 3.11 (1) mt 3.3 (1) mt 5.12 (1) mt 5.44 (1) mt 7.21 (1) Múlik a kegyelem ideje! (1) munkálkodó ember (1) nagyböjt kezdete (1) Nagycsütörtök este (1) Nagyon szereted az ÚR Jézust? (1) nagypénteken isten a golgotán ünnepelt (1) Nagypéntek - az ÚR Jézus kereszthalála! (1) Nagyszombat - az ÚR Jézus teste a sírboltban nyugszik! (1) nagy a közbenjáró imádság ereje (1) nagy bűnösből kis hívő (1) nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel (1) nagy parancsolat (2) Napjaim Isten kezében vannak! (2) napkeleti bölcsek imádják jézust (1) naponkénti győzelem (2) naponkénti vezérigék (75) naponta imádkozzunk urunkhoz (1) negyven nappal feltámadása után (1) neked is van talentumod (1) néma keresztyén (1) nemcsak kenyérrel él az ember (1) nem a csoda által lesz a hit (2) nem a csoda teremti a hitet (1) Nem cselekedetekért üdvözülünk! (1) nem imádunk bálványokat (2) Nem kell ölnöd! (1) nem késik az úr a visszatéréssel (1) nem okoz e botránkozást az életed? (1) népe elutasította a messiást (2) netmisszió (77) netmisszio* (229) névleges keresztyén élet (1) nevünkön szólít teremtőnk (2) Nézzünk fel Jézusra és úgy kövessük őt! (1) nézz fel jézusra (2) nézz fel jézusra! (4) nézz jézusodra fel! (2) nézz jézusra! (1) nézz jézusra fel! (1) ne aggodalmaskodjál nézz Istenedre fel! (1) Ne aggodalmaskodjál nézz Istenedre fel! (2) ne állj szóba a kísértővel (1) Ne áruld el Uradat! (1) Ne ásd el lelki kincseidet! (1) ne ásd el talentumodat (1) Ne a magad erejében bizakodj! (1) Ne emberektől félj Istened féld! (2) ne fordulj el istentől! (1) ne imádj bálványt (1) Ne imádj bálványt! (1) ne imádj bálványt! (1) Ne imádj bálványt semmilyen formában! (1) ne ítélj hogy ne ítéltessél! (2) Ne ítélj hogy ne ítéltessél! (2) ne kételkedj csak higgy! (1) ne küldd el jézust! (1) ne legyen más istened! (1) ne legyen más Istened! (1) ne legyen rá nem vetett gondod! (1) ne légy haragtartó (1) ne légy hitehagyó! (1) ne légy keményszívű! (1) ne légy rest gonosz szolga (1) Ne légy Urad engedetlen gyermeke! (1) ne magadra nézz! (1) ne ölj! (3) ne rejtsd el lámpásodat! (1) ne szégyeld uradat és istenedet (1) Ne szégyelld Jézust és evangéliumát! (2) Ne szóval szeressünk csak! (2) Ne tudja a bal kezed mit tesz a jobb! (1) ne utasítsd el isten hívását! (2) ne utasítsd el jézust (1) ne utasítsd vissza isten ingyen kegyelmét (1) Ne utasítsd vissza Urad hívását! (2) ne utasítsuk el aki szólja Isten Igéjét! (1) ne utasítsuk el jézust! (1) ne vesd meg az ige hirdetőjét! (1) nincs más közbenjáró! (2) non stop örvendezés jézusban lehetséges (1) növekedést adó úr (1) Növeld a mi hitünket! (1) nyílt és elrejtett titok (1) nyitott és zárt szív (1) nyitott szív (1) október 31. reformáció (2) öltözzétek fel krisztust! (1) olvasd a szentírást! (1) önfeláldozó élet (1) önfeláldozó életfolytatás (1) önfeláldozó megelőző szeretet (1) önfeláldozó szeretet (1) önfeláldozó szolgálat (1) önjelölt vagy kiválasztott keresztyén vagy? (1) önkéntes kereszthordozás (1) Önkéntes szívátadás az Úrnak! (1) önmegtagadás és kereszthordozás (1) önzetlen emberszeretet (1) önzetlen felebaráti szolgálat (1) őrálló vagy szeretteid között! (1) ördögök fejedelme (1) ördög bukott angyal (1) őrizkedj a bűntől (2) örök (1) örökélet (1) örökéletet kaptam jézustól! (3) örökélet és hit (2) örökélet istennél (1) örökkévalóság (2) örökkévalóság istennel vagy nélküle (1) örökkévalóság jézussal (1) Örökkévaló Isten az ÚR! (3) örökké dicsőíteni fogjuk istent! (1) örökké élni jézussal (1) örökké jézus kezében (1) örökké láthatod urad dicsőségét (2) örökké örvendezhetünk istennél (2) örök béke vár ránk! (1) örök boldogság istennél (1) örök élet (3) örök életre ítéltetnek isten gyermekei (2) örök életre ítéltettünk (1) örök életre ítélve (1) örök élet csak jézusban (1) örök élet ingyen (1) örök élet jézusban (1) örök élet jézussal (1) örök élet krisztus dicsőségében (1) örök élet örökösei vagyunk (1) örök élet ott (1) örök élet reménysége (1) örök élet új névvel (1) örök élet ünnepi vacsorája (1) örök élet világossága (1) Örök örömben lesz részünk! (4) Örök örömünk forrása az ÚR Jézus! (1) örök öröm a mennyben! (1) örök öröm vár Isten gyermekeire (2) örök öröm vár rád (1) Örök öröm vár ránk! (1) Örök szeretettel szeret téged az ÚR! (1) örök üdvösség (1) örök vagyok az úr (1) örök váltság ingyen (1) örök világosság (2) örök világosság fényeskedjék néked (1) örök világosság fényeskedjék néked! (1) öröm (1) örömhír (3) Örömmel hallgasd az igét! (1) örömüzenet (76) örömüzenet abc (1) örömüzenet blog (1) öröm az úrban (1) Örüljetek az Úrban mindenkor! (2) örülj istened minden ajándékának! (1) örülsz jézus érkezésének? (1) örvendj! (1) Örvendve köszöntsétek a Királyt! (2) örvndejetek az úrnak halleluja! (3) őrző angyalod vigyáz rád (1) ősi ároni áldás (1) őszinte alázat (1) ott leszek hol uram van (1) ÖTVENED HETE (10) őt dicséri egész életed? (1) ó és új szövetség (4) ó és új testamentum (1) ó jöjj fiam! (1) Palmarum - Virágvasárnap - Hozsanna! (1) pál a pogányok apostola (1) pál pogánymissziója (1) parázna sodoma ítélete (1) páskabárány vére (1) passio (1) passió nem passzió (1) pásztorolt gyülekezet (4) pásztorunk a jézus (1) pásztorunk a jézus hozzá tartozunk (1) Pásztorunk a Jézus hozzá tartozunk! (4) pásztor nélküli nyáj (1) pecznyík pál (1) példázat és üzenet (1) péld 29.25 (1) Péter és Pál emlékünnepe (2) péter vallástétele (2) pogányként jövünk e világra (1) pogányokból lett keresztyének (1) pohár víz jutalma (1) pokol (1) porszem vagy isten előtt (1) pózna kereszt (1) próféciák jézusról (1) prófétai igék (1) pünkösd böjtje (1) pünkösd böjtjében élünk (1) Pünkösd böjtjének utolsó napja! (1) PÜNKÖSD HETE (11) Rád bízom sorsomat Uram! (3) Rád nézek már boldog szemmel! (3) ragyogjon a ti vilgosságotok! (1) ragyogtasd fel krisztust másoknak! (1) ragyogtassa rád orcáját az úr! (1) ragyogtassa rád orcáját az ÚR! (1) ranglétra a mennyek országában? (1) reformáció (1) Reformáció ünnepe (1) Régi-új szeretetparancs! (1) régi volt és új lett (1) Reménykedj az Úrban! (1) reménységünk üdvösségre szól! (2) repül a szárnyas idő! (2) rogate imádkozzatok! (1) róm 12.21 (6) róm 12.21. (1) róm 12.7 (1) rosszból jót hoz ki (1) ruth jézus ősanyja (2) salamoni ítélet (1) salamon isteni bölcsessége (1) sátáni kísértések (1) sátán bukott angyal (1) sátán diabolos összedobáló (1) sátán elvettetése (1) sátán embergyilkos (2) sátán legyőzője (1) segítségem az úrtól van! (1) segíts ments meg üdvözíts! (1) senki meg ne tévesszen titeket! (1) Senki sem ragadhat ki Isten kezéből! (2) síró próféta (1) soha én ezt nem tudom meghálálni Jézusom! (1) soli deo gloria! (2) Soli Deo Gloria! Egyedül Istené a dicsőség! (4) solus christus egyedül krisztus! (1) Súlyos napokban csak Jézusra nézz! (1) szabadító urunk van (2) Szabadító Urunk van! (1) szabadíts meg a gonosztól! (2) számbavett megmért felosztott (1) szavaid alapján ítélnek meg! (1) szaván fogni jézust (1) Száz juhocska mind együtt legel! (1) szegény gazdagok (2) szelíd szemed úr jézus (1) szemeim szüntelen az úrra néznek! (2) személyes hit istenben (1) szemtől szemben jézussal (1) szentek legyetek (1) Szenteld meg az ünnepnapot! (2) SZENTHÁROMSÁG HETE (9) SZENTHÁROMSÁG U. 1. HÉT (24) SZENTHÁROMSÁG U. 10. HÉT (10) SZENTHÁROMSÁG U. 11. HÉT (8) SZENTHÁROMSÁG U. 12. HÉT (9) SZENTHÁROMSÁG U. 13. HÉT (9) SZENTHÁROMSÁG U. 14. HÉT (8) SZENTHÁROMSÁG U. 15. HÉT (16) SZENTHÁROMSÁG U. 16. HÉT (14) SZENTHÁROMSÁG U. 17. HÉT (16) SZENTHÁROMSÁG U. 18. HÉT (14) SZENTHÁROMSÁG U. 19. HÉT (8) SZENTHÁROMSÁG U. 2. HÉT (13) SZENTHÁROMSÁG U. 20. HÉT (7) SZENTHÁROMSÁG U. 21. HÉT (10) SZENTHÁROMSÁG U. 22. HÉT (14) SZENTHÁROMSÁG U. 23. HÉT (7) SZENTHÁROMSÁG U. 25. HÉT (20) SZENTHÁROMSÁG U. 26. HÉT (11) SZENTHÁROMSÁG U. 27. HÉT (9) SZENTHÁROMSÁG U. 3. HÉT (13) SZENTHÁROMSÁG U. 4. HÉT (14) SZENTHÁROMSÁG U. 5. HÉT (8) SZENTHÁROMSÁG U. 6. HÉT (9) SZENTHÁROMSÁG U. 7. HÉT (7) SZENTHÁROMSÁG U. 8. HÉT (9) SZENTHÁROMSÁG U. 9. HÉT (9) szentírás (3) szentlélek (1) Szentlélekben való öröm! (1) szentlelket nyerünk istentől (2) szent angyalod-legyen velem! (2) szent angyalod legyen velem (1) Szent angyalod legyen velem! (13) Szent az Isten szent! (2) szent e a szentírás számodra? (1) szent sorsvetés (1) Szent vagy Uram! (1) szenvedésen át dicsőségbe (1) szenvedés után dicsőség (2) Szeresd az Istent és embertársadat! (6) szeresd az urat (1) szeresd az Urat! (1) szeresd az urat a te istenedet (1) Szeresd az Urat és embertársad! (1) szeresd az Urat istenedet! (2) szeresd embertársadat (3) szeresd felebarátodat! (2) szeresd kicsi és nagy embertársad egyaránt (1) Szeresd szüleidet életükben! (1) szereted e jézust? (3) szeretetközösségben örökké krisztussal (1) szeretetközösségben urunkkal (1) szeretet kettős parancsolata (1) szeretet mindenek felett (2) szeretet nélküli jócselekedet (1) szeretet törvénye (2) Szeretni nem puszta szó! (2) szeret az isten (1) szeret az isten még engem is! (2) szeret az Isten még engem is! (7) szeret az úr ezért nincsen végünk (1) szeret az úr még engem is (1) szeret isten téged is (1) szinopszis (1) színről szinre látjuk jézust (1) szivárványív az első szövetség a világgal (2) szivárvány szövetség (1) szívből bocsáss meg embertársadnak! (2) szívből szeretlek jézusom! (3) szívből szól a száj (1) szívembe jöjj ó ÚR Jézus! (1) szívem és értelmem jézusé (2) szívtelen élet (1) szív teljességéből szóló száj (1) szófogadó gyermekek (1) szolgakirály lett az én Uram! (1) szolgáló lelkek az angyalok (2) Szolgáló lelkek az angyalok! (7) szolgáló szeretet (1) szolgáló szeretet a gyakorlatban (1) Szólj Uram mert hallja a te szolgád! (5) szólj Uram mert hallja a te szolgád! (1) szó és tett egysége (1) szükség nékünk újjászületnünk isten igéje és szentlelke által (1) szüntelenül az úrral örülhetünk (1) szüntelenül imádkozzatok (1) szüntelenül imádkozzatok! (4) talentumaiddal is urad dicsőségét szolgáld! (3) talentum hasznosítás (1) talentum hasznosítás felsőfokon (1) támadj fel a lelki halálból (1) tanítványi próba (1) tanítványok lehetünk (1) tanúbizonyságot tenni jézusról (1) Tanúd vagyok Uram! (1) tanuljunk meg jézus nevében imádkozni (1) Tarts meg a hit harcában Uram! (1) Téged a bűn tengeréből húzott ki Urad! (2) téged dicsérlek istenem (1) téged is felvisz magához (1) Téged keres imádságom! (1) tégy bátran bizonyságot jézusodról! (1) tégy bizonyságot jézusról! (1) Tégy bizonyságot Uradról! (1) tégy jót viszonzatlanul és önzetlenül! (1) tehetség képesség adottság (1) teljes ráhagyatkozás istenre (1) teljes tanítványi kör (1) teremd a megtérés gyümölcseit (1) Teremd a világosság gyümölcsét! (1) teremsz e jó gyümölcsöt? (1) Teremtmények imádása a Teremtő helyett! (1) teremtmény a teremtője előtt (1) teremtő megelevenítő lélek (1) térjetek meg! (1) térjetek meg mert itt az Isten országa! (3) térj vissza jézushoz! (1) termést hozó búzaszem élet (1) testi lelki gyógyulás (1) testi szerelem baráti szeretet isteni szeretet (1) testté lett ige (1) testvériség a gyülekezetben! (1) tettekkel szeretni (1) te a mennyben is fogod istened dicsőíteni (1) te győzhetsz jézussal (1) te győzhetsz Jézussal (1) te is bocsáss meg és szeress! (1) te is dicsőíted az urat? (1) te is élhetsz örökké jézussal (1) te is hivatalos vagy isten országába! (1) Te is Isten embere vagy! (2) Te is kapsz új nevet! (2) Te is lehetsz az ÚR útkészítője! (1) te is lehetsz irgalmas embertársaidhoz (1) te kit hordozol? (1) te krisztus tanúja vagy e már? (1) Te vagy a Krisztus! (1) Te vagy a Krisztus; az élő Isten Fia! (1) tied az aranyevangélium kincse? (1) tied az élet világossága? (1) Tied az ország a hatalom és a dicsőség mindörökké! (1) tiszta kéz tiszta szív tiszta imádság (2) tiszta szívet teremts bennem istenem! (1) Tiszta szívet teremts bennem Istenem! (1) tisztítsd meg szíved (3) titkos böjt (1) titkos párbeszéd (1) tízparancsolat (2) tíz csapás (1) tíz és egy nagy parancsolat (2) tíz ige (1) Ti vagytok a világ világossága! (1) Töltsd be Krisztus szeretet törvényét! (2) töredelmes lélek (1) Törekedj a békességre! (1) törvény (4) törvény betöltője (1) törvény és evangélium (11) továbbadod az örömhírt? (1) Továbbmondott hittapasztalatok az életemből! (1) továbbsugárzod e jézus világosságát? (1) továbbsugárzod urad dicsőségét? (1) tudatában vagy e talentumaidnak? (1) tudhatom örök életem van (1) tudod istent szeretni? (1) tudod kiben hiszel?! (1) Tudod már mit kíván tőled Urad? (1) Tudom kiben hiszek! (1) tűrd kereszted mindhalálig (1) tűzből kiragadott üszök vagy (1) tűzítélet teljes pusztulás (1) tűzpróba (1) üdvösség (3) üdvösségre ítélve (1) üdvösség ingyen kegyelemből (1) üdvösség kegyelemből hit által (3) üdvösség krisztusban (2) üdvösség krisztusért (1) üdvösség reménysége (1) üdvözítő (1) üdvözítő hit jézusban (2) Üdvözítő Istenünk van! (3) üdvözítő kegyelem ingyen (2) üdvözítő krisztus (1) Üdvözítő Krisztushited van-e? (1) üdvözítő született nekünk (1) üdvözítő úr (1) Üdvözítő Urunk van! (1) Úgy szerette Isten a világot! (2) ÚJÉV HETE (11) újjászületett keresztyén (1) újjászült élet élő reménysége (1) újra teljes isten képünk lesz (1) új csodák új énekek (1) új élet itt (1) Új élet kezdődik Krisztusban! (2) új élet krisztusban (1) új élet új szívvel (1) új ember (4) új ének (1) új ének az új csodákért (1) új ének a szabadítóról (2) új ének istennek (1) új ének isten csodáiról (1) Új földet és új eget várunk! (1) új hitvallás a szabadítóról (1) új név (1) Új név - új élet! (2) új név új élet! (1) új parancsolat (5) új szívből fakad új ének (1) új szívből jön csak új ének (1) új szívvel lehet új éneket énekelni (1) új szív új ének (1) új szövetség (1) új teremtés teremhet jó gyümölcsöt (1) uralkodik az úr! (1) Uram; nem félek; mert szeretsz engem! (1) Uram eleveníts meg igéddel! (1) uram irgalmazz (3) uram irgalmazz! (2) uram irgalmazz krisztus kegyelmezz (3) uram irgalmazz krisztus kegyelmezz! (13) uram jézus szükségem van rád! (2) uram köszönöm megváltott életem! (1) Uram nem vagyok méltó hogy hajlékomba jöjj! (2) üres sír előtte utána (1) urunk gazdag áldásai (1) úr nevében (1) Utaidat Uram ismertesd meg velem! (4) útépítő (1) útépítő próféta (1) útkészítő (2) útmutató (1) utolsó (1) utolsó ítélet előtt élünk (2) utolsó vacsora lábmosással (1) vak voltam most látok! (1) válaszdd istent uradnak (2) vállalni a vértanúságot is jézusért! (1) váltság (2) van-e mustármagnyi hited (1) van e mustármagnyi hited? (1) van már üdvbizonyosságod? (1) Van még számomra is bocsánat! (1) várjuk Jézus második eljövetelét! (1) Várod üdvösséged napját?! (2) Várod Urad visszajövetelét? (1) Vedd és olvasd! (1) vedd komolyan isten szavát! (1) végleges és teljes bűnbocsánat (1) veled kívánja tölteni Istened az örökkévalóságot! (1) Vele élek vele halok! (1) Velünk vándorol Jézus! (2) Veni Sancte Spiritus! (1) vértanúság jézusért (1) vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat (1) Vesd az Úrra terhedet! (1) vezess Jézusunk s véled indulunk! (1) vigasztaló pártfogó lélek (1) vígasztaló pártfogó szószóló lélek (1) Vigyázz el ne menj Isten mellett! (1) Világítéletet tart az ÚR! (2) világítson a hited! (3) világosság gyermekei (4) világot legyőző hitünk van! (1) világ világossága (11) viseld saját kereszted (1) visszaformálódás isten eredeti tervéhez (1) visszatérés visszaformálás (1) Visszatérhetsz Istenedhez! (1) visszatérhetünk a paradicsomba édenbe (1) visszatérhetünk urunkhoz! (1) visszatérhetünk urunkhoz és istenünkhöz (1) vissza lehet térni istenhez (1) vitéz (1) vizen át az üdvösségre (1) vízkereszt (1) vízkereszt epifánia (2) VÍZKERESZT HETE (11) VÍZKERESZT UTÁN 1. HÉT (10) VÍZKERESZT UTÁN 2. HÉT (16) VÍZKERESZT UTÁN 3. HÉT (8) VÍZKERESZT UTÁN 4. HÉT (8) VÍZKERESZT UTÁN UTOLSÓ HÉT (9) víz és ige a keresztség (1) Víz és tűzkeresztség! (3) víz és vér (1) zak 9.9 (7) zengd a nagy glóriát! (1) zenged e már a hozsannát? (1) zengjetek új éneket! (1) zsid (1) zsidókból lett keresztyének (1) zsidók királya az én királyom is (1) zsid 1.8 (1) zsid 10.31 (1) zsid 13.8 9b (1) zsid 6.12 (1) Címkefelhő

MÉRŐKÓD

Tisztelettel megköszönöm a 2010. 01. 01-től számolt látogatást e blogomon! Visszavárom: Andreas

- Szerda [2009.10.14.] Az erős szeretet - soha el nem múlik!

2009.10.14. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- Szerda [2009.10.14.] 

 

 

 

   
Heti igevers: 1Jn 4,21
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: Énekek 8,6
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.

 

Tégy engem, mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodra! Bizony, erős a szeretet, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír. Úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az ÚRnak lángja.

 

Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy a ki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát is.

 

Tégy engem mintegy pecsétet a te szívedre,
mintegy pecsétet a te karodra;
mert erős a szeretet, mint a halál,
kemény, mint a sír a buzgó szerelem;
lángjai tűznek lángjai, az Úrnak lángjai.
 
 

Ezt a parancsot kaptuk tőle: Aki Istent szereti, szeresse testvérét is.

 

Tegyél a szívedre pecsétnek, mint valami pecsétet a karodra! Mert mint a halál, olyan erős a szerelem, olyan a szenvedély, mint az alvilág. Nyila tüzes nyíl, az Úrnak lángja.
 

Az Istentől nyert szeretet marad meg örökké és lakozik bennünk, átsugárzik másokra és képessé tesz az embertársi szeretetre és a viszontszeretetre: Jézusom, Krisztusom, én szerelmesem...

Szólj hozzá!

- Kedd [2009.10.13.] A szeretet kettős nagy parancsolata

2009.10.13. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- Kedd [2009.10.13.] 

 

 

 

   
Heti igevers: 1Jn 4,21
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: 1Tim 1,5
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.

 

A parancs célja pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet.

 

Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy a ki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát is.

 

A parancsolatnak vége pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és igaz hitből való szeretet:  
 

Ezt a parancsot kaptuk tőle: Aki Istent szereti, szeresse testvérét is.

 

A tanításnak a célja a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és őszinte hitből fakadó szeretet.
 

Isten ószövetségi parancsolatait Jézus összefoglalta a szeretet nagy parancsolatába és a legnagyobb, a legelső parancsolattá tette: "szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből.  Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.”

Szólj hozzá!

- Hétfő [2009.10.12.] A szeretet iskolájába járok

2009.10.12. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- Hétfő [2009.10.12.] 

 

 

 

   
Heti igevers: 1Jn 4,21
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: 1Thessz 4,9
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.

 

A testvéri szeretetről pedig nem szükséges írnom nektek, hiszen titeket is az Isten tanított az egymás iránti szeretetre;

 

Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy a ki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát is.

 

Az atyafiúi szeretetről pedig nem is szükség írnom néktek: mert titeket Isten maga tanított meg arra, hogy egymást szeressétek;  
 

Ezt a parancsot kaptuk tőle: Aki Istent szereti, szeresse testvérét is.

 

A testvéri szeretetről nem szükséges írnom, hiszen Istentől tanultátok, hogy egymást szeressétek,
 

A cím után kérdőjelet vagy felkiáltójelet tennél-e? Hagyod magad Istentől tanítani? Parancs vagy életforma számodra ez a "tantárgy"? Múlt idő ez már nálad? "szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által" - Neki válaszolj!

Szólj hozzá!

Szentháromság u. 18. hét

2009.10.11. 00:03 Andreas

2009.10.11 - 2009.10.17.

HETI  EVANGÉLIKUS IGELITURGIA  *  NAPI  IGESZAKASZOK  A  SZENTÍRÁSBÓL
http://www.garainyh.hu/igeliturgia/ http://oromuzenet.blog.hu/ http://www.garainyh.hu
Olvassuk el naponta az alábbi igéket az új, 1990-ben revideált protestáns Bibliából!
http://www.parokia.hu/bible A kék színű aktív linkekre kattintva a gép az adott rész/
fejezet kezdő oldalára ugrik. Ezen belül keressük meg a kijelölt bibliai szakasz piros
színű betűkkel kiemelt verseit! Olvasás után a böngésző bal felső sarkában lévő kék
vissza nyíllal lehet ide visszatérni; a következő igeszakasz elolvasásához! Andreas *
Nap               Igehely            Cím/Link
********     *********     ******************************************
AZ ÜNNEP/VASÁRNAPOK IGÉI
Vezérige        1Jn 4,21           http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=62&chapter=4&verses=21-21&highlight=&highlightmode=          
Evangélium    Mk 12,28-34       http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=41&chapter=12&verses=28-34&highlight=&highlightmode=
Epistola         Róm 14,17-19    http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=45&chapter=14&verses=17-19&highlight=&highlightmode=  
Zsoltár           Zsolt 85,1-14   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=85&verses=1-14&highlight=&highlightmode=   
A HÉTKÖZNAPOK IGÉI
Hétfő              1Thessz 4,9-12  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=52&chapter=4&verses=9-12&highlight=&highlightmode=
Kedd              1Tim 1,1-8(9-11)  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=54&chapter=1&verses=1-11&highlight=&highlightmode=
Szerda            Énekek 8,4-7    http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=22&chapter=8&verses=4-7&highlight=&highlightmode=
Csütörtök       ApCsel 6,1-7     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=44&chapter=6&verses=1-7&highlight=&highlightmode=
Péntek            Lk 23,32-34     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=23&verses=32-34&highlight=&highlightmode=
Szombat         Mt 5,17-24       http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=40&chapter=5&verses=17-24&highlight=&highlightmode=
HETI ÚTRAVALÓ ÉNEKEK & GONDOLATOK
EKE ÉKV.       http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/418.html
EV. ÉKV.       http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek442.htm
EV. ÉLET       http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2009/41/27
Folytatás:     a következő héten! Andreas  <>< ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!
*****************************************************************

 

 

 

Szólj hozzá!

2009.10.11. Élj Isteneddel; törekedj szeretetre!

2009.10.11. 00:01 Andreas

Szólj hozzá!

- Vasárnap [2009.10.11.] A kettős nagy parancsolat egyenrangú!

2009.10.11. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- Vasárnap [2009.10.11.] 

 

 

 

   
Heti igevers: 1Jn 4,21
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: Mk 12,30-31
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.

 

és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. A második ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.”

 

Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy a ki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát is.

 

Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat. 
 

Ezt a parancsot kaptuk tőle: Aki Istent szereti, szeresse testvérét is.

 

Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második így szól: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat! Ezeknél nincs nagyobb parancs.”
 

Az Isten- és emberszeretet törvénye nem kijátszható egymással szemben, mert egyik betöltése sem hiteles a másik nélkül; de mindkettő közös alapja: Isten előbb szeretett minket s csak az ő bennünk élő szeretetével tudjuk viszontszeretni őt s embertársainkat, "mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által"!

Szólj hozzá!

- Szombat [2009.10.10.] Az újjászületett hívők hite győz!

2009.10.10. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- Szombat [2009.10.10.] 

 

 

 

   
Heti igevers: 1Jn 5,4
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: Mt 14,31
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.

 

Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: „Kicsinyhitű, miért kételkedtél?”

 

Mert mindaz, a mi az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, a mely legyőzte a világot, a mi hitünk.,

 

Jézus pedig azonnal kinyújtván kezét, megragadá őt, és monda néki: Kicsinyhitű, miért kételkedél? 
 

Mert mindenki, aki az Istentől született, legyőzi a világot. És ez a győzelem - győzelem a világ fölött! - a mi hitünk.

 

Jézus kinyújtotta a kezét és megfogta. „Te kishitű - vonta kérdőre -, miért kételkedtél?”
 

A hit nem mennyiség, hanem minőség kérdése, a kételkedés nélküli, mustármagnyi hit sziklákat mozgathat meg, de csak, ha Istentől származik; mert ez is az ő ingyen kegyelmi ajándéka: "Hinni taníts, Uram, kérni taníts!"

Szólj hozzá!

- Péntek [2009.10.09.] A legnagyobb győzelmi kiáltás: Elvégeztetett!

2009.10.09. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- Péntek [2009.10.09.] 

 

 

 

   
Heti igevers: 1Jn 5,4
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: Jn 19,30
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.

 

Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: „Elvégeztetett!” És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.

 

Mert mindaz, a mi az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, a mely legyőzte a világot, a mi hitünk.,

 

Mikor azért elvette Jézus az eczetet, monda: Elvégeztetett! És lehajtván fejét, kibocsátá lelkét. 
 

Mert mindenki, aki az Istentől született, legyőzi a világot. És ez a győzelem - győzelem a világ fölött! - a mi hitünk.

 

Amint Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” Aztán lehajtotta fejét és kilehelte lelkét.
 

Az Úr Jézus a kereszten, halála által legyőzte a bűn, halál és ördög hatalmát; s belé vetett élő hitünk által mi is részesedünk győzelméből; ha vele együtt meghaltunk, vele együtt élünk örökké!

Szólj hozzá!

- Csütörtök [2009.10.08.] „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek"

2009.10.08. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- Csütörtök [2009.10.08.] 

 

 

 

   
Heti igevers: 1Jn 5,4
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: ApCsel 5,40
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.

 

előhívták az apostolokat, megverették őket, azután megparancsolták nekik, hogy ne szóljanak Jézus nevében, és azzal elbocsátották őket.

 

Mert mindaz, a mi az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, a mely legyőzte a világot, a mi hitünk.,

 

Engedének azért néki; és miután előszólították az apostolokat, megveretvén, megparancsolák, hogy a Jézus nevében  ne szóljanak, és elbocsáták őket. 
 

Mert mindenki, aki az Istentől született, legyőzi a világot. És ez a győzelem - győzelem a világ fölött! - a mi hitünk.

 

Behívatták az apostolokat, megvesszőztették őket, aztán rájuk parancsoltak, hogy Jézus nevében ne beszéljenek, és szabadon engedték őket
 

Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni és Jézust követni, de a belé vetett élő hitünk késszé és képessé tesz a róla való bizonyságtételre, az evangélium hirdetésére tettekkel és szavakkal egyaránt!

Szólj hozzá!

- Szerda [2009.10.07.] Példamutató, győzedelmes hit

2009.10.07. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- Szerda [2009.10.07.] 

 

 

 

   
Heti igevers: 1Jn 5,4
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: Lk 7,9
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.

 

Amikor Jézus ezt meghallotta, elcsodálkozott rajta, és hátrafordulva így szólt az őt követő sokasághoz: „Mondom nektek, Izráelben sem találtam ekkora hitet.”

 

Mert mindaz, a mi az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, a mely legyőzte a világot, a mi hitünk.,

 

Jézus pedig ezeket hallván, elcsudálkozék ő rajta; és hátrafordulván monda az őt követő sokaságnak: Mondom néktek, ilyen hitet Izráelben sem találtam! 
 

Mert mindenki, aki az Istentől született, legyőzi a világot. És ez a győzelem - győzelem a világ fölött! - a mi hitünk.

 

Ennek hallatán Jézus elcsodálkozott. Megfordult, s így szólt a nyomába szegődött tömegnek: „Mondom nektek, ekkora hittel még Izraelben sem találkoztam.”
 

A pogány kapernaumi százados hitét minősíti Jézus "fehér holló", párját ritkító hitnek; de mi, akik ismerjük őt és bennünk él hit által szíveinkben; tudhatjuk, csak győzedelmes Krisztus-hitünk által nyertünk örökre gyógyulást halálos bűnünkből!

Szólj hozzá!

- Kedd [2009.10.06.] A világot legyőző hittel kért bölcsesség megadatik

2009.10.06. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- Kedd [2009.10.06.] 

 

 

 

   
Heti igevers: 1Jn 5,4
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: Jak 1,6
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.

 

De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt.

 

Mert mindaz, a mi az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, a mely legyőzte a világot, a mi hitünk.,

 

De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert a ki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, a melyet a szél hajt és ide s tova hány. 
 

Mert mindenki, aki az Istentől született, legyőzi a világot. És ez a győzelem - győzelem a világ fölött! - a mi hitünk.

 

s meg is kapja, csak hittel kérje, egy csöppet sem kételkedve. Mert aki kételkedik, hasonlít a tenger hullámaihoz, amelyeket felkorbácsol és ide-oda vet a szél.
 

Isten azt várja, hogy feltétel nélküli bizalommal tárjuk elé kéréseinket, s ő nem tagadja azt meg gyermekeitől, ha Fia nevében, a belé vetett élő hittel kérjük például az isteni bölcsességet...

Szólj hozzá!

- Hétfő [2009.10.05.] A beteg asszony bátor hite győzött

2009.10.05. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- Hétfő [2009.10.05.] 

 

 

 

   
Heti igevers: 1Jn 5,4
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: Mk 5,34
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.

 

Ő pedig ezt mondta neki: „Leányom, a hited megtartott téged: menj el békességgel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges.”

 

Mert mindaz, a mi az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, a mely legyőzte a világot, a mi hitünk.,

 

Ő pedig monda néki: Leányom, a te hited megtartott téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból. 
 

Mert mindenki, aki az Istentől született, legyőzi a világot. És ez a győzelem - győzelem a világ fölött! - a mi hitünk.

 

Ő megnyugtatta: „Leányom, hited meggyógyított. Menj békével, és maradj egészséges!”
 

Jézus felismeri és nem utasítja el a bátortalan, kicsiny de kételkedés nélküli hitet, s megadja győzelmét; - mi is naponta győzhetünk Jézussal!

 

 

Szólj hozzá!

Szentháromság u. 17. hét

2009.10.04. 00:03 Andreas

2009.10.04 - 2009.10.10.

HETI  EVANGÉLIKUS IGELITURGIA  *  NAPI  IGESZAKASZOK  A  SZENTÍRÁSBÓL
http://www.garainyh.hu/igeliturgia/ http://oromuzenet.blog.hu/ http://www.garainyh.hu
Olvassuk el naponta az alábbi igéket az új, 1990-ben revideált protestáns Bibliából!
http://www.parokia.hu/bible A kék színű aktív linkekre kattintva a gép az adott rész/
fejezet kezdő oldalára ugrik. Ezen belül keressük meg a kijelölt bibliai szakasz piros
színű betűkkel kiemelt verseit! Olvasás után a böngésző bal felső sarkában lévő kék
vissza nyíllal lehet ide visszatérni; a következő igeszakasz elolvasásához! Andreas *
Nap               Igehely            Cím/Link
********     *********     ******************************************
AZ ÜNNEP/VASÁRNAPOK IGÉI
Vezérige        1Jn 5,4             http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=62&chapter=5&verses=4-4&highlight=&highlightmode=          
Evangélium    Lk 12,(13-14)15-21  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=12&verses=13-21&highlight=&highlightmode=
Epistola         2Kor 9,6-15       http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=47&chapter=9&verses=6-15&highlight=&highlightmode=  
Zsoltár           Zsolt 133,1-3    http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=133&verses=1-3&highlight=&highlightmode=   
A HÉTKÖZNAPOK IGÉI
Hétfő              Mk 5,24-34      http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=41&chapter=5&verses=24-34&highlight=&highlightmode=
Kedd              Jak 1,1-6(7-11)12-13  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=59&chapter=1&verses=1-13&highlight=&highlightmode=
Szerda            Lk 7,1-10        http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=7&verses=1-10&highlight=&highlightmode=
Csütörtök       ApCsel 5,34-42  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=44&chapter=5&verses=34-42&highlight=&highlightmode=
Péntek            Jn 19,28-30     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=43&chapter=19&verses=28-30&highlight=&highlightmode=
Szombat         Mt 14,22-33     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=40&chapter=14&verses=22-33&highlight=&highlightmode=
HETI ÚTRAVALÓ ÉNEKEK & GONDOLATOK
EKE ÉKV.       http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/181.html
EV. ÉKV.       http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek383.htm
EV. ÉLET       http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2009/40/29
Folytatás:     a következő héten! Andreas  <>< ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!
*****************************************************************

 

Szólj hozzá!

2009.10.04. Jöjjetek, járjunk az ÚR világosságában!

2009.10.04. 00:01 Andreas

Szólj hozzá!

- Vasárnap [2009.10.04.] Krisztus-hitünk által van örök életünk!

2009.10.04. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- Vasárnap [2009.10.04.] 

 

 

 

   
Heti igevers: 1Jn 5,4
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: Lk 12,15
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.

 

Azután ezt mondta nekik: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg.”

 

Mert mindaz, a mi az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, a mely legyőzte a világot, a mi hitünk.,

 

Monda azért nékik: Meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget; mert nem  a vagyonnal való bővölködésben van az embernek az ő élete. 
 

Mert mindenki, aki az Istentől született, legyőzi a világot. És ez a győzelem - győzelem a világ fölött! - a mi hitünk.

 

Majd a néphez fordult: „Vigyázzatok és óvakodjatok minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.”
 

Pál tanácsa: "Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál!" S ahol a mi kicsünk van most, ott lesz a mi szívünk és életünk örökké; ezért erősödjünk meg a hitben és gyüjtsünk mennyei kincseket!

Szólj hozzá!

- Szombat [2009.10.03.] Angyal az életmentő ÚR szolgálatában

2009.10.03. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- Szombat [2009.10.03.] 

 

 

 

   
Heti igevers: 2Tim 1,10
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: ApCsel 12,11
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet.

 

Ekkor Péter magához tért, és így szólt: „Most tudom igazán, hogy az Úr elküldte az ő angyalát, és kimentett engem Heródes kezéből, és mindabból, amit a zsidó nép várt.”

 

Megjelentetett pedig most a mi Megtartónknak, Jézus Krisztusnak megjelenése által, a ki eltörölte a halált, világosságra hozta pedig az életet és halhatatlanságot az evangyéliom által,

 

És Péter magához térve monda: Most tudom igazán, hogy az Úr elbocsátotta az ő angyalát, és megszabadított engem Heródes kezéből és a zsidók népének egész várakozásától. 
 

s amely most nyilvánvaló is lett Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenésével. Ő legyőzte a halált, s felragyogtatta előttünk az életet és a halhatatlanságot, az evangéliummal,

 

Amikor Péter föleszmélt, megszólalt: - „Most már csakugyan tudom, hogy az Úr elküldte angyalát, és kiszabadított Heródes kezéből, s abból, amire a zsidó nép számított.”
 

Az ő követőit és hű bizonyságtevőit kimenti az ÚR a földi hatalmasságok kezéből, ha ez szolgálja az ő dicsőségét.

Szólj hozzá!

- Péntek [2009.10.02.] Az Írásokból minden beteljesedik!

2009.10.02. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- Péntek [2009.10.02.] 

 

 

 

   
Heti igevers: 2Tim 1,10
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: Mt 26,54
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet.

 

De miképpen teljesednének be akkor az Írások, hogy ennek így kell történnie?”

 

Megjelentetett pedig most a mi Megtartónknak, Jézus Krisztusnak megjelenése által, a ki eltörölte a halált, világosságra hozta pedig az életet és halhatatlanságot az evangyéliom által,

 

De mi módon teljesednének be az írások, hogy így kell lenni? 
 

s amely most nyilvánvaló is lett Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenésével. Ő legyőzte a halált, s felragyogtatta előttünk az életet és a halhatatlanságot, az evangéliummal,

 

De akkor hogy teljesedne be az Írás, amely szerint ennek így kell történnie?”
 

Az Úr Jézusban minden prófécia beteljesedett, szenvedése és halála is "betű szerint" úgy történt, ahogyan előre kijelentette azt Isten az Ószövetségben; az elmúlhatatlan élet igérete is beteljesedik rajtad, ha hiszel az Isten Fiában!

Szólj hozzá!

Címkék: hit evangélium andreas isten fia garainyh igemisszió garai andrás netmisszió örömüzenet naponkénti vezérigék

- CSütörtök [2009.10.01.] "Te örök evangélium, / Te légy vezérem utamon!"

2009.10.01. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- CSütörtök [2009.10.01.] 

 

 

 

   
Heti igevers: 2Tim 1,10
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: Jel 14,6
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet.

 

És láttam, hogy egy másik angyal repül az ég közepén: az örök evangélium volt nála, és hirdette azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek;

 

Megjelentetett pedig most a mi Megtartónknak, Jézus Krisztusnak megjelenése által, a ki eltörölte a halált, világosságra hozta pedig az életet és halhatatlanságot az evangyéliom által,

 

És láték más angyalt az ég közepén repülni, a kinél vala az örökkévaló evangyéliom, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangyéliomot, és minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek, 
 

s amely most nyilvánvaló is lett Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenésével. Ő legyőzte a halált, s felragyogtatta előttünk az életet és a halhatatlanságot, az evangéliummal,

 

Aztán láttam, hogy egy másik angyal átrepül az égbolton. Nála volt az örök evangélium, hogy hirdesse a föld minden lakójának, minden nemzetnek, törzsnek, nyelvnek és népnek.
 

Hallottad Isten jó hírét? Ismered és olvasod naponta az evangéliumot? Örömhír számodra Jézus váltsága és a te halhatatlanságod? Vezet téged Isten Igéje? - Neki válaszolj mindezekre!

Szólj hozzá!

Címkék: szentírás biblia örömhír evangélium andreas christianus garainyh igemisszió garai andrás netmisszió örömüzenet naponkénti vezérigék

- Szerda [2009.09.30.] Hágár Jézust látta, ő jelent meg neki, ő Isten!

2009.09.30. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- Szerda [2009.09.30.] 

 

 

 

   
Heti igevers: 2Tim 1,10
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: 1Móz 16,13
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet.

 

Azután így nevezte az URat, aki szólt hozzá: Te vagy a látás Istene. Mert ezt mondta: Én is láthattam itt, aki engem látott.

 

Megjelentetett pedig most a mi Megtartónknak, Jézus Krisztusnak megjelenése által, a ki eltörölte a halált, világosságra hozta pedig az életet és halhatatlanságot az evangyéliom által,

 

És nevezé Hágár az Úrnak nevét, a ki ő vele szólott vala: Te vagy a látomás Istene. Mert monda: Avagy nem e helyen láttam a látomás után? 
 

s amely most nyilvánvaló is lett Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenésével. Ő legyőzte a halált, s felragyogtatta előttünk az életet és a halhatatlanságot, az evangéliummal,

 

Ekkor ő kimondta az Úr nevét, aki beszélt vele: „Te El Roi vagy!” - azután hozzáfűzte: „Arra tekintettem én itt, aki reám tekint?”
 

Istent mi is csak az Úr Jézusban ismerhetjük és láthatjuk meg e földön, de az elmúlhatatlan életben színről színre fogjuk látni; "Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent. " - Tisztítsd meg szíved...

Szólj hozzá!

Címkék: evangélium andreas christianus garainyh igemisszió garai andrás netmisszió örömüzenet naponkénti vezérigék jézus isten!

- Kedd [2009.09.29.] Mihály a mennyben, Jézus e földön győzte le a Sátánt!

2009.09.29. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- Kedd [2009.09.29.] 

 

 

 

   
Heti igevers: 2Tim 1,10
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: Jel 12,7
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet.

 

Ezután háború támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt,

 

Megjelentetett pedig most a mi Megtartónknak, Jézus Krisztusnak megjelenése által, a ki eltörölte a halált, világosságra hozta pedig az életet és halhatatlanságot az evangyéliom által,

 

És lőn az égben viaskodás: Mihály és az ő angyalai viaskodnak vala a sárkánynyal; és a sárkány is viaskodik vala és az ő angyalai; 
 

s amely most nyilvánvaló is lett Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenésével. Ő legyőzte a halált, s felragyogtatta előttünk az életet és a halhatatlanságot, az evangéliummal,

 

Ezután nagy harc támadt a mennyben. Mihály és angyalai megtámadták a sárkányt. A sárkány és angyalai védekeztek,.
 

Mi pedig csak a Bárány vére által győzhetünk, ha hiszünk benne, mint személyes Szabadítónkban és Megváltónkban!

Szólj hozzá!

Címkék: evangélium andreas christianus garainyh igemisszió garai andrás netmisszió örömüzenet naponkénti vezérigék

- Hétfő [2009.09.28.] Az örök élet Isten kegyelmi ajándéka az ő Fiában

2009.09.28. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- Hétfő [2009.09.28.] 

 

 

 

   
Heti igevers: 2Tim 1,10
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: Róm 6,23
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet.

 

Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.

 

Megjelentetett pedig most a mi Megtartónknak, Jézus Krisztusnak megjelenése által, a ki eltörölte a halált, világosságra hozta pedig az életet és halhatatlanságot az evangyéliom által,

 

Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban. 
 

s amely most nyilvánvaló is lett Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenésével. Ő legyőzte a halált, s felragyogtatta előttünk az életet és a halhatatlanságot, az evangéliummal,

 

Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka azonban az örök élet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.
 

Az elmúlhatatlan élet hit által lesz a miénk, ha Krisztust befogadjuk az életünkbe, mert vele együtt nyerjük el az üdvösséget; ezért olvassuk, hallgassuk, éljük az evangéliumot!

Szólj hozzá!

Szentháromság u. 16. hét

2009.09.27. 00:03 Andreas

2009.09.27 - 2009.10.03.

HETI  EVANGÉLIKUS IGELITURGIA  *  NAPI  IGESZAKASZOK  A  SZENTÍRÁSBÓL
http://www.garainyh.hu/igeliturgia/ http://oromuzenet.blog.hu/ http://www.garainyh.hu
Olvassuk el naponta az alábbi igéket az új, 1990-ben revideált protestáns Bibliából!
http://www.parokia.hu/bible A kék színű aktív linkekre kattintva a gép az adott rész/
fejezet kezdő oldalára ugrik. Ezen belül keressük meg a kijelölt bibliai szakasz piros
színű betűkkel kiemelt verseit! Olvasás után a böngésző bal felső sarkában lévő kék
vissza nyíllal lehet ide visszatérni; a következő igeszakasz elolvasásához! Andreas *
Nap               Igehely            Cím/Link
********     *********     ******************************************
AZ ÜNNEP/VASÁRNAPOK IGÉI
Vezérige        2Tim 1,10         http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=55&chapter=1&verses=10-10&highlight=&highlightmode=          
Evangélium    Jn 11,1(2)3.17-27(41-45)  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=43&chapter=11&verses=1-45&highlight=&highlightmode=
Epistola         2Tim 1,7-10       http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=55&chapter=1&verses=7-10&highlight=&highlightmode=  
Zsoltár           Zsolt 42,1-12    http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=42&verses=1-12&highlight=&highlightmode=   
A HÉTKÖZNAPOK IGÉI
Hétfő              Róm 6,18-23    http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=45&chapter=6&verses=18-23&highlight=&highlightmode=
Kedd              Jel 12,7-12       http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=66&chapter=12&verses=7-12&highlight=&highlightmode=
Szerda            1Móz 16,6b-14  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=01&chapter=16&verses=6-14&highlight=&highlightmode=
Csütörtök       Jel 14,6-7(13-16)  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=66&chapter=14&verses=6-16&highlight=&highlightmode=
Péntek            Mt 26,51-54     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=40&chapter=26&verses=51-54&highlight=&highlightmode=
Szombat         ApCsel 12,1-11  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=44&chapter=12&verses=1-11&highlight=&highlightmode=

HETI ÚTRAVALÓ ÉNEKEK & GONDOLATOK
EKE ÉKV.       http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/136.html
EV. ÉKV.       http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek493.htm
EV. ÉLET       http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2009/39/30

Folytatás:     a következő héten! Andreas  <>< ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!
*****************************************************************

 

Szólj hozzá!

2009.09.27. A ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben!

2009.09.27. 00:01 Andreas

Szólj hozzá!

- Vasárnap [2009.09.27.] Hit által látni a láthatatlant

2009.09.27. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- Vasárnap [2009.09.27.] 

 

 

 

   
Heti igevers: 2Tim 1,10
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: Jn 11,25-26
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet.

 

Jézus ekkor ezt mondta neki: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?”

 

Megjelentetett pedig most a mi Megtartónknak, Jézus Krisztusnak megjelenése által, a ki eltörölte a halált, világosságra hozta pedig az életet és halhatatlanságot az evangyéliom által,

 

Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él; És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt? 
 

s amely most nyilvánvaló is lett Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenésével. Ő legyőzte a halált, s felragyogtatta előttünk az életet és a halhatatlanságot, az evangéliummal,

 

Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?”
 

A hit túllát a látóhatáron, s lelki szemeivel felismeri a feltámadott Krisztusban világosságra hozott örök életet, amely a belé vetett élő hittel azonnal az övé lesz; mert az arany-evangélium (Jn 3,16) ma is érvényes és "működik"!

Szólj hozzá!

- Szombat [2009.09.26.] Az utolsó idők jelei

2009.09.26. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- Szombat [2009.09.26.] 

 

 

 

   
Heti igevers: 1Pt 5,7
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: Lk 6,22
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.

 

Boldogok vagytok, amikor gyűlölnek titeket az emberek, és amikor kiközösítenek, gyaláznak benneteket, és kitörlik neveteket mint gonosz nevet, az Emberfiáért.

 

Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok.

 

Boldogok lesztek, mikor titeket az emberek gyűlölnek, és kirekesztenek, és szidalmaznak titeket, és kivetik a ti neveteket, mint gonoszt, az embernek Fiáért. 
 

Minden gondotokkal forduljatok hozzá, mert neki gondja van rátok.

 

Boldogok vagytok, ha gyűlölnek benneteket az emberek, kizárnak körükből és megrágalmaznak, s neveteket, mint valami szégyenletes dolgot, elvetik az Emberfia miatt.
 

A Jézus nevéért kapott névtörlésünket is vihetjük elé teljes ráhagyatkozással és ő megdicsőíti magát az életünkben s örök boldogság lesz részünk, teljes gondtalanságban.

Szólj hozzá!

- Péntek [2009.09.25.] A tanítványok "zárszámadása"

2009.09.25. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- Péntek [2009.09.25.] 

 

 

 

   
Heti igevers: 1Pt 5,7
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: Lk 22,35
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.

 

Azután ezt kérdezte tőlük: „Amikor elküldtelek titeket erszény, tarisznya és saru nélkül, volt-e hiányotok valamiben?” „Semmiben” - válaszolták.

 

Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok.

 

És monda nékik: Mikor elküldtelek benneteket  erszény, táska és saru nélkül, volt-é valamiben fogyatkozástok? Ők pedig mondának: Semmiben sem. 
 

Minden gondotokkal forduljatok hozzá, mert neki gondja van rátok.

 

Aztán tovább beszélt hozzájuk: „Amikor elküldtelek benneteket erszény, tarisznya és saru nélkül, szenvedtetek-e hiányt valamiben?” „Semmiben” - felelték.
 

A mi Krisztus követésünknek milyen egyenlege van? Megtanultuk és gyakoroltuk-e a gond rávetést Urunkra? Vagy még mindíg ő a mi legnagyobb hiányunk?! Vagy már/még nem is hiányzik Jézus az életedből?

Szólj hozzá!

- Csütörtök [2009.09.24.] "Ne aggodalmaskodjál, nézz Istenedre fel!"

2009.09.24. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- Csütörtök [2009.09.24.] 

 

 

 

   
Heti igevers: 1Pt 5,7
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: Lk 10,41
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.

 

Az Úr azonban így felelt neki: „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz,

 

Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok.

 

Felelvén pedig, monda néki Jézus: Mártha, Mártha, szorgalmas vagy és sokra igyekezel: 
 

Minden gondotokkal forduljatok hozzá, mert neki gondja van rátok.

 

Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít,
 

Az aggodalmaskodás is bűn, mert a hitetlenség jele;  nekünk gondviselő mennyei Atyánk van, aki minden szükségest megad gyermekeinek, s ezek között is egy a legfontosabb: mindnyájunknak Jézusra van szüksége, s Isten elküldte hozzánk egyszülött Fiát!

Szólj hozzá!

- Szerda [2009.09.23.] Teljes ráhagyatkozás a gondviselő Istenre

2009.09.23. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- Szerda [2009.09.23.] 

 

 

 

   
Heti igevers: 1Pt 5,7
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: ApCsel 27,34
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.

 

Ezért intelek titeket, hogy egyetek, mert az is megmeneküléseteket szolgálja. Mert közületek senkinek sem esik le egyetlen hajszál sem a fejéről.”

 

Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok.

 

Azért intelek benneteket, hogy egyetek, mert ez a ti javatokra szolgál. Mert közületek senkinek sem esik le egy hajszál a fejéről.
 

Minden gondotokkal forduljatok hozzá, mert neki gondja van rátok.

 

Ezért nagyon kérlek benneteket, vegyetek magatokhoz valami táplálékot, javatokra szolgál. Senkinek még a haja szála sem görbül meg.”
 

Pál feltétel nélkül hitt Isten e szavának: "Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón." S úgy is cselekedett, mint aki előre látja a ma még láthatalant, - s mindnyájan kimenekültek a szárazföldre!

Szólj hozzá!

- Kedd [2009.09.22.] Megelégszel-e Isten gondviselésével, vagy "besegítesz" neki?

2009.09.22. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- Kedd [2009.09.22.] 

 

 

 

   
Heti igevers: 1Pt 5,7
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: 1Tim 6,6
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.

 

Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel,

 

Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok.

 

De valóban nagy nyereség az Istenfélelem, megelégedéssel;
 

Minden gondotokkal forduljatok hozzá, mert neki gondja van rátok.

 

A vallásosság, ha megelégedés társul hozzá, valóban nyereség.
 

Az aggodalmaskodás = hitetlenség, s ez a főbűne az embernek, de aki Isten gyermeke s őt féli és szereti mindennél jobban, teljesen ráhagyatkozik; mert ha a legfontosabbat, az örök életet elnyerte tőle ingyen kegyelemből, akkor a többi is ráadásul megadatik neki, ha először  az Isten országát keresi! Te mit/kit keresel; pénzt, vagy Istent? 

Szólj hozzá!

- Hétfő [2009.09.21.] Krisztus legyen mindened!

2009.09.21. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- Hétfő [2009.09.21.] 

 

 

 

   
Heti igevers: 1Pt 5,7
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: Fil 4,13
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.

 

Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.

 

Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok.

 

Mindenre van erőm a Krisztusban, a ki engem megerősít.
 

Minden gondotokkal forduljatok hozzá, mert neki gondja van rátok.

 

Mindent elviselek abban, aki erőt ad.
 

"Életem, Jézus, egyedül te töltsd be, / És mindent, mindent adj meg énnekem, / Mi lelkem hozzád vonja, hozzád kösse!" - "Mindenem vagy, Jézusom, / A halálban örök élet! ... Te vagy utam, életem, / Én Jézusom, mindenem!"

Szólj hozzá!

Szentháromság u. 15. hét

2009.09.20. 00:03 Andreas

2009.09.20 - 2009.09.27.

HETI  EVANGÉLIKUS IGELITURGIA  *  NAPI  IGESZAKASZOK  A  SZENTÍRÁSBÓL
http://www.garainyh.hu/igeliturgia/ http://oromuzenet.blog.hu/ http://www.garainyh.hu
Olvassuk el naponta az alábbi igéket az új, 1990-ben revideált protestáns Bibliából!
http://www.parokia.hu/bible A kék színű aktív linkekre kattintva a gép az adott rész/
fejezet kezdő oldalára ugrik. Ezen belül keressük meg a kijelölt bibliai szakasz piros
színű betűkkel kiemelt verseit! Olvasás után a böngésző bal felső sarkában lévő kék
vissza nyíllal lehet ide visszatérni; a következő igeszakasz elolvasásához! Andreas *
Nap               Igehely            Cím/Link
********     *********     ******************************************
AZ ÜNNEP/VASÁRNAPOK IGÉI
Vezérige        1Pt 5,7             http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=60&chapter=5&verses=7-7&highlight=&highlightmode=          
Evangélium    Mt 6,25-34         http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=40&chapter=6&verses=25-34&highlight=&highlightmode=
Epistola         1Pt 5,5-11         http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=60&chapter=5&verses=5-11&highlight=&highlightmode=  
Zsoltár           Zsolt 92,1-16    http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=92&verses=1-16&highlight=&highlightmode=   
A HÉTKÖZNAPOK IGÉI
Hétfő              Fil 4,8-14        http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=50&chapter=4&verses=8-14&highlight=&highlightmode=
Kedd              1Tim 6,(3-5)6-11a  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=54&chapter=6&verses=3-11&highlight=&highlightmode=
Szerda            ApCsel 27,33-44  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=44&chapter=27&verses=33-44&highlight=&highlightmode=
Csütörtök       Lk 10,38-42       http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=10&verses=38-42&highlight=&highlightmode=
Péntek            Lk 22,35-38     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=22&verses=35-38&highlight=&highlightmode=
Szombat         Lk 6,20-26       http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=6&verses=20-26&highlight=&highlightmode=
HETI ÚTRAVALÓ ÉNEKEK & GONDOLATOK
EKE ÉKV.       http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/454.html
EV. ÉKV.       http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek557.htm
EV. ÉLET       http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2009/38/27
Folytatás:     a következő héten! Andreas  <>< ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!
*****************************************************************

 

 

Szólj hozzá!

2009.09.20. Nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel!

2009.09.20. 00:01 Andreas

 

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 15. VASÁRNAP

2009.09.20.   

Olvasd a Szentírást!

A. Mai gondolatok a vasárnap A sorozat

igehirdetési alapigéjéről

Örömhírtár (archívum)

 

Nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel!  

1Tim 6,6-11

 

Pál figyelmeztetése mai alapigénkben, Károli szerint így hangzik: „valóban nagy nyereség az istenfélelem, megelégedéssel”! A kegyesség titka: Isten kijelentése Krisztusban! Péter szerint is; szentül s kegyesen kell élnünk, akik várjuk az Úr napjának eljöttét. Jézus hegyi beszédében így tanít minket az igazi kincsről: „gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.” (Mt 6,20-21) Luther megjegyzi: Amin a te szíved csüng, - az a te istened! Mindezek fényében láthatjuk jól, hogy Pálnak, a kegyes = istenfélő életről, s nem csak Timóteusnak szóló intése – a pénzimádat kerülését ajánlja! Miért? Mert a kegyesség nem jó „üzlet”, ha kapzsisággal társul; de jó „üzlet”, ha megelégedéssel párosul! A pénz, a vagyon nem önmagában rossz, csak, ha bálvánnyá válik az életünkben. Az aranyborjú imádatának sok változatát felismerhetjük mai világunkban is. És ez nem csak a választott nép életében okozott hitehagyást, de azóta is nem csak egyesek tévelyedtek el a hittől, és sok-sok fájdalmat okoztak önmaguknak (lásd 10. v.)! Heti vezérigénkben Péter, ezt tanácsolja: „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok” (1Pt 5,7)! A minden kegyelem Istene nemcsak teremtő, de gondviselő mennyei Atyánk is, s ő nem hagyja magára gyermekeit! Jézus így tanít az Isten gondviseléséről: „Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6,31-33) És mit javasol Pál, az Isten minden emberének: Kerüld a pénzimádást „ellenben törekedj igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre. Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet” (11.12. v.)! A gondoskodó, szabadító Istennel való közösség Jézusban; – ez jobb minden földi nyereségnél! „A kegyesség pedig mindenre hasznos, mert megvan benne a jelen és a jövendő élet ígérete. Igaz beszéd ez, és teljes elfogadásra méltó” (1Tim 4,8-9)! „Mindennél jobban kell Istent félnünk, szeretnünk, és benne bíznunk!” (Luther: Kis káté) – Ő a mi Urunk és Istenünk! Megelégedsz-e ennyivel? – „Istenfélők, mily boldogok vagytok... /Áldott Jézus, segíts minket erre, / Jöjj, és vígy át az örök életre. / Ahol örömben / Üdvözültekkel élünk a mennyben!”

 

B.

 Heti "Ne félj!" vezérige

 

Ne félj! Igetár (archívum)

 

 

„Senki sem tudott nekik (a zsidóknak) ellenállni, mert a tőlük való rettegés fogta el az egész lakosságot.”

 

Eszter 9,2b

C.  Ünnepi vers

Verstár (archívum)

Pecznyík Pál

 

 

 

ISTEN NÉLKÜL!

 

Mikor megszületünk,

mind egyformák vagyunk.

Síró kis csecsemők,

semmi nélkül valók.

Temetőben is majd,

mind egyformák leszünk,

kincset, gazdagságot,

hírnevet itt hagyók.

 

Hát akkor mit ér itt,

rohanás, törtetés?

Minél nagyobb vagyon,

minél szebb ház legyen.

Életünk évei

gyorsan elsietnek,

mi marad számunkra?

Koporsó, sírverem.

 

Isten nélkül, íme

ilyen sivár a kép.

Szép, jó mind itt marad,

ha lezárul a szem.

Isten nélkül élő,

hiába kuporgatsz,

te a túlvilágra,

nem vihetsz semmit sem!

Szólj hozzá!

- Vasárnap [2009.09.20.] Gondviselő mennyei Atyánk van - megtapasztaltuk?

2009.09.20. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- Vasárnap [2009.09.20.] 

 

 

 

   
Heti igevers: 1Pt 5,7
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: Mt 6,25
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.

 

„Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál?

 

Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok.

 

Azért azt mondom néktek: Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-é az élet hogynem az eledel, és a test hogynem az öltözet?
 

Minden gondotokkal forduljatok hozzá, mert neki gondja van rátok.

 

Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál?
 

Az aggodalmaskodás hitetlenség, tehát bűn; teremtő Istenünk nem hagyja magára ember gyermekeit, hanem naponként gondot visel rólunk, másképpen nem is élhetnénk, s ha ez felismertük és megtapasztaltuk, hálaadással telik meg szívünk és szánk!

Szólj hozzá!

- Szombat [2009.09.19.] Ne legyünk feledékeny imádkozók!

2009.09.19. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- Szombat [2009.09.19.] 

 

 

 

   
Heti igevers: Zsolt 103,2
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: 2Thessz 2,13
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Áldjad, lelkem, az URat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!

 

Mi pedig hálával tartozunk az Istennek mindenkor értetek, testvéreim, akiket szeret az Úr, mert kiválasztott titeket az Isten kezdettől fogva az üdvösségre, a Lélek megszentelő munkája és az igazságba vetett hit által.

 

Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről.

 

Mi pedig mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek ti érettetek atyámfiai, a kiket szeret az Úr, hogy kezdettől fogva kiválasztott titeket Isten az üdvösségre, a Lélek szentelésében és az igazság hitében;
 

Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd, mennyi jót tett veled!

 

Folytonos hálaadással tartozunk az Istennek értetek, testvérek, akiket szeret az Úr, mert az Isten kezdettől kiválasztott benneteket, hogy a Lélek megszentelő erejéből és az igazságban való hit által megváltást nyerjetek.
 

Pál példája emlékeztessen, folytonos, non-stop hálaadást tart, mert tartozik vele Istennek; mi a jót gyakran elfelejtjük megköszönni Urunknak, - hálás életünk legyen a válasz szerető Istenünk áldásaira!

Szólj hozzá!

- Péntek [2009.09.18.] Az Atya és Fiú kölcsönös megdicsőülése

2009.09.18. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- Péntek [2009.09.18.] 

 

 

 

   
Heti igevers: Zsolt 103,2
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: Jn 13,32
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Áldjad, lelkem, az URat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!

 

ha pedig az Isten dicsőült meg benne, az Isten is megdicsőíti majd őt önmagában, sőt azonnal megdicsőíti őt.

 

Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről.

 

Ha megdicsőítteték ő benne az Isten, az Isten is megdicsőíti őt ő magában, és ezennel megdicsőíti őt.
 

Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd, mennyi jót tett veled!

 

Ha megdicsőül benne az Isten, az Isten is megdicsőíti saját magában, hamarosan megdicsőíti.
 

Hogyne dicsérném az Istent zengedező énekkel, amikor a Fiú az Atyát, s az Atya a Fiút dicsőíti meg; s a bennem lakozó Lélek által én a Szentháromság egy Istent magasztalhatom egész életemmel; így töltöm be keresztyén hivatásom!

Szólj hozzá!

- Csütörtök [2009.09.17.] Dávid hálaimája - és a tied?

2009.09.17. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- Csütörtök [2009.09.17.] 

 

 

 

   
Heti igevers: Zsolt 103,2
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: 1Krón 29,10
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Áldjad, lelkem, az URat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!

 

Akkor áldotta Dávid az URat az egész gyülekezet előtt, és ezt mondta: Áldott vagy te, URam, ősatyánknak, Izráelnek Istene, öröktől fogva mindörökké!

 

Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről.

 

Hálákat ada azért Dávid az Úrnak az egész gyülekezet előtt, és monda Dávid: Áldott vagy te, Uram, Izráelnek, a mi atyánknak Istene, öröktől fogva mind örökké!
 

Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd, mennyi jót tett veled!

 

Dávid akkor az egész gyülekezet színe előtt dicsőítette Istent. Dávid így imádkozott: „Áldott legyen az Úr, Izrael Istene, a mi Atyánk öröktől örökre!
 

Összehasonlíthatjuk napi igeszakaszunkat (l. a 9-18 verseket) a mi imaéletünkkel és felbátorodhatunk, hogy mindenért hálát adjunk Urunknak és Istenünknek; mert amivel van tele a szív, azt szólja a száj!

Szólj hozzá!

- Szerda [2009.09.16.] Bárcsak minden szívdobbanás, lenne egy-egy hálaadás!

2009.09.16. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- Szerda [2009.09.16.] 

 

 

 

   
Heti igevers: Zsolt 103,2
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: Filem 4
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Áldjad, lelkem, az URat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!

 

Hálát adok mindenkor az én Istenemnek, amikor megemlékezem rólad imádságaimban,

 

Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről.

 

Hálát adok az én Istenemnek mindenkor, emlegetvén téged az én imádságaimban,
 

Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd, mennyi jót tett veled!

 

Hálát adok Istenemnek mindig, amikor imádságomban megemlékezem rólad,
 

Kövessük Pál példáját, ő Filemon hitéért és szeretetéért ad hálát; akinek ő hasznát veheti az Úrnak végzett munkájában, - mi mikor adtunk hálát másokért, Istenünknek?!

Szólj hozzá!

- Kedd [2009.09.15.] Isten dicsőítése az Úr Jézusban történhet

2009.09.15. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- Kedd [2009.09.15.] 

 

 

 

   
Heti igevers: Zsolt 103,2
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: Jn 9,24
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Áldjad, lelkem, az URat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!

 

Odahívták tehát másodszor is a nemrég még vak embert, és ezt mondták neki: „Dicsőítsd az Istent: mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.”

 

Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről.

 

Másodszor is szólíták azért az embert, a ki vak vala, és mondának néki: Adj dicsőséget az Istennek; mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.
 

Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd, mennyi jót tett veled!

 

Erre másodszor is hívatták a vakon született embert és figyelmeztették: „Dicsőítsd meg az Istent! Mi tudjuk, hogy ez az ember bünös.”
 

A testi és lelki vakságából meggyógyult ember leborulva imádta Jézust, aki egylényegű az Atyával és nincs más út Istenhez; ezért aki hisz az Emberfiában, követi a meggyógyult vak példáját.

Szólj hozzá!

- Hétfő [2009.09.14.] Imádságainkat hálaadással kezdjük-e naponként?

2009.09.14. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- Hétfő [2009.09.14.] 

 

 

 

   
Heti igevers: Zsolt 103,2
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: Lk 17,15
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Áldjad, lelkem, az URat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!

 

Hálát adok az Istennek, akinek őseimhez hasonlóan tiszta lelkiismerettel szolgálok, amikor szüntelenül, éjjel és nappal megemlékezem rólad könyörgéseimben,

 

Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről.

 

Hálát adok az Istennek, a kinek szolgálok őseimtől fogva tiszta lelkiismerettel, hogy  szüntelen gondolok reád könyörgéseimben éjjel és nappal,
 

Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd, mennyi jót tett veled!

 

Hálát adok Istennek, akinek őseimtől fogva tiszta lelkiismerettel szolgálok, amikor imádságomban éjjel-nappal mindig megemlékezem rólad.
 

Pál apostol mindíg, mindenhol és mindenért tudott hálát adni; kezdjük mi is naponkénti imádságunkat Isten dicsőítésével és hálaadással!

Szólj hozzá!

Szentháromság u. 14. hét

2009.09.13. 00:03 Andreas

2009.09.13 - 2009.19.19.

HETI  EVANGÉLIKUS IGELITURGIA  *  NAPI  IGESZAKASZOK  A  SZENTÍRÁSBÓL
http://www.garainyh.hu/igeliturgia/ http://oromuzenet.blog.hu/ http://www.garainyh.hu
Olvassuk el naponta az alábbi igéket az új, 1990-ben revideált protestáns Bibliából!
http://www.parokia.hu/bible A kék színű aktív linkekre kattintva a gép az adott rész/
fejezet kezdő oldalára ugrik. Ezen belül keressük meg a kijelölt bibliai szakasz piros
színű betűkkel kiemelt verseit! Olvasás után a böngésző bal felső sarkában lévő kék
vissza nyíllal lehet ide visszatérni; a következő igeszakasz elolvasásához! Andreas *
Nap               Igehely            Cím/Link
********     *********     ******************************************
AZ ÜNNEP/VASÁRNAPOK IGÉI
Vezérige        Zsolt 103,2       http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=103&verses=2-2&highlight=&highlightmode=          
Evangélium    Lk 17,11-19       http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=17&verses=11-19&highlight=&highlightmode=
Epistola         Róm 8,(12-13)14-17  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=45&chapter=8&verses=12-17&highlight=&highlightmode=  
Zsoltár           Zsolt 90,1-17   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=90&verses=1-17&highlight=&highlightmode=   
A HÉTKÖZNAPOK IGÉI
Hétfő              2Tim 1,1-6(7)  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=54&chapter=1&verses=1-7&highlight=&highlightmode=
Kedd              Jn 9,24-38(39-41)  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=43&chapter=9&verses=24-41&highlight=&highlightmode=
Szerda            Filem 1-16(17-22)  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=57&chapter=0&verses=1-22&highlight=&highlightmode=
Csütörtök       1Krón 29,9-18   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=13&chapter=29&verses=9-18&highlight=&highlightmode=
Péntek            Jn 13,31-35     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=43&chapter=13&verses=31-35&highlight=&highlightmode=
Szombat         2Thessz 2,13-17  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=53&chapter=2&verses=13-17&highlight=&highlightmode=
HETI ÚTRAVALÓ ÉNEKEK & GONDOLATOK
EKE ÉKV.       http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/318.html
EV. ÉKV.       http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek040.htm
EV. ÉLET       http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2009/37/31
Folytatás:     a következő héten! Andreas  <>< ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!
*****************************************************************

 

 

Szólj hozzá!

2009.09.13. A lélek az, aki életre kelt!

2009.09.13. 00:01 Andreas

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 14. VASÁRNAP

2009.09.13.   

Olvasd a Szentírást!

A. Mai gondolatok a vasárnap A sorozat

igehirdetési alapigéjéről

Örömhírtár (archívum)

 

A lélek az, aki életre kelt!    

Jn 6,60-66

 

Mai igénkben az Élet Kenyere szól mindenkori tanítványaihoz, hogy ne csak róla halljunk, de tőle magától halljuk a legfontosabb kérdésről, üdvösségünk elnyerése egyetlen lehetőségéről! Az Atyának ma is az az akarata, hogy aki hisz a Fiúban, örök élete legyen. Kortársai látták az Úr Jézust, mégsem hittek benne; sőt megbotránkoztak szavain. Nehezen elfogadható, kemény beszéd volt számukra az önmagáról mondott kijelentése: „Én vagyok az élet kenyere,… az élő kenyér, ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké” (Jn 6,48.51)! Az ő teste igazi étel, és vére igazi ital! E kijelentése még képletesen is sokkoló hatással volt akkor a zsidókra, és a kapernaumi zsinagógában nagy vita kerekedett; és a tágabb tanítványi kör tagjai is zúgolódni kezdtek, s még hallgatni sem bírták Jézus szavait. Ma is sokakat megbotránkoztatnak az Úr e kijelentései, ám válasza örökérvényű: „A lélek az, aki életre kelt, a test nem használ semmit: azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: lélek és élet” (63.v.); kit a Lélek megelevenít (lásd 2Kor 3,6b), csak az tud hinni benne s ez a hit Isten ingyen kegyelmi ajándéka. Pál segít a helyes igeértésben. Az ige meghallásából származó hit alapján kapjuk a Lelket (lásd Gal 3,2). S „akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai” (Róm 8,14), és leányai! Ezért mi nem test szerint élünk, hanem Lélek szerint, – s Isten, a bennünk lakozó Lelke által életre kelti halandó testünket a halottak közül (lásd Róm 8,9.11)! Pál másik közismert vallomása szerint, Jézusunk önkijelentését így érthetjük jól: „…többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem” (Gal 2,20)! Érted?! S akinek ez is kemény beszéd, annak az Úr Jézusba vetett hitét kell megvizsgálnia, hogy meg ne keményedjen a szíve, ám kérje az Atyát, keressen és zörgessen a kegyelem ajtaján; és Jézus érdeméért megadatik neki is, hogy hozzá mehessen! Főpapi imájában azokért könyörög Jézus, akiket az Atya neki adott; mert elhitték beszédeit. S érvényes e kijelentése: „Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz, annak örök élete van” (Jn 6,47), már most, jelen időben! S megtérésekor, Isten, Igéje és Lelke által újjászüli a kegyelmet nyert bűnöst, és lakozást vesz szívében az Atya-Fiú Lelke! S ezután élhet; vezérigénk tanácsa szerint örökké: „Áldjad, lelkem, az URat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” (Zsolt 103,2)

  

B.

 Heti "Ne félj!" vezérige

 

Ne félj! Igetár (archívum)

 

„Az ország lakossága közül sokan zsidókká lettek, mert elfogta őket a zsidóktól való rettegés.”                                                                                                                   

Eszter 8,17b

C.  Ünnepi vers

Verstár (archívum)

Pecznyík Pál

 

 

ISTENÉ AZ ÉLETÜNK!

Hálaének
oda száll,
ahol Atyánk
trónja áll.
Néki zeng az
énekünk,
hiszen Övé
életünk! 

Lakott földünk
színtere,
jóságával
van tele.
Ismer minket
név szerint,
próbák által
jóra int.

Mert mi gyakran
vétkezünk,
jóra, alig
éhezünk.
Atyánk, Fiát
küldte le,
mentő szerelmét,
Vele!

Végbe ment az
áldozat,
nem árthat már
kárhozat!
Ha szívünkben
Jézus él,
Vele: lelkünk
mennybe tér!


 

 

 

Szólj hozzá!

- Vasárnap [2009.09.13.] Isten dicsőítése - a keresztyének küldetése!

2009.09.13. 00:00 Andreas

******************************************************

* MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI  

IGEVERS, 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék
(itt is; minden vasárnap 00:03-tól)

- Vasárnap [2009.09.13.] 

 

 

 

   
Heti igevers: Zsolt 103,2
(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)
Napi igevers: Lk 17,15
(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)
 

Áldjad, lelkem, az URat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!

 

Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent.

 

Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről.

 

Egy pedig ő közülök, mikor látta, hogy meggyógyult, visszatére, dicsőítvén az Istent nagy szóval;
 

Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd, mennyi jót tett veled!

 

Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, és emelt hangon dicsőítette az Istent,
 
A zsoltárossal együtt, mindenkor és mindenért dicsőítik Urukat és Istenüket a christianusok, mert a hálás samaritánussal együtt megtapasztalták a bűn halálos betegségéből való szabadulásukat, s hitük megtartó erejét!

Szólj hozzá!

Szentháromság u. 13. hét

2009.09.06. 00:03 Andreas

2009.09.06 - 2009.09.12.

HETI  EVANGÉLIKUS IGELITURGIA  *  NAPI  IGESZAKASZOK  A  SZENTÍRÁSBÓL
http://www.garainyh.hu/igeliturgia/ http://oromuzenet.blog.hu/ http://www.garainyh.hu
Olvassuk el naponta az alábbi igéket az új, 1990-ben revideált protestáns Bibliából!
http://www.parokia.hu/bible A kék színű aktív linkekre kattintva a gép az adott rész/
fejezet kezdő oldalára ugrik. Ezen belül keressük meg a kijelölt bibliai szakasz piros
színű betűkkel kiemelt verseit! Olvasás után a böngésző bal felső sarkában lévő kék
vissza nyíllal lehet ide visszatérni; a következő igeszakasz elolvasásához! Andreas *
Nap               Igehely            Cím/Link
********     *********     ******************************************
AZ ÜNNEP/VASÁRNAPOK IGÉI
Vezérige        Mt 25,40           http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=40&chapter=25&verses=40-40&highlight=&highlightmode=          
Evangélium    Lk 10,25-37        http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=10&verses=25-37&highlight=&highlightmode=
Epistola         1Jn 4,7-12         http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=62&chapter=4&verses=7-12&highlight=&highlightmode=  
Zsoltár           Zsolt 1,1-6        http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=1&verses=1-6&highlight=&highlightmode=
A HÉTKÖZNAPOK IGÉI
Hétfő              5Móz 15,1-11   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=05&chapter=15&verses=1-11&highlight=&highlightmode=
Kedd              Ám 5,4-15        http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=30&chapter=5&verses=4-15&highlight=&highlightmode=
Szerda            5Móz 24,(10-15)17-22  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=05&chapter=24&verses=10-22&highlight=&highlightmode=
Csütörtök       ApCsel 4,32-37  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=44&chapter=4&verses=32-37&highlight=&highlightmode=
Péntek            Mt 26,47-50(55-56)  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=40&chapter=26&verses=47-56&highlight=&highlightmode=

Szombat         Júd 1-2.20-25   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=65&chapter=0&verses=1-25&highlight=&highlightmode=

HETI ÚTRAVALÓ ÉNEKEK & GONDOLATOK
EKE ÉKV.       http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/103.html

EV. ÉKV.       http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek320.htm
EV. ÉLET       http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2009/36/29
Folytatás:     a következő héten! Andreas  <>< ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!
*****************************************************************

 

Szólj hozzá!

2009.09.06. Igyekezzetek bemenni a szoros kapun!

2009.09.06. 00:01 Andreas

Szólj hozzá!

Szentháromság u. 12. hét

2009.08.30. 00:03 Andreas

2009.08.30 - 2009.09.05.

HETI  EVANGÉLIKUS IGELITURGIA  *  NAPI  IGESZAKASZOK  A  SZENTÍRÁSBÓL
http://www.garainyh.hu/igeliturgia/ http://oromuzenet.blog.hu/ http://www.garainyh.hu
Olvassuk el naponta az alábbi igéket az új, 1990-ben revideált protestáns Bibliából!
http://www.parokia.hu/bible A kék színű aktív linkekre kattintva a gép az adott rész/
fejezet kezdő oldalára ugrik. Ezen belül keressük meg a kijelölt bibliai szakasz piros
színű betűkkel kiemelt verseit! Olvasás után a böngésző bal felső sarkában lévő kék
vissza nyíllal lehet ide visszatérni; a következő igeszakasz elolvasásához! Andreas *
Nap               Igehely            Cím/Link
********     *********     ******************************************
AZ ÜNNEP/VASÁRNAPOK IGÉI
Vezérige        Ézs 42,3           http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=23&chapter=42&verses=3-3&highlight=&highlightmode=          
Evangélium    Mk 7,31-37        http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=41&chapter=7&verses=31-37&highlight=&highlightmode=
Epistola         ApCsel 9,1-9(10-20)  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=44&chapter=9&verses=1-20&highlight=&highlightmode=  
Zsoltár           Zsolt 71,1-24   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=71&verses=1-24&highlight=&highlightmode=   
A HÉTKÖZNAPOK IGÉI
Hétfő              Mt 9,27-34      http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=40&chapter=9&verses=27-34&highlight=&highlightmode=
Kedd              4Móz 12,1-15   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=04&chapter=12&verses=1-15&highlight=&highlightmode=
Szerda            Mt 17,14-20(21)  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=40&chapter=17&verses=14-21&highlight=&highlightmode=
Csütörtök       Jak 5,13-16      http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=59&chapter=5&verses=13-16&highlight=&highlightmode=
Péntek            Lk 23,6-12       http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=23&verses=6-12&highlight=&highlightmode=
Szombat         Ézs 57,15-19    http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=23&chapter=57&verses=15-19&highlight=&highlightmode=
HETI ÚTRAVALÓ ÉNEKEK & GONDOLATOK
EKE ÉKV.       http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/199.html
EV. ÉKV.       http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek373.htm
EV. ÉLET       http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2009/34/38

Folytatás:     a következő héten! Andreas  <>< ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!
*****************************************************************

 

Szólj hozzá!

2009.08.30. Egy valami (valaki) hiányzik még belőled!

2009.08.30. 00:01 Andreas

Szólj hozzá!

Szentháromság u. 11. hét

2009.08.23. 00:03 Andreas

2009.08.23 - 2009.08.29.

HETI  EVANGÉLIKUS IGELITURGIA  *  NAPI  IGESZAKASZOK  A  SZENTÍRÁSBÓL
http://www.garainyh.hu/igeliturgia/ http://oromuzenet.blog.hu/ http://www.garainyh.hu
Olvassuk el naponta az alábbi igéket az új, 1990-ben revideált protestáns Bibliából!
http://www.parokia.hu/bible A kék színű aktív linkekre kattintva a gép az adott rész/
fejezet kezdő oldalára ugrik. Ezen belül keressük meg a kijelölt bibliai szakasz piros
színű betűkkel kiemelt verseit! Olvasás után a böngésző bal felső sarkában lévő kék
vissza nyíllal lehet ide visszatérni; a következő igeszakasz elolvasásához! Andreas *
Nap               Igehely            Cím/Link
********     *********     ******************************************
AZ ÜNNEP/VASÁRNAPOK IGÉI
Vezérige        1Pt 5,5             http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=60&chapter=5&verses=5-5&highlight=&highlightmode=          
Evangélium    Lk 18,9-14          http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=18&verses=9-14&highlight=&highlightmode=
Epistola         Ef 2,4-10           http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=49&chapter=2&verses=4-10&highlight=&highlightmode=  
Zsoltár           Zsolt 6,1-11      http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=6&verses=1-11&highlight=&highlightmode=   
A HÉTKÖZNAPOK IGÉI
Hétfő              Ez 17,1-6.22-24  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=26&chapter=17&verses=1-24&highlight=&highlightmode=
Kedd              1Móz 19,15-26  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=01&chapter=19&verses=15-26&highlight=&highlightmode=
Szerda            Mk 7,24-30      http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=41&chapter=7&verses=24-30&highlight=&highlightmode=
Csütörtök       1Pt 5,1-5         http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=60&chapter=5&verses=1-5&highlight=&highlightmode=
Péntek            Lk 22,54-62     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=22&verses=54-62&highlight=&highlightmode=
Szombat         Ézs 26,1-6       http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=23&chapter=26&verses=1-6&highlight=&highlightmode=
HETI ÚTRAVALÓ ÉNEKEK & GONDOLATOK
EKE ÉKV.       http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/357.html
EV. ÉKV.       http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek445.htm
EV. ÉLET       http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2009/34/22

Folytatás:     a következő héten! Andreas  <>< ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!
*****************************************************************

 

Szólj hozzá!

2009.08.23. Haszontalan szolgák vagyunk!

2009.08.23. 00:01 Andreas

Szólj hozzá!

Szentháromság u. 10. hét

2009.08.16. 00:03 Andreas

2009.08.16 - 2009.08.22.

HETI  EVANGÉLIKUS IGELITURGIA  *  NAPI  IGESZAKASZOK  A  SZENTÍRÁSBÓL
http://www.garainyh.hu/igeliturgia/ http://oromuzenet.blog.hu/ http://www.garainyh.hu
Olvassuk el naponta az alábbi igéket az új, 1990-ben revideált protestáns Bibliából!
http://www.parokia.hu/bible A kék színű aktív linkekre kattintva a gép az adott rész/
fejezet kezdő oldalára ugrik. Ezen belül keressük meg a kijelölt bibliai szakasz piros
színű betűkkel kiemelt verseit! Olvasás után a böngésző bal felső sarkában lévő kék
vissza nyíllal lehet ide visszatérni; a következő igeszakasz elolvasásához! Andreas *
Nap               Igehely            Cím/Link
********     *********     ******************************************
AZ ÜNNEP/VASÁRNAPOK IGÉI
Vezérige        Zsolt 33,12       http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=33&verses=12-12&highlight=&highlightmode=          
Evangélium    Lk 19,41-48        http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=19&verses=41-48&highlight=&highlightmode=
Epistola         Róm 9,1-8.14-16  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=45&chapter=9&verses=1-16&highlight=&highlightmode=  
Zsoltár           Zsolt 122,1-9    http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=122&verses=1-9&highlight=&highlightmode=   
A HÉTKÖZNAPOK IGÉI
Hétfő              Róm 11,1-12    http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=45&chapter=11&verses=1-12&highlight=&highlightmode=
Kedd              Lk 21,5-6.20-24  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=21&verses=5-24&highlight=&highlightmode=
Szerda            Jn 4,19-26       http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=43&chapter=4&verses=19-26&highlight=&highlightmode=
Csütörtök       Róm 11,13-24    http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=45&chapter=11&verses=13-24&highlight=&highlightmode=
Péntek            Lk 23,27-31     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=23&verses=27-31&highlight=&highlightmode=
Szombat         5Móz 4,27-35(36-40)  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=05&chapter=4&verses=27-40&highlight=&highlightmode=
HETI ÚTRAVALÓ ÉNEKEK & GONDOLATOK
EKE ÉKV.       http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/070.html
EV. ÉKV.       http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek460.htm
EV. ÉLET       http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2009/33/21

Folytatás:     a következő héten! Andreas  <>< ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!
*****************************************************************

 

 

 

Szólj hozzá!

2009.08.16. Az igaz ember a hite által él!

2009.08.16. 00:01 Andreas

Szólj hozzá!

Szentháromság u. 9. hét

2009.08.09. 00:03 Andreas

2009.08.09 - 2009.08.15.

HETI  EVANGÉLIKUS IGELITURGIA  *  NAPI  IGESZAKASZOK  A  SZENTÍRÁSBÓL
http://www.garainyh.hu/igeliturgia/ http://oromuzenet.blog.hu/ http://www.garainyh.hu
Olvassuk el naponta az alábbi igéket az új, 1990-ben revideált protestáns Bibliából!
http://www.parokia.hu/bible A kék színű aktív linkekre kattintva a gép az adott rész/
fejezet kezdő oldalára ugrik. Ezen belül keressük meg a kijelölt bibliai szakasz piros
színű betűkkel kiemelt verseit! Olvasás után a böngésző bal felső sarkában lévő kék
vissza nyíllal lehet ide visszatérni; a következő igeszakasz elolvasásához! Andreas *
Nap               Igehely            Cím/Link
********     *********     ******************************************
AZ ÜNNEP/VASÁRNAPOK IGÉI
Vezérige        Lk 12,48b          http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=12&verses=48-48&highlight=&highlightmode=          
Evangélium    Mt 25,14-30       http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=40&chapter=25&verses=14-30&highlight=&highlightmode=
Epistola         Fil 3,7-11(12-14)  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=50&chapter=3&verses=7-14&highlight=&highlightmode=  
Zsoltár           Zsolt 73,1-28    http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=73&verses=1-28&highlight=&highlightmode=   
A HÉTKÖZNAPOK IGÉI
Hétfő              1Kir 3,16-28     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=11&chapter=3&verses=16-28&highlight=&highlightmode=
Kedd              Ez 3,16-21       http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=26&chapter=3&verses=16-21&highlight=&highlightmode=
Szerda            Mt 19,(4-7)8-12(13-15)  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=40&chapter=19&verses=4-15&highlight=&highlightmode=
Csütörtök       Ef 5,15-20        http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=49&chapter=5&verses=15-20&highlight=&highlightmode=
Péntek            Jn 19,9-16a     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=43&chapter=19&verses=9-16&highlight=&highlightmode=
Szombat         Lk 12,42-48      http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=12&verses=42-48&highlight=&highlightmode=
HETI ÚTRAVALÓ ÉNEKEK & GONDOLATOK
EKE ÉKV.       http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/068.html
EV. ÉKV.       http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek326.htm
EV. ÉLET       http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2009/32/28

Folytatás:     a következő héten! Andreas  <>< ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!
*****************************************************************

 

Szólj hozzá!

2009.08.09. Senki el ne szakadjon az élő Istentől!

2009.08.09. 00:01 Andreas

Szólj hozzá!

Szentháromság u. 8. hét

2009.08.02. 00:03 Andreas

2009.08.02 - 2009.08.08.

HETI  EVANGÉLIKUS IGELITURGIA  *  NAPI  IGESZAKASZOK  A  SZENTÍRÁSBÓL
http://www.garainyh.hu/igeliturgia/ http://oromuzenet.blog.hu/ http://www.garainyh.hu
Olvassuk el naponta az alábbi igéket az új, 1990-ben revideált protestáns Bibliából!
http://www.parokia.hu/bible A kék színű aktív linkekre kattintva a gép az adott rész/
fejezet kezdő oldalára ugrik. Ezen belül keressük meg a kijelölt bibliai szakasz piros
színű betűkkel kiemelt verseit! Olvasás után a böngésző bal felső sarkában lévő kék
vissza nyíllal lehet ide visszatérni; a következő igeszakasz elolvasásához! Andreas *
Nap               Igehely            Cím/Link
********     *********     ******************************************
AZ ÜNNEP/VASÁRNAPOK IGÉI
Vezérige        Ef 5,8-9            http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=49&chapter=5&verses=8-9&highlight=&highlightmode=          
Evangélium    Mt 5,13-16         http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=40&chapter=5&verses=13-16&highlight=&highlightmode=
Epistola         Ef 5,8b-14         http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=49&chapter=5&verses=8-14&highlight=&highlightmode=  
Zsoltár           Zsolt 124,1-8    http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=124&verses=1-8&highlight=&highlightmode=   
A HÉTKÖZNAPOK IGÉI
Hétfő              Jak 2,14-26     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=59&chapter=2&verses=14-26&highlight=&highlightmode=
Kedd              2Kor 6,11-18(7,1)  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=47&chapter=6&verses=11-18&highlight=&highlightmode=
Szerda            Jak 3,13-18     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=59&chapter=3&verses=13-18&highlight=&highlightmode=
Csütörtök       Lk 11,33-36(37-41)  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=11&verses=33-41&highlight=&highlightmode=
Péntek            Jn 18,19-24     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=43&chapter=18&verses=19-24&highlight=&highlightmode=
Szombat         Fil 2,12-18       http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=50&chapter=2&verses=12-18&highlight=&highlightmode=
HETI ÚTRAVALÓ ÉNEKEK & GONDOLATOK
EKE ÉKV.       http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/380.html
EV. ÉKV.       http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek364.htm
EV. ÉLET       http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2009/31/30
Folytatás:     a következő héten! Andreas  <>< ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!
*****************************************************************

 

Szólj hozzá!

2009.08.02. Az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk!

2009.08.02. 00:01 Andreas

Szólj hozzá!

Szentháromság u. 7. hét

2009.07.26. 00:03 Andreas

2009.07.26 - 2009.08.01.

HETI  EVANGÉLIKUS IGELITURGIA  *  NAPI  IGESZAKASZOK  A  SZENTÍRÁSBÓL
http://www.garainyh.hu/igeliturgia/ http://oromuzenet.blog.hu/ http://www.garainyh.hu
Olvassuk el naponta az alábbi igéket az új, 1990-ben revideált protestáns Bibliából!
http://www.parokia.hu/bible A kék színű aktív linkekre kattintva a gép az adott rész/
fejezet kezdő oldalára ugrik. Ezen belül keressük meg a kijelölt bibliai szakasz piros
színű betűkkel kiemelt verseit! Olvasás után a böngésző bal felső sarkában lévő kék
vissza nyíllal lehet ide visszatérni; a következő igeszakasz elolvasásához! Andreas *
Nap               Igehely            Cím/Link
********     *********     ******************************************
AZ ÜNNEP/VASÁRNAPOK IGÉI
Vezérige        Ef 2,19             http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=49&chapter=2&verses=19-19&highlight=&highlightmode=          
Evangélium    Jn 6,1-15           http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=43&chapter=6&verses=1-15&highlight=&highlightmode=
Epistola         ApCsel 2,41-47   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=44&chapter=2&verses=41-47&highlight=&highlightmode=  
Zsoltár           Zsolt 47,1-10    http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=47&verses=1-10&highlight=&highlightmode=   
A HÉTKÖZNAPOK IGÉI
Hétfő              2Krón 30,13-22  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=14&chapter=30&verses=13-22&highlight=&highlightmode=
Kedd              Mt 22,1-14       http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=40&chapter=22&verses=1-14&highlight=&highlightmode=
Szerda            Zak 8,9-17      http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=38&chapter=8&verses=9-17&highlight=&highlightmode=
Csütörtök       1Kor 10,16-17   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=46&chapter=10&verses=16-17&highlight=&highlightmode=     

Péntek            Lk 22,14-20     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=22&verses=14-20&highlight=&highlightmode=

Szombat         Jel 19,4-9        http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=66&chapter=19&verses=4-9&highlight=&highlightmode=                                     HETI ÚTRAVALÓ ÉNEKEK & GONDOLATOK
EKE ÉKV.       http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/019.html
EV. ÉKV.       http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek386.htm
EV. ÉLET       http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2009/30/31

Folytatás:     a következő héten! Andreas  <>< ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!
*****************************************************************

 

 

Szólj hozzá!

2009.07.26. Isten örök életet adott nekünk!

2009.07.26. 00:01 Andreas

Szólj hozzá!

Szentháromság u. 6. hét

2009.07.19. 00:03 Andreas

2009.07.19 - 2009.07.25.

HETI  EVANGÉLIKUS IGELITURGIA  *  NAPI  IGESZAKASZOK  A  SZENTÍRÁSBÓL
http://www.garainyh.hu/igeliturgia/ http://oromuzenet.blog.hu/ http://www.garainyh.hu
Olvassuk el naponta az alábbi igéket az új, 1990-ben revideált protestáns Bibliából!
http://www.parokia.hu/bible A kék színű aktív linkekre kattintva a gép az adott rész/
fejezet kezdő oldalára ugrik. Ezen belül keressük meg a kijelölt bibliai szakasz piros
színű betűkkel kiemelt verseit! Olvasás után a böngésző bal felső sarkában lévő kék
vissza nyíllal lehet ide visszatérni; a következő igeszakasz elolvasásához! Andreas *
Nap               Igehely            Cím/Link
********     *********     ******************************************
AZ ÜNNEP/VASÁRNAPOK IGÉI
Vezérige        Ézs 43,1           http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=23&chapter=43&verses=1-1&highlight=&highlightmode=          
Evangélium    Mt 28,16-20       http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=40&chapter=28&verses=16-20&highlight=&highlightmode=
Epistola         Róm 6,3-8(9-11)  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=45&chapter=6&verses=3-11&highlight=&highlightmode=  
Zsoltár           Zsolt 36,1-13    http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=36&verses=1-13&highlight=&highlightmode=   
A HÉTKÖZNAPOK IGÉI
Hétfő              2Móz 14,15-22  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=02&chapter=14&verses=15-22&highlight=&highlightmode=
Kedd              ApCsel 2,32-40  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=44&chapter=2&verses=32-40&highlight=&highlightmode=
Szerda            ApCsel 16,23-34  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=44&chapter=16&verses=23-34&highlight=&highlightmode=
Csütörtök       Mt 18,1-6         http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=40&chapter=18&verses=1-6&highlight=&highlightmode=
Péntek            Jn 19,31-37     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=43&chapter=19&verses=31-37&highlight=&highlightmode=
Szombat         Jel 3,1-6          http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=66&chapter=3&verses=1-6&highlight=&highlightmode=
HETI ÚTRAVALÓ ÉNEKEK & GONDOLATOK
EKE ÉKV.       http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/263.html
EV. ÉKV.       http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek374.htm
EV. ÉLET       http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2009/29/112

Folytatás:     a következő héten! Andreas  <>< ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!
*****************************************************************

 

Szólj hozzá!

2009.07.19. A keresztségben Jézussal együtt fel is támadtatok!

2009.07.19. 00:01 Andreas

Szólj hozzá!

Szentháromság u. 5. hét

2009.07.12. 00:03 Andreas

2009.07.12 - 2009.07.18.

HETI  EVANGÉLIKUS IGELITURGIA  *  NAPI  IGESZAKASZOK  A  SZENTÍRÁSBÓL
http://www.garainyh.hu/igeliturgia/ http://oromuzenet.blog.hu/ http://www.garainyh.hu
Olvassuk el naponta az alábbi igéket az új, 1990-ben revideált protestáns Bibliából!
http://www.parokia.hu/bible A kék színű aktív linkekre kattintva a gép az adott rész/
fejezet kezdő oldalára ugrik. Ezen belül keressük meg a kijelölt bibliai szakasz piros
színű betűkkel kiemelt verseit! Olvasás után a böngésző bal felső sarkában lévő kék
vissza nyíllal lehet ide visszatérni; a következő igeszakasz elolvasásához! Andreas *
Nap               Igehely            Cím/Link
********     *********     ******************************************
AZ ÜNNEP/VASÁRNAPOK IGÉI
Vezérige        Ef 2,8               http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=49&chapter=2&verses=8-8&highlight=&highlightmode=          
Evangélium    Lk 5,1-11           http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=5&verses=1-11&highlight=&highlightmode=
Epistola         1Kor 1,18-25      http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=46&chapter=1&verses=18-25&highlight=&highlightmode=  
Zsoltár           Zsolt 84,1-13    http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=84&verses=1-13&highlight=&highlightmode=   
A HÉTKÖZNAPOK IGÉI
Hétfő              Lk 6,12-19       http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=6&verses=12-19&highlight=&highlightmode=
Kedd              1Móz 35,1-4.9-15  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=01&chapter=35&verses=1-15&highlight=&highlightmode=
Szerda            Ez 2,3-8a        http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=26&chapter=2&verses=3-8&highlight=&highlightmode=
Csütörtök       ApCsel 15,4-12  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=44&chapter=15&verses=4-12&highlight=&highlightmode=
Péntek            Lk 22,31-34     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=22&verses=31-34&highlight=&highlightmode=
Szombat         Fil 3,12-16       http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=50&chapter=3&verses=12-16&highlight=&highlightmode=
HETI ÚTRAVALÓ ÉNEKEK & GONDOLATOK
EKE ÉKV.       http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/266.html
EV. ÉKV.       http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek467.htm
EV. ÉLET       http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2009/28/113
Folytatás:     a következő héten! Andreas  <>< ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!
*****************************************************************

 

Szólj hozzá!

2009.07.12. Nagy kegyelem volt mindnyájukon!

2009.07.12. 00:01 Andreas

Szólj hozzá!

Szentháromság u. 4. hét

2009.07.05. 00:03 Andreas

2009.07.05 - 2009.07.11.

HETI  EVANGÉLIKUS IGELITURGIA  *  NAPI  IGESZAKASZOK  A  SZENTÍRÁSBÓL
http://www.garainyh.hu/igeliturgia/ http://oromuzenet.blog.hu/ http://www.garainyh.hu
Olvassuk el naponta az alábbi igéket az új, 1990-ben revideált protestáns Bibliából!
http://www.parokia.hu/bible A kék színű aktív linkekre kattintva a gép az adott rész/
fejezet kezdő oldalára ugrik. Ezen belül keressük meg a kijelölt bibliai szakasz piros
színű betűkkel kiemelt verseit! Olvasás után a böngésző bal felső sarkában lévő kék
vissza nyíllal lehet ide visszatérni; a következő igeszakasz elolvasásához! Andreas *
Nap               Igehely            Cím/Link
********     *********     ******************************************
AZ ÜNNEP/VASÁRNAPOK IGÉI
Vezérige        Gal 6,2             http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=48&chapter=6&verses=2-2&highlight=&highlightmode=          
Evangélium    Lk 6,36-42         http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=6&verses=36-42&highlight=&highlightmode=
Epistola         Róm 14,10-13    http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=45&chapter=14&verses=10-13&highlight=&highlightmode=  
Zsoltár           Zsolt 119,1-176  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=119&verses=1-176&highlight=&highlightmode=   
A HÉTKÖZNAPOK IGÉI
Hétfő              Lk 5,17-26       http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=5&verses=17-26&highlight=&highlightmode=
Kedd              Neh 9,1-3.29-36  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=16&chapter=9&verses=1-36&highlight=&highlightmode=
Szerda            Mk 11,(20-21)22-26  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=41&chapter=11&verses=20-26&highlight=&highlightmode=
Csütörtök       1Kor 12,19-26   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=46&chapter=12&verses=19-26&highlight=&highlightmode=
Péntek            Lk 23,17-26     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=23&verses=17-26&highlight=&highlightmode=
Szombat         2Kor 13,10-13  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=47&chapter=13&verses=10-13&highlight=&highlightmode=
HETI ÚTRAVALÓ ÉNEKEK & GONDOLATOK
EKE ÉKV.       http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/200.html
EV. ÉKV.       http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek249.htm
EV. ÉLET       http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2009/27/33
Folytatás:     a következő héten! Andreas  <>< ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!
*****************************************************************

 

Szólj hozzá!

2009.07.05. Szeresd felebarátodat, mint magadat!

2009.07.05. 00:01 Andreas

Szólj hozzá!

Szentháromság u. 3. hét

2009.06.28. 00:03 Andreas

2009.06.28 - 2009.07.04.

HETI  EVANGÉLIKUS IGELITURGIA  *  NAPI  IGESZAKASZOK  A  SZENTÍRÁSBÓL
http://www.garainyh.hu/igeliturgia/ http://oromuzenet.blog.hu/ http://www.garainyh.hu
Olvassuk el naponta az alábbi igéket az új, 1990-ben revideált protestáns Bibliából!
http://www.parokia.hu/bible A kék színű aktív linkekre kattintva a gép az adott rész/
fejezet kezdő oldalára ugrik. Ezen belül keressük meg a kijelölt bibliai szakasz piros
színű betűkkel kiemelt verseit! Olvasás után a böngésző bal felső sarkában lévő kék
vissza nyíllal lehet ide visszatérni; a következő igeszakasz elolvasásához! Andreas *
Nap               Igehely            Cím/Link
********     *********     ******************************************
AZ ÜNNEP/VASÁRNAPOK IGÉI
Vezérige        Lk 19,10           http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=19&verses=10-10&highlight=&highlightmode=          
Evangélium    Lk 15,1-3.11b-32  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=15&verses=1-32&highlight=&highlightmode=
Epistola         1Tim 1,12-17     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=54&chapter=1&verses=12-17&highlight=&highlightmode=  
Zsoltár           Zsolt 143,1-12  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=143&verses=1-12&highlight=&highlightmode=   
A HÉTKÖZNAPOK IGÉI
Hétfő              Lk 5,27-32       http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=5&verses=27-32&highlight=&highlightmode=
Kedd              2Móz 32,30-33,1  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=02&chapter=32&verses=30-35&highlight=&highlightmode=

http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=02&chapter=33&verses=1-1&highlight=&highlightmode=
Szerda            Jn 5,1-16        http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=43&chapter=5&verses=1-16&highlight=&highlightmode=
Csütörtök       Mt 18,15-20      http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=40&chapter=18&verses=15-20&highlight=&highlightmode=
Péntek            Mt 27,3-10      http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=40&chapter=27&verses=3-10&highlight=&highlightmode=
Szombat         Róm 8,1-6        http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=45&chapter=8&verses=1-6&highlight=&highlightmode=
HETI ÚTRAVALÓ ÉNEKEK & GONDOLATOK
EKE ÉKV.       http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/366.html
EV. ÉKV.       http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek382.htm
EV. ÉLET       http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2009/26/28
Folytatás:     a következő héten! Andreas  <>< ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!
*****************************************************************

 

Szólj hozzá!

2009.06.28. A te hited megtartott téged!

2009.06.28. 00:01 Andreas

Szólj hozzá!

Szentháromság u. 2. hét

2009.06.21. 00:03 Andreas

2009.06.21 - 2009.06.27.

HETI  EVANGÉLIKUS IGELITURGIA  *  NAPI  IGESZAKASZOK  A  SZENTÍRÁSBÓL
http://www.garainyh.hu/igeliturgia/ http://oromuzenet.blog.hu/ http://www.garainyh.hu
Olvassuk el naponta az alábbi igéket az új, 1990-ben revideált protestáns Bibliából!
http://www.parokia.hu/bible A kék színű aktív linkekre kattintva a gép az adott rész/
fejezet kezdő oldalára ugrik. Ezen belül keressük meg a kijelölt bibliai szakasz piros
színű betűkkel kiemelt verseit! Olvasás után a böngésző bal felső sarkában lévő kék
vissza nyíllal lehet ide visszatérni; a következő igeszakasz elolvasásához! Andreas *
Nap               Igehely            Cím/Link
********     *********     ******************************************
AZ ÜNNEP/VASÁRNAPOK IGÉI
Vezérige        Mt 11,28           http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=40&chapter=11&verses=28-28&highlight=&highlightmode=          
Evangélium    Lk 14,(15)16-24  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=14&verses=15-24&highlight=&highlightmode=
Epistola         Ef 2,17-22         http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=49&chapter=2&verses=17-22&highlight=&highlightmode=  
Zsoltár           Zsolt 115,1-18  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=115&verses=1-18&highlight=&highlightmode=   
A HÉTKÖZNAPOK IGÉI
Hétfő              Péld  9,1-10     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=20&chapter=9&verses=1-10&highlight=&highlightmode=
Kedd              2Móz 2,11-15(16-22)23-25  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=02&chapter=2&verses=11-25&highlight=&highlightmode=
Szerda            Lk 1,57-67(68-75)76-80  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=1&verses=57-80&highlight=&highlightmode=
Csütörtök       1Tim 6,11-16     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=54&chapter=6&verses=11-16&highlight=&highlightmode=
Péntek            Mal 3,19-24      http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=39&chapter=3&verses=19-24&highlight=&highlightmode=
Szombat         Mt 27,46-49      http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=40&chapter=27&verses=46-49&highlight=&highlightmode=
HETI ÚTRAVALÓ ÉNEKEK & GONDOLATOK
EKE ÉKV.       http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/256.html
EV. ÉKV.       http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek435.htm
EV. ÉLET       http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2009/25/30
Folytatás:     a következő héten! Andreas  <>< ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!
*****************************************************************

 

Szólj hozzá!

2009.06.21. Áldott, aki az Úr nevében jön!

2009.06.21. 00:01 Andreas


SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 2.

VASÁRNAP

2009.06.21.

Olvasd a Szentírást!

A. Mai gondolatok a vasárnap A sorozat igehirdetési alapigéjéről

Örömhírtár

 
Áldott, aki az Úr nevében jön!  

Mt 23,37-39

 

Megdöbbentő Jézus panasza Jeruzsálem népe s mindazok ellen, kik bár hallották hívását, még sem akarnak hozzá menni, hogy megmenthesse őket. Az Útmutató heti igéje Krisztus hívását közli: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek" (Mt 11,28)! Ugyan ki az, aki azt mondhatná; nem vagyok fáradt s nyugtalan; így nincs szükségem Isten segítségére. Pedig a vasárnap óegyházi evangéliumában (Lk 14,15-24) is azt olvassuk, hogy akiket jó előre meghívott a ház ura, nem mentek el a nagy vacsorára, mert fontosabb dolguk volt; a hívást elutasították! Még ma szól Isten igéje, minden bűnöst hív magához. S ma, ha az ő szavát halljuk; ne keményítsük meg szívünket! Még tart a ma; s "ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt"! Mert az Úr szól kétszer, vagy háromszor, s azután magadra hagy. Jaj annak a népnek és embernek, kinek életéből kivonul az Isten! Ez történt a választott néppel is. Virágvasárnap még zengett a hozsánna; szó szerint ez a címben szereplő mondat, amit Urunk idéz jövendölésként: "Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban" (Mt 21,9)! S Jézus bement a templomba és megtisztította, hogy az imádság háza legyen. Alig telt el néhány nap, és halála előtt kijelenti: elhagyottá lesz a ti házatok. Megjövendöli a templom és a város pusztulását, ami 70-ben be is következett. Jézussal együtt maga az örökkévaló Isten fogja elhagyni a jeruzsálemi templomot s a fővárost, mert lejárt számukra a kegyelmi idő! A választott nép megöli a prófétákat és nem fogadja el az Isten által megígért Messiást; s nem hallgat hívó szavára! Milyen fájdalmas ez a négy rövid szó: "de ti nem akartátok" (37. v.)! Senki sem a bűnei miatt kárhozik el; csak, mert nem akart a bűnösök Megváltójához menni, benne hinni; elfogadni a maga számára Szabadító Úrnak! Ám ezzel az elutasítással senki sem tud végérvényesen megszabadulni Jézustól. Ő el fog jönni, ítélni élőket és holtakat; amint azt az Apostoli hitvallásban is mondjuk; de hisszük-e? Ő Isten; egylényegű az Atyával! Aki földi életében nem akart Jézushoz menni, annak meg kell állnia a nagy fehér trón előtt ítéletre; akár akarja, akár nem! Ám aki már most hisz benne, az átment a halálból az életbe, és nem jut kárhoztató ítéletre (lásd Jn 5,24)! Ők fogják dicsőítő énekkel köszönteni visszatérő Urukat. Hozsánna: Úr Jézus segíts, ments meg, üdvözíts! Te is?

 

B. Heti "Ne félj!" vezérige 

Ne félj! Igetár (archívum)

 

"Az URat, a ti Isteneteket féljétek, és ő megment benneteket minden ellenségetek kezéből!"

2Kir 17,39

C.  Ünnepi vers

Verstár

Pecznyík Pál

 
 

LELKEM TEMPLOMA

Atyám ajándékod
hallhatatlan lelkem,
számára szent kezed,
hajlékot alkotott,
felékesítetted,
és úgy adtad nekem,
mint imádásodra
szentelt kis templomot.

Azért adtad Atyám,
hogy abban mindenkor,
a Te tetszésedet
keresse életem,
imádjon a szívem,
magasztaljon lelkem,
dicső trónusodhoz
szárnyaljon énekem.

De jaj, nem ez történt.
Mert lelkem templomát,
nem arra használtam,
mire Lelked adta.
Lelkem ellensége,
széles útra vonzott,
kedveltem a bűnt, most,
roskadok alatta.

Könnyes bűnbánattal
bánom bűneimet,
lám így viszonoztam
szereteted Atyám.
Hála, visszafogadsz,
mint tékozló fiút,
s Fiad váltságáért,
menny lesz örök hazám.

 

Szólj hozzá!

Szentháromság u. 1. hét

2009.06.14. 00:03 Andreas

2009.06.14 - 2009.06.20.

HETI  EVANGÉLIKUS IGELITURGIA  *  NAPI  IGESZAKASZOK  A  SZENTÍRÁSBÓL
http://www.garainyh.hu/igeliturgia/ http://oromuzenet.blog.hu/ http://www.garainyh.hu
Olvassuk el naponta az alábbi igéket az új, 1990-ben revideált protestáns Bibliából!
http://www.parokia.hu/bible A kék színű aktív linkekre kattintva a gép az adott rész/
fejezet kezdő oldalára ugrik. Ezen belül keressük meg a kijelölt bibliai szakasz piros
színű betűkkel kiemelt verseit! Olvasás után a böngésző bal felső sarkában lévő kék
vissza nyíllal lehet ide visszatérni; a következő igeszakasz elolvasásához! Andreas *
Nap               Igehely            Cím/Link
********     *********     ******************************************
AZ ÜNNEP/VASÁRNAPOK IGÉI
Vezérige        Lk 10,16            http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=10&verses=16-16&highlight=&highlightmode=          
Evangélium    Lk 16,19-31        http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=16&verses=19-31&highlight=&highlightmode=
Epistola         1Jn 4,16b-21      http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=62&chapter=4&verses=16-21&highlight=&highlightmode=  
Zsoltár           Zsolt 37,1-40    http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=37&verses=1-40&highlight=&highlightmode=

A HÉTKÖZNAPOK IGÉI
Hétfő              Lk 10,1-9(10-15)16  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=10&verses=1-16&highlight=&highlightmode=
Kedd              Jer 36,1-6(7-9)10.21-24.27-31  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=24&chapter=36&verses=1-31&highlight=&highlightmode=
Szerda            1Thessz 2,1-8(9-12)  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=52&chapter=2&verses=1-12&highlight=&highlightmode=
Csütörtök       Jn 21,15-19      http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=43&chapter=21&verses=15-19&highlight=&highlightmode=
Péntek            Lk 22,24-30     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=22&verses=24-30&highlight=&highlightmode=
Szombat         Fil 1,12-18a      http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=50&chapter=1&verses=12-18&highlight=&highlightmode=
HETI ÚTRAVALÓ ÉNEKEK & GONDOLATOK
EKE ÉKV.       http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/267.html
EV. ÉKV.       http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek287.htm
EV. ÉLET       http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2009/24/21
Folytatás:     a következő héten! Andreas  <>< ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!
*****************************************************************

 

Szólj hozzá!

2009.06.14. Jézus mondja: Ha hinnétek Mózesnek, hinnétek nekem!

2009.06.14. 00:01 Andreas


SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 1.

 VASÁRNAP

2009.06.14.

Olvasd a Szentírást!

A. Mai gondolatok a vasárnap A sorozat igehirdetési alapigéjéről

Örömhírtár

 
Jézus mondja: Ha hinnétek Mózesnek, hinnétek nekem!  

Jn 5,45-47

 

Az egyházi esztendő második szakasza Jézus hívó szavával indul; heti igénkben is ezt mondja "Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el" (Lk 10,16)! Isten is hív; figyeljünk a hívó szóra, mert a hit "hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által." (Róm 10,17) A teljes Írás Istentől ihletett. Augustinus szerint: "Az Újszövetség el van rejtve az Ószövetségben; s az Ó ki van jelentve az Újban!" Jézus nem vetette el a Törvényt, sőt azért jött, hogy betöltse. "Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot, és mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen" (Jn 5,39-40)! Miért? Mert az ember, ma is jobban szereti a saját bűneit, mint az Urat, ezért nem hisz benne! Jézus kortársai jól ismerték az Ószövetséget; mégsem ismerték fel, hogy a benne megígért Messiás azonos Jézussal; mert a saját dicsőségüket keresték, s nem az Istenét! Luther is figyelmeztet: Az Ószövetség a pólya, amely Krisztust rejti! Pál szerint: "a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására" (Róm 10,4); más szóval Krisztushoz vezérlő kalauz. Mózes Jézus előképe volt, és világosan róla prófétált ebben az igéjében, amit Péter apostol és István vértanú is idézett pünkösd után (lásd ApCsel 3,22 és 7,37)! Az Úr szólt Mózes által, és beteljesítette ígéretét; elküldte Fiát: "Prófétát támasztok nekik atyjukfiai közül, olyant, mint te. Az én igéimet adom a szájába, … És ha valaki nem hallgat igéimre, amelyeket az én nevemben mond, azt én felelősségre vonom." (5Móz 18,18-19) Urunk e címben idézett szavai ma is aktuálisak; ha Mózes próféciájában, azaz Isten szavában nem hiszünk, Fia szavát sem fogadjuk be, pedig ő nem vádlónk, hanem pártfogónk (lásd 1Jn 2,1-2)! Itt összecseng mai igénk az óegyházi evangélium üzenetével; a pokolba került gazdag el akarta küldeni Lázárt az élőhalott testvéreihez; de Ábrahám kijelentette: "Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül." (Lk 16,31) Az Úr feltámadt és él örökké; de életünk részévé csak úgy lehet, ha élő hittel elfogadjuk személyes Megváltónknak! A hitetlenség a főbűn, s ez az ember tragédiája! A látszatkegyességet az igazi istenfélelemnek kell felváltania életünkben, hogy megvalósulhasson bennünk Isten akarata: aki hisz Jézusban, annak örök élete s üdvössége legyen, mert az Atya feltámasztja az utolsó napon (lásd Jn 6,40).

 

B. Heti "Ne félj!" vezérige 

Ne félj! Igetár (archívum)

 

"Az URat féljétek, őt imádjátok, és neki áldozzatok, mert ő hozott föl benneteket Egyiptomból nagy erővel és kinyújtott karral."

2Kir 17,36

C.  Ünnepi vers

Verstár

Pecznyík Pál

 
 

ISTEN A VÉGTELEN!

Miért keresitek
holtak közt az élőt?
Felhő takarta el,
Megváltót a fénylőt!

Most a mennyben trónol,
értünk közben járván,
nem hagyott bennünket,
itt a földön árván.

Lélekben övéi,
mennyben Benne élnek,
szem elől elrejtve,
fiatalok, vének.

Ő meg Lelke által,
itt van, itt él bennük,
otthona a földön,
dobogó szív-kelyhük.

Jézus – Lelke által –
térben és időben,
jelen van a földön,
jelen van az égben!

Ő pontosan tudja,
mi történik itt lenn,
Szent szavára hallgat
mennyben, földön minden!

Jézus emberré lett,
legyőzött bűnt s halált,
végül az uralmat,
Atyjának adja át!

Világot teremtett
Isten, a Végtelen.
Belőle indult ki,
Őbenne, tűnik el!

 

Szólj hozzá!

Szentháromság hete

2009.06.07. 00:03 Andreas

2009.06.07 - 2009.06.13.

HETI  EVANGÉLIKUS IGELITURGIA  *  NAPI  IGESZAKASZOK  A  SZENTÍRÁSBÓL
http://www.garainyh.hu/igeliturgia/ http://oromuzenet.blog.hu/ http://www.garainyh.hu
Olvassuk el naponta az alábbi igéket az új, 1990-ben revideált protestáns Bibliából!
http://www.parokia.hu/bible A kék színű aktív linkekre kattintva a gép az adott rész/
fejezet kezdő oldalára ugrik. Ezen belül keressük meg a kijelölt bibliai szakasz piros
színű betűkkel kiemelt verseit! Olvasás után a böngésző bal felső sarkában lévő kék
vissza nyíllal lehet ide visszatérni; a következő igeszakasz elolvasásához! Andreas *
Nap               Igehely            Cím/Link
********     *********     ******************************************
AZ ÜNNEP/VASÁRNAPOK IGÉI
Vezérige        Ézs 6,3              http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=23&chapter=6&verses=3-3&highlight=&highlightmode=   
Evangélium    Jn 3,1-8(9-15)    http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=43&chapter=3&verses=1-15&highlight=&highlightmode=
Epistola         Róm 11,(32)33-36  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=45&chapter=11&verses=32-36&highlight=&highlightmode=  
Zsoltár           Zsolt 8,1-10     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=8&verses=1-10&highlight=&highlightmode=   
A HÉTKÖZNAPOK IGÉI
Hétfő              Jer 10,6-12      http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=24&chapter=10&verses=6-12&highlight=&highlightmode=
Kedd              Ézs 43,8-13     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=23&chapter=43&verses=8-13&highlight=&highlightmode=
Szerda            ApCsel 17,(16)22-34  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=44&chapter=17&verses=16-34&highlight=&highlightmode=
Csütörtök       Ef 4,1-7           http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=49&chapter=4&verses=1-7&highlight=&highlightmode=
Péntek            Lk 23,44-49     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=23&verses=44-49&highlight=&highlightmode=
Szombat         Jn 14,7-14       http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=43&chapter=14&verses=7-14&highlight=&highlightmode=
HETI ÚTRAVALÓ ÉNEKEK & GONDOLATOK
EKE ÉKV.       http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/334.html
EV. ÉKV.       http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek251.htm
EV. ÉLET       http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2009/23/28
Folytatás:     a következő héten! Andreas  <>< ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!
*****************************************************************

 

Szólj hozzá!

2009.06.07. Szeresd az URat, a te Istenedet!

2009.06.07. 00:01 Andreas


SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE

2009.06.07.

Olvasd a Szentírást!

A. Mai gondolatok a vasárnap A sorozat igehirdetési alapigéjéről

Örömhírtár

 
Szeresd az URat, a te Istenedet!  

5Móz 6,4-7.14-15

 

A mai ünnep a háromságos egy Isten; a teremtő, megváltó, megszentelő ÚR Isten imádásának alkalma. Amíg karácsonykor az Atya, húsvétkor a Fiú és pünkösdkor a Szentlélek munkája áll az ünnep középpontjában, ma az Istennek az ő Fiában kijelentett titkát ünnepeljük; ő a szeretet (lásd 1Jn 4,8)! "Ha valaki vallja, hogy Jézus Isten Fia, abban Isten marad, ő pedig Istenben; és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet." (1Jn 4,15-16) "Szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által." (Róm 5,5) Mivel az Újszövetség népe hiszi, hogy Isten, a Krisztusban előbb szeretett minket, e nagy parancsolatát önként hálából teljesíti: viszontszereti Istent az ember mindhárom "alkotórészével"; a testével, lelkével és szellemével. Ézsaiás, elhívatásakor hallotta az ÚR trónusa előtt, a szeráfok dicsőítő énekét, a vezérigénket: "Szent, szent, szent a Seregek URa, dicsősége betölti az egész földet!" (Ézs 6,3) Izráel népe, a törvényadáskor, a tüzet látta a Hóreb hegyén, s a negyvenéves pusztai vándorlás során a fénylő tűzoszlop ment velük. Annak végén, Mózes most megismétli az ÚR tíz igéjét, és a címben idézett nagy parancsolatról külön is szól. Szeresd az URat! Miért? Mert az "ÚR a mi Istenünk, egyedül az ÚR!" (4. v.) Ez Izráel népének legősibb hitvallása, és máig naponta kétszer elmondják az istenfélő zsidók. Jézus is idézte a kettős nagy parancsolatában (lásd Mk 12,28-30): "Halljad, Izráel!" De mi is halljuk meg az első parancsolatot a tízből s az ezt megelőző bevezetést: "Én, az ÚR, vagyok a te Istened", és "Ne legyen más istened rajtam kívül!" (5Móz 5,6-7) Luther szerint a Tízparancsolat bevezetése; az örök Vagyok kijelentése, "Krisztus ígéretét magában foglaló evangélium, amely akkor valósult meg, amikor Isten Jézus Krisztus Urunkban eljött hozzánk s teljes értelemben a mi Istenünkké lett; ezen a bevezetésen, mint Isten szeretetének megnyilatkozásán épül Isten követelése: a Tízparancsolat." (Kis káté) S ezek közül az első: Ne legyen más Istened, ne légy bálványimádó! Ez a főparancsolat, mert aki Istent féli és szereti, az megtartja az ő parancsolatait, s nem titkolja el a hozzá legközelebb állók előtt sem; kiben hisz, és miért féli s szereti Istenét mindennél jobban s miért benne bízik. Az Ágostai hitvallás szerint: "egy isteni lényeg van, neve szerint is valósággal is Isten s mégis három személy van, egyenlő lényegű s hatalmú, együtt örökkévaló: az Atya, Fiú, Szentlélek."

B. Heti "Ne félj!" vezérige 

Ne félj! Igetár (archívum)

 

"A mai napig is követik a régi istentiszteleti módot. Nem félik az URat, és nem követik az ő rendelkezéseit és tisztelete módját a szerint a törvény és parancsolat szerint, amelyet az ÚR parancsolt Jákób fiainak; Jákóbnak az Izráel nevet adta."

2Kir 17,34

C.  Ünnepi vers

Verstár

Pecznyík Pál

 
 

ISTEN NÉPE

Isten népe itt a földön
utas vagy hontalan,
örök élet után vágyódsz,
de az, a mennybe van.
Világodat bűn uralja,
gonoszság mindenütt,
de Atyádnak országában,
igazság napja süt.

Isten népe, reménységgel
tekints az égre fel,
onnan várjad Megváltódat,
Nevéről énekelj.
Bár könnyekkel, verejtékkel
folyik a küzdelem,
de megéri, hisz harcodban,
Jézus a védelem.

Isten népe nemsokára
Jézussal egyesülsz,
s földöntúli ragyogásban,
örömben részesülsz.
Színről – színre láthatod majd
Urad, ki érted halt,
s Atyád dicső trónusánál
zenghetsz majd, háladalt.

 

Szólj hozzá!

Két címen is szavazhat személyes honlapomra!

2009.06.04. 00:03 Andreas

 

GARAI  ANDRÁS  személyes internetes oldalai:    A Web Díj idei versenyén, itt szavazhat honlapomra:      
25 Honlap 9 Blog & 14+7 Fiók vagy Közösségi    http://www.mediadij.hu/2009/nevezettek/16-web-nonprofit/72-garai
oldal regisztrált CÍM a világhálón  2009. <><*    http://blog.mediadij.hu/2009/05/garainyhhuBejelentkezés is kell! *
 
(ezen belül =12 önálló ALCÍM; a „Friss írások & információk”rovat HÍRCSATORNA kódja:)
 
= http://page2rss.com/rss/c1a821fcf2da98caed81c2f46514b0db RSS UA (másold be a böngészőbe!)
 
 
 
       http://groups.google.com/group/garainyh/feed/rss_v2_0_msgs.xml                          
 
http://iwiw.hu Keresés/Klubok: Evangélikus Honlap & Blog Tulajdonosok Web Fóruma Lutheranus
       Christianus [Webmisszió] & Összetett keresés/Magamról: [garainyh] RSSR/B
 
Megjegyzések: Közös kulcsszó a 43 FŐCÍM+12 ALCÍM kereséshez az interneten:garainyh
Az 55 CÍM közül RSS= 19 Hírcsatornákon elérhető s UA= 23 az előtte lévő oldallal azonos
* 16 oldal PR értéke 0-nál nagyobb R/B= Regisztráció/Bejelentkezés kell az utolsó 7 címnél
Ez az összeállítás, a http://pagerankalert.com 2009. 06. 02-án frissített listája alapján készült.
Kedves NET Látogatóm!RAGYOGTASSA RÁD ORCÁJÁT AZ ÚRISTEN! Visszavárlak!*
 
 
 
777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777777
 

Szólj hozzá!

Pünkösd hete

2009.05.31. 00:03 Andreas

2009.05.31 - 2009.06.06.

HETI  EVANGÉLIKUS IGELITURGIA  *  NAPI  IGESZAKASZOK  A  SZENTÍRÁSBÓL
http://www.garainyh.hu/igeliturgia/ http://oromuzenet.blog.hu/ http://www.garainyh.hu
Olvassuk el naponta az alábbi igéket az új, 1990-ben revideált protestáns Bibliából!
http://www.parokia.hu/bible A kék színű aktív linkekre kattintva a gép az adott rész/
fejezet kezdő oldalára ugrik. Ezen belül keressük meg a kijelölt bibliai szakasz piros
színű betűkkel kiemelt verseit! Olvasás után a böngésző bal felső sarkában lévő kék
vissza nyíllal lehet ide visszatérni; a következő igeszakasz elolvasásához! Andreas *
Nap               Igehely            Cím/Link
********     *********     ******************************************
AZ ÜNNEP/VASÁRNAPOK IGÉI   PÜNKÖSD 1.
Vezérige        zAK 4,6             http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=38&chapter=4&verses=6-6&highlight=&highlightmode=          
Evangélium    Jn 14,23-27        http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=43&chapter=14&verses=23-27&highlight=&highlightmode=
Epistola         ApCsel 2,1-18    http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=44&chapter=2&verses=1-18&highlight=&highlightmode=  
Zsoltár           Zsolt 118,1-29  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=118&verses=1-29&highlight=&highlightmode=

AZ ÜNNEP/VASÁRNAPOK IGÉI   PÜNKÖSD 2.
Vezérige        Mt 16,16           http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=40&chapter=16&verses=16-16&highlight=&highlightmode=          
Evangélium    Mt 16,13-19       http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=40&chapter=16&verses=13-19&highlight=&highlightmode=
Epistola         1Kor 12,4-11      http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=46&chapter=12&verses=4-11&highlight=&highlightmode=  
Zsoltár           Zsolt 36,1-11    http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=36&verses=1-11&highlight=&highlightmode=  
A HÉTKÖZNAPOK IGÉI
Kedd              ApCsel 4,23-31  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=44&chapter=4&verses=23-31&highlight=&highlightmode=
Szerda            ApCsel 8,(9-11)12-25  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=44&chapter=8&verses=9-25&highlight=&highlightmode=
Csütörtök       ApCsel 11,1-18   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=44&chapter=11&verses=1-18&highlight=&highlightmode=
Péntek            ApCsel 11,19-26 http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=44&chapter=11&verses=19-26&highlight=&highlightmode=
Szombat         ApCsel 18,1-11   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=44&chapter=18&verses=1-11&highlight=&highlightmode=
HETI ÚTRAVALÓ ÉNEKEK & GONDOLATOK
EKE ÉKV.       http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/414.html
EV. ÉKV.       http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek245.htm
EV. ÉLET       http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2009/22/32
Folytatás:     a következő héten! Andreas  <>< ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!
*****************************************************************

 

Szólj hozzá!

2009.05.31. Ad mennyei Atyátok Szentlelket!

2009.05.31. 00:01 Andreas


PÜNKÖSD ÜNNEPE

2009.05.31.

Olvasd a Szentírást!

A. Mai gondolatok a vasárnap A sorozat igehirdetési alapigéjéről

Örömhírtár

 
Ad mennyei Atyátok Szentlelket!  

Lk 11,9-13

 

Húsvét után 50 nappal, a Szentlélek kitöltetését s a keresztyén anyaszentegyház születésnapját ünnepeljük kétezer éve. Isten ószövetségi népe számára e nap aratási hálaadó ünnep s a Sínai-hegyi szövetségkötésre, a Tízparancsolat átadására emlékeztet. Mai alapigénkben az Úr Jézus, imádkozásra szólít fel: kérjetek, keressetek, zörgessetek! Az imádság meghallgatását ígéri, s a címben idézett záró igeversben pedig a Szentlélek ajándékáról szól. A magyarázó jegyzeteket is tartalmazó, új protestáns fordításban olvasható, hogy "a későbbi hagyományban, a Jöjjön el a te országod! kérést időnként kicserélték erre: A te Szentlelked szálljon ránk s szenteljen meg minket". Maga Jézus ígérte meg a Párfogót, akit az ő nevében küld az Atya; s ez teljesedett be pünkösdkor. Az igazság Lelke, a Vigasztaló; mint tűz, víz, olaj, szél jelenik meg a Bibliában. Az Atya-Fiú Lelkének legfontosabb szolgálata: általa Jézus bennünk él, mi pedig őbenne (lásd Jn 14,20 s Gal 2,20). Pünkösd előtt, Isten Lelke időnként eljött és egyes emberekben lakott, de később el is hagyhatta őket. Ám az egyház születésnapja óta, mindazokban benne él az Atya-Fiú Lelke, akik hagyták magukat megtéríteni és újjászülni Isten élő igéje és Szentlelke által! S csak akiket az Isten Lelke vezérel, azok az ő gyermekei. "De akiben nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé. Ha pedig annak Lelke lakik bennetek, (...) aki feltámasztotta a Krisztus a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által." (Róm 8,9-11) Amennyire lehetetlen, hogy földi apa kenyér helyett követ, hal helyett kígyót s tojás helyett skorpiót adna gyermekének, úgy mennyei Atyánk is csak jó ajándékokat szánt nekünk. Az Atya és Fiú élete s jelenléte bennünk; a harmadik isteni személy által valósul meg. De miért is van szükség reá? Luther, a harmadik hitágazatról szólva, a Kis kátéban így tanít: "Hiszem, hogy saját eszemmel és erőmmel nem tudnék Jézus Krisztusban, az én Uramban hinni, sem őhozzá eljutni, hanem a Szentlélek hívott el engem az evangélium által, ő világosított meg ajándékaival. Ő szentelt meg és tartott meg az igaz hitben. Ez így igaz!" Múlt idő e már a te életedben Pál e kijelentése (lásd Ef 1,13-14)? Krisztusban téged is, miután hallottad üdvösséged evangéliumát és hívővé lettél, eljegyzett a megígért Szentlélekkel, hogy megváltson téged! S hogyan teszi ezt? "Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek URa." (Zak 4,6)

 

B. Heti "Ne félj!" vezérige 

Ne félj! Igetár (archívum)

 

"Félték tehát az URat is, de tisztelték a maguk isteneit is, azoknak a pogány népeknek az istentiszteleti módja szerint, akik közül elhurcolták őket."

2Kir 17,33

 

C.  Ünnepi vers

Verstár

Pecznyík Pál

 
 

PÜNKÖSD NAPJÁN

Feltámadott Urunk Jézus,
menny honába költözött.
Pünkösd napján: lángnyelvekben,
hozzánk ismét földre jött!

Bűnbánókhoz, bűnbocsátó
szeretettel érkezik.
Megígérte: velünk marad,
amíg a föld létezik.

Lelke által, bennünk lakik,
így mi véle járhatunk.
S utunk végén felragyog majd,
dicsőséges új napunk!

 

Szólj hozzá!

Húsvét u. 6. hét

2009.05.24. 00:03 Andreas

2009. 05.24 - 2009. 05.30.

HETI  EVANGÉLIKUS IGELITURGIA  *  NAPI  IGESZAKASZOK  A  SZENTÍRÁSBÓL
http://www.garainyh.hu/igeliturgia/ http://oromuzenet.blog.hu/ http://www.garainyh.hu
Olvassuk el naponta az alábbi igéket az új, 1990-ben revideált protestáns Bibliából!
http://www.parokia.hu/bible A kék színű aktív linkekre kattintva a gép az adott rész/
fejezet kezdő oldalára ugrik. Ezen belül keressük meg a kijelölt bibliai szakasz piros
színű betűkkel kiemelt verseit! Olvasás után a böngésző bal felső sarkában lévő kék
vissza nyíllal lehet ide visszatérni; a következő igeszakasz elolvasásához! Andreas *
Nap               Igehely            Cím/Link
********     *********     ******************************************
AZ ÜNNEP/VASÁRNAPOK IGÉI
Vezérige        Jn 12,32           http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=43&chapter=12&verses=32-32&highlight=&highlightmode=          
Evangélium    Jn 15,26-16,4     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=43&chapter=15&verses=26-27&highlight=&highlightmode=

http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=43&chapter=16&verses=1-4&highlight=&highlightmode=
Epistola         Ef 3,14-21         http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=49&chapter=3&verses=14-21&highlight=&highlightmode=  
Zsoltár           Zsolt 27,1-14    http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=27&verses=1-14&highlight=&highlightmode=   
A HÉTKÖZNAPOK IGÉI
Hétfő              Ez 11,14-20     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=26&chapter=11&verses=14-20&highlight=&highlightmode=
Kedd              Lk 21,12-19      http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=21&verses=12-19&highlight=&highlightmode=
Szerda            Lk 12,8-12       http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=12&verses=8-12&highlight=&highlightmode=
Csütörtök       ApCsel 1,12-26  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=44&chapter=1&verses=12-26&highlight=&highlightmode=
Péntek            Jn 19,25-27     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=43&chapter=19&verses=25-27&highlight=&highlightmode=
Szombat         Zak 4,1-14       http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=38&chapter=4&verses=1-14&highlight=&highlightmode=
HETI ÚTRAVALÓ ÉNEKEK & GONDOLATOK
EKE ÉKV.       http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/409.html
EV. ÉKV.       http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek231.htm
EV. ÉLET       http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2009/21/23
Folytatás:     a következő héten! Andreas  <>< ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!
*****************************************************************

 

1 komment

2009.05.24. Az Isten országa: igazság, békesség és a Szentlélekben való öröm!

2009.05.24. 00:01 Andreas


HÚSVÉT UTÁN 6. VASÁRNAP

2009.05.24.

Olvasd a Szentírást!

A. Mai gondolatok a vasárnap A sorozat igehirdetési alapigéjéről

Örömhírtár

 
Az Isten országa: igazság, békesség és a Szentlélekben való öröm!  

Róm 14,13-19

 

Mai igénk az élő Krisztus élő gyülekezetét szólítja meg pünkösd böjtjében/adventjében. Hogy éljen az e földön szolgáló gyülekezet e várakozás feszültségében; Jézus mennybemenetele s a Szentlélek kitöltetése közti 10 napon? A világba helyezett gyülekezet így fohászkodik: "Halld meg, URam, hívó hangomat!" (Zsolt 27,7) Jézus válasza, a mennybemenetel vezérigéje: "Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket." (Jn 12,32) A keresztre és a mennybe történt felemeltetése után nem tíz napja, de kétezer éve várja második eljövetelét s a benne hívők elragadtatását a christianusok kis csapata. Isten országa Jézus első földre jöttével már elérkezett; ő maga jelentette ezt ki, szolgálata kezdetén: "Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa" (Mt 4,17)! S ennek jellemző vonásait emeli ki a címként idézett igeversben Pál, aki e levelének tárgyát így határozta meg Habakuk prófétát idézve: "Az igaz ember pedig hitből fog élni." (Róm 1,17) Mai igeszakaszunkat követően kijelenti: "Mert minden, ami nem hitből származik, az bűn." (23. v.) Mindezek fényében érthetjük jól gyakorlati tanácsait; ezek nemcsak az első, zsidókból és pogányokból lett keresztyének között voltak aktuálisak; mivel Isten országa nem evés s nem ivás, és az Úr Jézus is tisztává nyilvánított minden ételt: "Nincs semmi, ami kívülről jutva az emberbe tisztátalanná tehetné őt; hanem ami kijön az emberből, az teszi tisztátalanná." (lásd Mk 7,14-23) Így tehát a keresztyénné lett zsidókra, már a mózesi étkezési s tisztasági szabályok nem vonatkoznak. Másrészt a pogányokból lett keresztyéneket sem fertőzteti meg, ha a bálványáldozatból származó húst esznek (lásd 1Kor 8,4-13)! De Pál e szabadságát nem úgy használja, hogy másokat megbotránkoztasson; jól tudván, hogy "minden tiszta a tisztának, de a fertőzötteknek meg a hitetleneknek semmi sem tiszta" (Tit 1,15). "Mert az Isten minden teremtménye jó és megszentelődik az Isten igéje és a könyörgés által!" (1Tim 4,4-5) Pál elítéli a szabadság felelőtlen gyakorlatát, mivel Isten királyságában nem az étkezési szabályok számítanak; ezért mi is, ahelyett, hogy megbotránkoztatnánk másokat a jogainkhoz való ragaszkodással, inkább arra törekedjünk, hogy sokakat építsünk Krisztus-hitükben! Ezért "keressétek először Isten országát és igazságát" (Mt 6,33)! És már e földön megtapasztalhatja a Krisztusban hívők közössége az Isten igazságát, békességét és a Szentlélekben való örömöt!

 

B. Heti "Ne félj!" vezérige 

Ne félj! Igetár (archívum)

 

"Így történt, hogy bár félték az URat, de az áldozóhalmokon is alkalmaztak maguk közül való papokat, akik az áldozóhalmokon levő templomokban tevékenykedtek."

2Kir 17,32

 

C.  Ünnepi vers

Verstár

Pecznyík Pál

 
 

ISTEN NÉPE

Isten népe itt a földön
utas vagy hontalan,
örök élet után vágyódsz,
de az, a mennybe van.
Világodat bűn uralja,
gonoszság mindenütt,
de Atyádnak országában,
igazság napja süt.

Isten népe, reménységgel
tekints az égre fel,
onnan várjad Megváltódat,
Nevéről énekelj.
Bár könnyekkel, verejtékkel
folyik a küzdelem,
de megéri, hisz harcodban,
Jézus a védelem.

Isten népe nemsokára
Jézussal egyesülsz,
s földöntúli ragyogásban,
örömben részesülsz.
Színről – színre láthatod majd
Urad, ki érted halt,
s Atyád dicső trónusánál
zenghetsz majd, háladalt.

 

Szólj hozzá!

Húsvét u. 5. hét

2009.05.17. 00:03 Andreas

2009.05.17 - 2009.05.23.

HETI  EVANGÉLIKUS IGELITURGIA  *  NAPI  IGESZAKASZOK  A  SZENTÍRÁSBÓL
http://www.garainyh.hu/igeliturgia/ http://oromuzenet.blog.hu/ http://www.garainyh.hu
Olvassuk el naponta az alábbi igéket az új, 1990-ben revideált protestáns Bibliából!
http://www.parokia.hu/bible A kék színű aktív linkekre kattintva a gép az adott rész/
fejezet kezdő oldalára ugrik. Ezen belül keressük meg a kijelölt bibliai szakasz piros
színű betűkkel kiemelt verseit! Olvasás után a böngésző bal felső sarkában lévő kék
vissza nyíllal lehet ide visszatérni; a következő igeszakasz elolvasásához! Andreas *
Nap               Igehely            Cím/Link
********     *********     ******************************************
AZ ÜNNEP/VASÁRNAPOK IGÉI
Vezérige        zSOLT 66,20      http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=66&verses=20-20&highlight=&highlightmode=          
Evangélium    Jn 16,23b-28(29-32)33  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=43&chapter=16&verses=23-33&highlight=&highlightmode=
Epistola         1Tim 2,1-6a       http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=54&chapter=2&verses=1-6&highlight=&highlightmode=  
Zsoltár           Zsolt 57,1-12    http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=57&verses=1-12&highlight=&highlightmode=   
A HÉTKÖZNAPOK IGÉI
Hétfő              1Kir 3,5-15      http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=11&chapter=3&verses=5-15&highlight=&highlightmode=
Kedd              2Móz 17,8-13   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=02&chapter=17&verses=8-13&highlight=&highlightmode=
Szerda            Lk 11,1-4        http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=11&verses=1-4&highlight=&highlightmode=
AZ ÜNNEP/VASÁRNAPOK IGÉI   MENNYBEMENETEL ÜNNEPE
Vezérige        Jn 12,32           http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=43&chapter=12&verses=32-32&highlight=&highlightmode=          
Evangélium    Lk 24,(44-49)50-53  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=24&verses=44-53&highlight=&highlightmode=
Epistola         ApCsel 1,3-4(5-7)8-11  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=44&chapter=1&verses=3-11&highlight=&highlightmode=  
Zsoltár           Zsolt 47,1-10   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=47&verses=1-10&highlight=&highlightmode=   

Péntek            Jn 18,33-38     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=43&chapter=18&verses=33-38&highlight=&highlightmode=
Szombat         Ef 6,18-20(21-22)23-24  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=49&chapter=6&verses=18-24&highlight=&highlightmode=
HETI ÚTRAVALÓ ÉNEKEK & GONDOLATOK
EKE ÉKV.       http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/178.html
EV. ÉKV.       http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek088.htm
EV. ÉLET       http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2009/20/38
Folytatás:     a következő héten! Andreas  <>< ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!
*****************************************************************

 

Szólj hozzá!

2009.05.17. Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek!

2009.05.17. 00:01 Andreas


HÚSVÉT UTÁN 5. VASÁRNAP

2009.05.17.

Olvasd a Szentírást!

A. Mai gondolatok a vasárnap A sorozat igehirdetési alapigéjéről

Örömhírtár

 
Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek!  

Kol 4,2-4

 

A mai vasárnap igéi felszólítanak: "Szüntelenül imádkozzatok!" (1Thessz 5,17) Az Úr Jézus ebben is példát adott és "mintaimádságot" is kaptunk tőle, hogy miként az ige a lelki kenyér a követői számára, úgy az imádkozás a lélek lélegzetvétele legyen egész életünkben. És az ilyen imádkozó életvitel részesei együtt ujjonghatnak a zsoltárossal: "Áldott legyen Isten, mert nem utasította el imádságomat, szeretetét nem vonta meg tőlem." (Zsolt 66,20) Mert a mi Istenünk imádságot meghallgató ÚR! Jézus is megerősíti: "Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek." (Jn 16,23b) Az imádság: párbeszéd Istennel; ő igéjében szól hozzánk, mi imádságban, énekben válaszolunk neki. Egy szemléletes kép szerint az imádság két kinyújtott vagy összekulcsolt kézhez hasonló. Egy kezünkön öt ujj van, de ha erősen meg akarunk ragadni valamit; mind az öt ujjunkra szükség van. Az imákban üres kezeket emelünk fel az ÚR felé, hogy ő töltse meg ajándékaival. Így a mi imádságaink is, tartalmát, sorrendjét tekintve a következő öt részből állnak. Első helyen az Úr Isten dicsőítése; magasztalása, imádása kell, hogy felhangozzon; "csupán" azért, mert ő a Szentháromság örök Isten! Őt dicsérjük már most, és az örökkévalóságban is folytatódik ez a dicsőítés! Ezt követi a hálaadás az ő ajándékaiért; tehát mindenkor, mindenért hálát kell adnunk, mert ez az ő szent és jó akarata. Felsorolhatatlan itt, hogy mikor, mit köszönünk meg Istennek napról napra. És a naponkénti imádságunk középpontja, harmadik tétele a bűnvallás: Uram, irgalmazz, Krisztus kegyelmezz! Ezt csak egyes szám első személyben mondhatjuk el; szemtől szemben Teremtő, Megváltó és Megszentelő Istenünkkel! Nem tilos, hogy térdre hullva alázkodjunk meg a bűnt gyűlölő, de a hozzá megtérő bűnösnek kegyelmet adó szent Isten előtt! Közbenjáró imánkban másokért könyörgünk. Pál azt kéri alapigénkben a kolosséi gyülekezet tagjaitól, hogy értük is imádkozzanak, de nem azért, hogy a börtönajtót nyissa meg Isten előttük, hanem az ige ajtaját tárja ki, hogy megértsék a Szentlélek világosságában, mi is a konkrét üzenete számukra, amit tovább kell adniuk az igehirdetés során. Végül a kisujjunk is szóhoz juthat; saját magunkért is könyöröghetünk; feltárva személyes kéréseinket hittel; de ezt is az Úr Jézus nevében tegyük! Fogadjuk meg az apostol e tanácsát: imádkozásunkban legyünk kitartóak és éberek! Rogate!

  

B. Heti "Ne félj!" vezérige 

Ne félj! Igetár (archívum)

 

"El is ment egy pap azok közül, akiket Samáriából fogságba vittek, és letelepedett Bételben. Ez tanította meg azokat, hogy hogyan féljék az URat."

2Kir 17,28

 

C.  Ünnepi vers

Verstár

Pecznyík Pál

 
 

ÖRÖK HÁLA!

Úgy születtem én e világra,
szegényen és ruhátlanul.
De jó Atyám nem hagyott engem,
apátlanul, anyátlanul.
Keblére zárt édesanyám,
van otthonom, van szép hazám.

Atyám már kis gyermekkoromban,
féltve őrzött, vigyázott rám.
Rám áradó szeretetéért,
Őt magasztalja szívem, szám.
Ennél többet nem adhatok,
tudja: hogy csak koldus vagyok.

Ajkamról hozzá száll a hála,
szívem ajándékkal tele.
Minden földi érték feletti,
mit ingyen nyújt Atyám keze.
Ajándékán, keze nyoma,
éhen halni, nem hagy soha!

Néha vészes sötét fellegek,
vonultak át fejem felett.
Ő akkor is, javam munkálta,
midőn karja, megrengetett.
Bár volt próba és szenvedés,
de nem nyomott holtra a prés!

Ha véget ér, próbás életem,
lelkem itt hagyja sátorát.
És ahová régóta vágyom,
hazaérek a légen át!
Ott majd végleg megnyughatom,
s örök hála zeng ajkamon.

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása