ÖRÖMÜZENET

Heti és napi léleképítő igei üzenetek olvasható nézhető hangzó örömhír; s evangélikus naponkénti igeliturgia ISTEN HOZTA KEDVES LÁTOGATÓM! AZ ÚR JÉZUS SZERET S HÍV TÉGED!

SZEMÉLYES HONLAPOM

Két Kedvenc Képem

Bátorító Ige és magyarázat - mindenkinek

Jézus Krisztus üzeni: "Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt, és angyalai előtt." (Jel 3,5) - El tudod-e képzelni, milyen lesz az a nap, amikor vallást tesz rólad Jézus az Atya, és az Ő angyalai előtt? Tégy róla vallást az emberek előtt szóval, élettel, gyakorlattal, hogy Ő is vallást tehessen rólad. Soha ne szégyelld Őt, hiszen Ő vette magára bűneidet! JÉZUS KRISZTUS ÚR! ISTEN FIA MEGVÁLTÓ!

Friss topikok

TÁJÉKOZTATÓ

Tisztelt Látogatóim! Közhírré tétetik, hogy ez a személyes blog (miként a honlapom), továbbra is teljesen reklám- s hirdetésmentes marad! Ezért én a „CSIZMÁS KANDÚR” kategóriát választottam! A Blog.hu szerkesztői szerint azért „CSIZMÁS KANDÚR” a neve, mert magányos és nemes. Az én végső döntésem szerint viszont azért marad mentes minden reklám- és hirdetés bevételtől, mert Isten igéjét ingyen kaptuk, tehát ingyen is kell azt továbbadnunk! Ezért nem lettem Kétpúpú Teve és nem várom a Sült Galambot sem! Kérem megértésüket! És várom naponta frissülő blogomra! Tisztelettel: Andreas <><

AJÁNLÓ

  

PageRank Weblink - Vallás Linkek
Weblink Linkgyűjtemény Linkek
Linkkatalógus Több, mint 60 kategória között kereshet érdeklődési körének megfelelő honlapokat. Ha népszerűsítené honlapját akkor is látogasson el ide! A legnagyobb bannercsere-portál!  Fiberhost Toplista

 

 

 

Naptár

július 2014
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  <
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

Címkék

1 (1) 1.14 (1) 10 (2) 13 (1) 15 (1) 1jn 4.14 (1) 1móz 24.67 (1) 1pt 1.13 (2) 1sám 26.23 (1) 1thessz 4.17 (1) 1thessz 5.23 (1) 1thessz 5.8 (1) 20 (1) 27 (1) 2kor 1.20 (1) 2kor 5.10 (8) 2kor 6.2 (6) 2móz 18.22 (1) 2móz 19.6 (2) 2thessz (1) 2tim 2.8 (1) 37 (1) 40 hétköznapi böjt (1) 5móz 34.4 (1) add át életed istennek! (1) add tovább az istentől kapott békességet! (1) add tovább az örömhírt! (1) add tovább isten szeretetét (1) adjuk tovább Jézus fényét! (1) adj békét uram (1) adj hálát isten gondoskodó szeretetéért! (1) agenda (1) aggódás helyett hálaadás (1) ahol jézus van ott a menny (1) ajándékba kapjuk az örök életet (1) akadálymentesítés jézushoz (1) akarom tisztulj meg (1) akik egyszer születtek kétszer halnak meg (1) akik kétszer születtek egyszer halnak meg (1) aki csak egyszer születik kétszer hal meg (1) aki hisz jézusban soha meg nem hal (1) aki istent szereti szolgál neki (1) aki kér kap (1) aki kétszer születik csak egyszer hal meg (1) alaptalan élet (1) alaptalan élet krisztus nélkül (1) alászállt a poklokra (1) alázatos bűnös (1) alázatos király (1) alázatos szív (1) aláztat nem alázatoskodás (1) áldásmondás ellenségeinkre (1) áldd és dicsőítsd istened! (1) áldott húsvéti ünnepet! (1) áldott orvos jézus (1) áldott születésünnepet (1) áldozat (1) alkalmassági teszt jézusnál (1) alkalmas vagy e az isten országára? (1) álljunk a győztes oldalára! (1) állj meg a hitben szilárdan! (1) állj meg hitedben mindhalálig! (1) álruhás jézus (1) ámen úgy.legyen (1) amikor az isten hallgat (1) amit isten mond meglesz (1) andreas (79) angyali üdvözlet (4) angyalok dicsőítik istent a földön is (1) angyalok hirdették az örömhírt (1) angyalok szolgálata (1) apcsel 14.9 10 (1) apostoli áldás (1) aranyszabály (1) aranyszabály bűnbocsánatra is (1) arany evangélium (1) ároni áldás (1) ártatlan jézus vére megtisztít (1) árulás szóval gondolattal tettel (1) átkelés a vörös tengeren (1) átmentünk a halálból az életbe! (1) atyám vétkeztem az ég ellen és te ellened (1) atya fiú lelke (4) atya fiú szentlélek úristen (2) atyjával (1) azonos mózes és jézus tanítása (1) az áldott orvos erre jár (1) az angyalok Isten örömhírét mondják (1) az angyalok minket szolgáló lelkek (1) az angyalok szolgáló lelkek (1) az angyal küldetése (1) az aranyat tűz próbálja! (1) az aranyszabály a gyakorlatban (1) az Atya- Fiú Lelke él bennem! (1) az atyát a fiúban dicsőítjük a szentlélek által (1) az atyát a fiúban ismerjük (1) az atya dicsősége (1) az atya és a fiú országa azonos (1) az atya fiú lelke benned él (1) az atya fiú lelke bennünk él (2) az atya fiú lelke él bennem (1) az atya fiú lelke isten ajándéka számodra (1) az atya fiú lelke lakik bennünk (2) az egyház születésnapja (1) az egyház visszaalakítása krisztushoz (1) az ég minden angyala (1) az elégetett biblia (1) az ellenség szeretete (1) az élő hit lámpása ég (1) az elutasított isten (1) az emberben rejtőzködő jézus (1) az emberek válasz szeretete (1) az ember bűnös (1) az ember hit által lesz isten gyermeke (1) az ember nem kisisten (1) az én testem étel az én vérem ital (1) az evangélium hirdetése= örömteli szolgálat (1) az igazi böjt (1) az igazi megtérés (1) az igazság gyümölcsét teremd (1) az igaz ember hitből él (1) az igaz lót megmenekült (1) az ige egyháza vagyunk (1) az ige mérlegén mérd magad (1) az ige nem tér vissza üresen (1) az Ige testté lett (1) az imádság a lélek lélegzetvétele (1) az irgalmas szeretet cselekedetei (1) az istenszeretet törvénye (1) az isten és emberszeretet törvénye (1) az isten útja biztos út! (1) az ítéletet túlélni (1) az ítélet Istené! (2) az ítélőbíró eljött meghalni érted! (1) az ítélő bíró jön (1) az óembert halálba kell adni (1) az örökkévalóság készen vár rád (1) az örökkévalóság ünnepe (1) az öröklét nem fizetség hanem jutalom (1) az örök élet elkezdődött (1) az örök élet kegyelem (1) az örök élet kegyelmi ajándék (1) az üdvösség hit kérdése (1) az üdvösség napja az örökélet kezdete számodra (1) az üdvösség napja megtérésed ideje (1) az úrban való öröm (1) az úrban való öröm áldásai (1) az úrral leszünk mindenkor (1) az úrtól tanult imádság (2) az úrtól tanult minta imádság (1) az úr áldása gazdagít meg (3) az úr az én jó pásztorom! (1) az úr az én királyom (1) az úr az én őriző pásztorom! (1) az úr az én pásztorom (1) az ÚR az Isten égen földön! (1) az úr az isten egyedül! (1) az úr a mi gyógyítónk (2) az úr a te gyógyítód (2) az ÚR a te gyógyítód! (1) az úr a te gyógyítód! (1) az ÚR a te Istened! (1) az úr a te istened! (1) az úr a te pásztorod? (1) az úr előfutára (1) az úr előtt való öröm (1) az úr érkezése (3) az úr érkezése közel (1) az ÚR fog ítélni (1) az úr fog ítélni (1) az úr ítélete igaz (1) az ÚR Jézus a mi Szabadítónk! (1) az úr jézus isten fia (1) az úr szent bárányára teszem le bűnömet (1) az úr szolgává lett (1) az útkészítő éneke (2) a bárány menyegzője (1) a bárány menyegzője vár rád (1) a betű megöl (1) a bíró eljött meghalni érted! (1) a bíró előbb meghalt értünk (1) a böjt kapujában (1) a bűnbánat keresztsége jánosé (1) a bűnbánó szívet nem veti meg az úr (1) a bűn fizetsége (1) a Fiú által mehetünk az Atyához! (1) a fiú az atya üzenetét hirdeti (1) a fiú dicsősége (1) a fiú életáldozata (1) a fiú megdicsőítette az atyát (1) a főpap az áldozat is (1) a gyermekek dicsősége (1) a halottak feltámadása (1) a hitetlenség a halálos bűn (1) a hitetlen ember szíve kemény (1) a hit a legjobb jócselekedet! (1) a hit a legjobb jócselekedeted (1) a hit feltétlen bizalom istenben (1) a hit győzelme (3) a hit győzelme isten ajándéka (1) a hit hallásból van (3) a hit is isten ajándéka (4) a hit is isten kegyelmi ajándéka (1) a hit lámpása lobogjon (1) a hit látja a láthatatlant (2) a hit látja meg a csodát (1) a hit megtartó ereje (1) a hit teremti a csodát (1) a hit túllát a látóhatáron! (2) a hívők elragadtatnak jézushoz (1) a hívők elragadtatnak jézussal (1) a hívők megváltása közel van (1) a hívők mennybemenetele (1) a hívők örök élete (1) a jeruzsálemi templomban leölték a páskabárányt (1) a jézushit gyógyít (1) a jóra használd talentumaidat (1) a kárhozattól megmentsen engem (1) a képmutató böjt (1) a keresztfához megyek (1) a keresztyének ádventi öröme (1) a keresztyének istent dicsőítik (2) a keresztyén BÚÉK (1) a keskeny út (1) a kettős nagy parancsolat (1) a kezek diakóniája (1) a kezek szolgálata (1) a király gyermeke vagy e már?! (1) a közbenjáró könyörgés áldása (1) a krisztusban hívők összegyűjtése a mennyben (1) a krisztushívők elragadtatása (1) a krisztust követők sorsa (1) a kulcsok hatalma (1) a lábmosás rabszolgamunka volt (1) a lélekmentés szolgálata (2) a lélek fohászkodik értünk (1) a lélek ígérete (1) a lélek ingyen kegyelmi ajándék (1) a lélek istenhez űz (1) a lélek krisztust dicsőíti (1) a lélek megelevenít (1) a lélek megelevenít! (1) a lélek újjászül és újjáformál (1) a másik keresztje könnyebb? (1) a második advent közel van! (1) a második eljövetel (1) a megvetett ige (1) a mennyben is lesz manna (1) a mennyei jeruzsálem vár rád! (1) a mester itt van és hív téged (1) a misszió kezdete (1) a nagy király jön (1) a nagy parancsolat (3) a nagy vacsora előképe (1) a nap ne menjen le a te haragoddal (1) a názáreti jézus a zsidók királya (1) a név kötelez (1) a pásztor életét adta juhaiért (1) a pokoltól lelkem megszabadítottad (1) a reformátork isten emberei (1) a reménység nem szégyenít meg (1) a sátán támadja isten gyermekeit (1) a sötétség és világosság harca (1) a szentháromság dicsérete (1) a szentháromság dicsőítése (3) a szentháromság dicsőítése a feladatunk (1) a szentháromság imádása (1) a szentháromság imádata (1) a Szentháromság Istent imádjuk (1) a szentírás az élet könyve (2) a Szentírás életünk zsinórmértéke! (1) a szentírás legyen a tankönyved (1) a szeretet himnuszát megélni (1) a szeretet irgalmas cselekedetei hitből fakadnak (1) a szeretet kettős nagy parancsolata (1) a szeretet kézzel fogható cselekedetei (1) a szeretet soha el nem múlik (1) a szeretet sok bűnt elfedez (1) a szerető Isten megment téged (1) a szolgák hallgatnak uruk szavára (1) a tékozló szeretetü apa (1) a teremtmény nem egyenrangú teremtőjével (1) a te mennybemeneteled (1) a te új nevedet is isten adja (1) a te vallomásod (1) a titkok az úréi (1) a tízparancsolat ma is érvényben van (1) a törvény betöltése (1) a törvény célja (1) a választott nép bűne (1) a választott nép összegyűjtése az ígéret földjén (1) a világ barátsága vagy jézusé kell? (1) a világ világossága vagy? (2) bálványimádás (2) bálványimádás hűtlenség isten ellen (1) bálványimádó nép megmentése (1) bárány jézus jövel! (1) bárány pásztora kezében (1) bárány új éneke (1) bátorság jézussal közösséget vállalni (1) bátran valld meg hitedet (1) bátran valld meg hitedet! (1) békülj ki istennel! (1) benned él e jézus? (1) bennünk él az atya fiú lelke (1) beszélő istenünk van (1) beteljesedés (1) beteljesült igéret (1) beteljesült próféciák (1) betlehemi (1) biblia (3) biblia az örök élet tankönyve (1) bizalom a kegyelmes Istenben (2) bizalom isten irgalmában (1) bizalom isten kegyelmében (1) bízd életed jézusra (1) bízd újra életed krisztusra (2) Bízd Újra Életed Krisztusra! (2) bízd újra életed krisztusra! (2) bizonyságtétel személyes megváltómról (1) böccsé tesz minket istenünk (1) bocsánat csak a megtérő bűnösnek jár! (1) bocsásd meg árulásomat! (1) bocsásd meg bűneinket! (1) bocsásd meg vétkeinket! (2) bojtárok pásztorinasok vagyunk (1) böjtölés (1) böjt kezdete (1) bölcs életfolytatás (1) bölcs szív bölcs ítélet (1) bölcs szolga hű sáfár (1) boldog böjt (1) boldog évfordulót! (1) bűnbánat könnyei (1) bűnbánat után bűnbocsánat (2) bűnbánó ember (1) bűnbocsánat (1) bűntelenítő úr (1) bűnvallás nélkül nincs bűnbocsánat (1) bűn vakságából isten dicsőségének meglátására (1) búzamag sors (1) búzaszem életforma (2) cantate domino (1) christianus (77) Címkék (6) csak az úr áldása gazdagít meg! (1) csak a csendben hallod meg Istened szavát (1) csak a jó fa teremhet jó gyümölcsöt (1) csak egy szót szólj uram! (2) csak Jézussal győzhetsz! (1) csak Jézussal győzhetünk! (1) csak jézus által hihetünk istenben (1) csak téged dicsérlek (1) cselekvő ige (1) csendben lenni Isten előtt (1) csendes éj (1) csillag (1) csodáiért magasztaljuk az urat! (1) december 17 fix igéje (2) de egy a szükséges dolog! (1) dicsérjük az aratás Urát! (1) dicsérjük istenünk jóságát (1) dicsőíted jézust életeddel? (1) dicsőíted uradat és istendet? (1) dicsőítheted uradat (1) dicsőíthetjük a szentháromságot (1) dicsőítsd a szentháromságot! (1) dicsőítsd istent krisztusért (1) dicsőítsd istent mindenért (1) dicsőítsd isten tetteit! (1) dicsőítsd kegyelmes istendet mindenkor (1) dicsőítsd urad egész életeddel (1) dicsőséges szentháromság (1) dolgozz az úr szőlőjében! (1) ébredj fel a halálból! (1) ecce homo! (1) eggyé lenni kíván a szívem veled (1) égő mécses a hit lámpása (1) egyedül hit kegyelem szentírás (1) Egyedül Istené a dicsőség! (1) egyedül istené a dicsőség! (3) egyedül Isten jó (1) egyedül isten jó (2) egyedül isten jó! (1) egyedül isten jó ő a jóság forrása (1) egyedül isten úr (1) egyedül Jézusra hallgassunk! (1) egyedül jézus hiányzik az életedből (1) egyedül krisztusért van üdvösségünk (1) egylényegű (1) egymás pásztorai vagyunk (1) egyszülött fiú (1) együgyü gyermek (1) együgyű gyermekhittel higgy! (1) egy ami üdvösséges! (1) egy a szükséges dolog! (1) egy kereszt (1) egy ügyű vagy? (1) eke (1) eke örömüzenet abc (1) elásott nem hasznosított talantum (1) élet (1) életátadás jézusnak (1) életben tart istened! (1) életem jézus egyedül te tölsd be! (1) életem jézus egyedül te töltsd be! (1) életmentő urunk van (1) élet áldozat (1) élet istennél (1) élet jézus nélkül (1) élet könyvébe írd nevem (1) élet krisztusban (1) élet krisztussal (1) élet krisztussal örökké (1) elfogadtad isten legnagyobb ajándékát? (1) elhivatás és kiválasztás (1) eljövendő messiás (1) élj isten akarata szerint! (1) élj jézusban örökké! (1) elközelített az isten országa (1) elközelített a mennyek országa (1) ellenség szeretete (1) elmaradt hálaadás (1) elmulasztott lehetőségek (1) elmúlhatatlan élet jézussal (1) elmúlik a kegyelem ideje (1) élni krisztusban most (1) előbb jézus győz benned (1) előnkbe jött a szeretet (1) előre és fel nézz jézusra! (1) előre isten országába (1) élő isten (1) élő krisztushit (1) élő reménység krisztusban (1) élő szőlővesszők vagyunk?. (1) élő urunk van! (1) élő víznek folyamai (1) elragadtatás (2) elrejtett mennyei manna (1) elrejtőzködő isten (1) első légy a szolgálatban! (1) elutasított elrejtőzködő isten (1) elutasított jézus (1) elveszett paradicsom (1) él benned Krisztus (1) emberek foglalatossága (1) emberfia áldozati halála (1) emberfia megment téged (1) emberhalászás igével (1) emberré lett isten (1) emberszerető isten (1) ember fia isten (1) ember haragja nem munkálja isten ügyét (1) ember misszionárius (1) ember tervez isten végez (1) énekelj istennek új éneket! (1) éneklő gyülekezet (1) engedd be az urat az életedbe (1) engedelmeskedj az úr szavának! (1) én bálvány (1) én csak Jézussal győzhetek (1) én csak jézussal győzhetek (1) én is juhod vagyok! (1) én krisztusban élek (1) én uram és én istenem (3) én Uram és én Istenem! (1) Én Uram és én Istenem! (1) én uram és én istenem! (2) én uram és királyom vagy (1) én vagyok az úr (1) epifánia (1) építsd krisztusra az életed (1) érckígyó a póznán (1) érdemtelenül szeret uram engem (1) éretted küldettek az angyalok (1) erősíts meg istenünk! (1) erősíts meg Istenünk! (1) erős a szeretet mint a halál (2) eros filio agape (1) erős váram az úristen (1) erős várunk az úristen! (1) Erős várunk az ÚR Isten! (1) erős vár a mi istenünk! (1) érted is? hogy érted is! (1) érted jézus jön (1) érted jön a király? (1) értelmes imádság és ének (1) értem jön a király! (1) evangélikus (1) evangélium (76) evangélizáció (1) év vége (1) év vége élet vége világ vége (1) ezeréves birodalom kezdete (1) ézs 32.1 (1) ézs 40.3.10 (6) ézs 40.3 10 (1) ezt cselekedjük jézus emlékezetére (1) ez az én testem ez az én vérem! (1) falra írt igék (1) felebaráti szeretet (1) felebaráti szeretetszolgálat (1) felebaráti szeretet a gyakorlatban (1) felkészülten szolgálj istennek! (1) felövezett elme (1) felragyogtatod krisztust az életedben? (1) felragyog neked krisztus! (1) feltámadott az úr! (1) feltétel nélküli megbocsátás (1) feltétlen ráhagyatkozás istenre (1) féltőn szerető Isten az ÚR! (2) féltő szeretet (1) fél szívvel nem lehet istennek szolgálni (1) fényedből fénysugár az életem! (1) fil 4.4 5 (6) főállásu juhok (1) fogadd be isten igéjét (1) fogadd be jézust az életedbe (1) fogadjuk be az élő igét (1) földi és mennyei boldogság (1) földi és mennyei test (1) földi testből mennyei testbe öltözünk (1) fundamentum kőszikla alap jézus (1) fuss jézushoz ő hív téged! (1) garainyh (82) garai andrás (81) glória (1) glória és halleluja (1) gondviselő atyám van (1) gondviselő istened van! (1) gondviselő istenünk van (2) gondviselő istenünk van! (1) gondviselő istenünk van imádjuk őt (1) gondviselő urunk van (1) gyakorlati isten- és emberszeretet (1) gyakorlati tanítványság (1) gyakorolj könyörületet (1) gyógyíts meg (1) gyógyulás (2) gyógyulás lelkii vakságból is (1) gyönyörködjél az úrban (1) gyönyörködjél az úrban! (2) gyönyörködjél az Úrban! (1) győzd le a rosszat jóval! (1) győzedelmes hited lehet (1) győzelem (4) győzelem jézussal (1) győzelem krisztussal (1) győzelem önmagam felett (2) győzelmet vettél ó feltámadott! (1) győzelmi korona (1) győzni csak jézussal lehet (1) győzni jézussal mindenen (1) gyülekezeti közteherviselés (1) gyűtsetek kincseket a mennyben (1) hagyatkozzunk a lélek vezetésére! (1) hagyatkozz jézusod igéretére! (1) hagyatkozz urad gondviselésére (1) hagyd magad megmenteni! (1) hagyjuk magunkat megkeresni és megmenteni! (1) hálaadás (1) hálaadás az életért (1) hálaadás a kiválasztó kegyelemért (1) hálaadás istennek mindenért (1) hálaadás mindenkor mindenért (4) halál (1) halálból életre kelve (1) halálodig lehet megtérned (1) halálos emberszeretet (1) hálás életfolytatás (1) hálás gyermeke vagy e atyádnak? (1) halhatatlan élet (1) halld meg isten szavát (1) Halleluja mert uralkodik az ÚR! (1) hallgasd urad szavát! (1) hallgass jézusra (1) hallgass jézusra! (1) Hallgass Jézus beszédére! (1) hallgass jézus szavára! (1) hallgass lelki vezetőidre! (1) hallod isten szavát a szentírásból? (1) halott bálvány (1) hamar eljön hozzánk jézus (1) hamvazószerda (1) hangtalan hangszer (1) háromságos egy isten (3) háromság az egységben (2) háromszor szent isten (1) három új nevet viselek majd (1) hasznos vagy e embereknek és istennek? (1) hatalmas isten az úr (1) hátra arc fodulj 180 fokot (1) ha akarod megtisztíthatsz (1) ha isten velünk ki ellenünk! (1) ha jézus benned él már üdvösséged van (1) ha ma meghalnál a mennybe kerülnél?! (1) helyettes (1) helyettes áldozat (2) helyettes életáldozat értem (1) helyettes halál (2) helyettes kereszthalál (1) heródes gyermekgyilkossága (1) hiből fakadó jócselekedetek (1) higgy az úrban! (1) higgy az úrban és üdvözülsz! (1) higgy az úr jézusban (1) higgy az úr jézusban! (1) higgy az Úr Jézusban! (1) higgy az úr jézusban és üdvözülsz! (2) higgy és üdvözülsz (1) higgy jézusban és üdvözülsz (2) higgy jézusban és üdvözülsz! (1) hinni isten fiában (1) hinni taníts uram (3) hinni taníts uram! (5) hirdesd az evangéliumot! (2) hirdesd az örömhírt (1) hirdesd az örömhírt másoknak is! (1) hirdessétek az evangéliumot (1) hirdessétek az evangéliumot! (4) hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! (1) hirdeted az evangéliumot? (1) hiszek az Úr Jézus Krisztusban (1) hiszel isten szavában? (1) hiszel te az emberfiában? (1) hiszem az örök életet (2) hiszem a test feltámadását (3) hit (4) hitből élni ma és holnap (1) hitből fakadó cselekedet (1) hitből fakadó cselekedetek (2) hitből fakadó imádság (1) hitből fakadó jócselekedetek (3) hited lámpása ki ne aludjon! (1) hited lángja ki ne aludjon (1) hiteles követek vagyunk? (1) hitetlenség és istengyűlölet (1) hitetlenség hanyattesés kiborulás (1) hitetlen szív (1) hittel kérd uradat (1) hittel kérjünk semmit sem kételkedve (1) hittel várjuk jézus érkezését (1) hitvallás lélek által (1) hit által igazulunk meg (1) hit által lehetsz elhívott (1) hit által örök élet (2) hit által örök életed van! (1) hit által üdvözülünk (1) hit a feltámadott Úrban (1) hit és engedelmesség (2) hit és istenfélelem (1) hit és kegyelem (1) hit és lélek egysége (1) hit és üdvösség (1) hit hódolat leborulás (1) hit nélkül lehetelen istennek tetszeni (1) hivatalos vagy az örökélet ünnepi vacsorájára! (1) hivatalos vagy isten országába! (1) hivatalos vagy te is isten országába! (1) hogy engem is megkeressen (1) hős vezér (1) hozsanna és hit krisztusban (1) hűségesen add tovább isten üzenetét! (1) hűséges isten (1) hűséges isten hűtlen nép (1) hűséges sáfár vagy? (1) hű az isten (1) igazat adni jézusnak (1) igazi életszeretet (1) igazság (2) igazságos vezetés (2) igaz istenismeret jézusban (1) igeliturgia (3) igemag (1) igemisszió (79) ígéret (1) igéret (1) igetanulmányozás (1) ige és lélek (1) ige és lélek által új ember (1) ige védelem (1) Illés próféta szerepe (1) imádd az atyát a fiúért (1) imádjuk istenünket! (1) imádkozzatok (1) imádkozzatok! (1) imádkozzatok és buzgón kérjetek (1) imádkozzunk egészen az üdvösség napja eljöttéig! (1) imádkozzunk jézus nevében! (1) imádkozz másokért is! (1) imádom azt a nagy szerelmet jézusban mely felém hajolt (1) imádság (1) imádságot meghallgató isten (1) ima és igeszolgálat (1) íme a zsidók királya (1) íme isten fia! (1) imitatio christi (5) imitatio christi krisztus követése (1) indulj az úton előre nézz! (1) indulj az úton és előre nézz! (1) irgalmas és kegyelmes az úr! (1) irgalmas isten (4) irgalmas isten megkönyörül rajtad (1) irgalmas szív (1) ismered isten jóságát? (1) ismered urad akaratát? (1) ismeretlen útitársad felismerted? (1) ismerős istened van? (1) isten (1) Isten- és embertisztelet (1) istené az ítélet (1) istené vagyok (1) istenfélelem (1) istenfélelem és bölcsesség (1) istenfélelem és emberszeretet (1) istenfélelem és engedelmesség (2) istenfélelem és istenhit (2) istenfélelem és istenismeret (1) istenfélő jób (1) istenimádat vagy pénzimádat (1) istenimádó ember (1) istenképűségünk (1) istennél egy nap ezer esztendő (1) istenre bízod magad teljesen? (1) istenszeretet az emberben (1) istentelen ember (1) istent dicsőítő ének (1) istent félnünk és szeretnünk kell (1) Istent félnünk és szeretnünk kell! (4) istent félnünk és szeretnünk kell! (1) istent imádd (1) Istent Jézusban dicsőítsd! (1) istent lélekben kell imádni! (1) istent lélekben kell imádnunk (1) istent magasztald életeddel (1) isten akaratának cselekvése (1) isten akaratának engedelmeskedünk (1) isten akarata végleges (1) isten akkor beenged örök országába (1) isten általad visel gondot másra (1) Isten angyalai szolgáló lelkek (1) isten arcú ember (1) isten az uralkodók ura (1) isten a teremtett világ ura (1) isten a te testi lelki gyógyítód (1) isten báránya a kereszt oltárán feláldoztatott! (1) isten báránya elveszi a világ bűnét (1) isten báránya hordozza a te bűnöd is! (1) isten békéltet meg (1) isten békessége (1) isten békessége minden értelmet felülhalad (1) isten családja tagjai lettünk (1) isten családtagjai vagyunk (1) isten dicsőítése (3) isten dicsőítése a feladatunk (1) isten dicsőítése a küldetésünk (1) isten dicsőítése a mennyben (1) Isten dicsőítése és imádása (1) isten dicsőítése imádata (1) isten dicsőítése imádata magasztalása mindenkor! (1) isten dicsőítése jézusban (1) isten dicsőítése krisztusban (1) Isten dicsőítése Krisztusért (1) isten dicsőítése krisztusért (4) isten dicsőítése magasztalása imádása (1) isten dicsőítése mindenért (1) isten dicsőít meg téged (1) isten dicsősége (6) isten dicsőségének munkálói vagyunk (1) isten dicsősége jézusban látszik (1) isten elengedte bűneid jogos büntetését (1) isten életmentő terve veled (1) isten elítéli a bűnt (1) isten elkészítette számunkra a jót (1) isten előbb szeretett minket (1) isten előbb szeretett téged (1) isten előbb szeretett téged is (1) isten előtt kedves a töredelmes lélek (1) isten elutasítása= örök kárhozat (1) isten emberszeretete jelent meg (1) isten eredeti szándéka a házasságról (2) Isten eredeti szándéka a házasságról (1) isten erős várunk; oltalom (1) Isten erős várunk oltalmunk (1) isten eszközei vagyunk (1) isten és dávid fia (1) Isten és emberszeretet (1) isten és emberszeretet (2) isten és emberszeretet törvénye (2) isten fia (2) isten fia győzött (1) isten fia halt meg érted!? (1) isten fia hív haza (1) isten fia legyőzte az ördög hatalmát (1) isten fia megváltó (4) Isten Fia Megváltó! (3) isten gondoskodik rólad (1) isten gondot visel rólad (1) isten gondviselése mindörökké tart gyermekeinél (1) isten gyermekei (1) isten gyermekeiben az ő lelke lakik (1) isten gyermekeiben lakozik a lélek (1) isten gyermekeiben lakozik a szentlélek (1) isten gyermekeinek vallástétele (1) isten gyermekeire sok bízatott (1) isten gyermekeit az ő lelke vezérli (1) isten gyermekeivel tölti az örökkévalóságot (1) isten gyermekeivé lettünk (1) isten gyermekei által cselekszik hatalmasan! (1) isten gyermekei az ő örökösei (1) isten gyermekei és háza népe (1) isten gyermekei jézus juhai (1) isten gyermekei lehetünk krisztusért (1) isten gyermekei örökösök (1) isten gyermekei őt dicsőítik egész életükben (1) isten gyermekei üdvözülnek (1) isten gyermekei vagyunk (2) isten gyermeke hálás (1) isten gyermeke lehetsz! (1) isten gyermeke lettél (1) isten gyermeke vagy! (1) isten gyermeke vagy? (4) isten gyermeke vagyok (2) Isten gyermeke vagyok (1) isten haragja (1) isten hatalmasan cselekszik! (1) isten hétköznapi csodái (1) Isten hirnökei jó hírt hoznak (1) Isten hírnökei neked szolgálnak (1) isten hívő gyermekei örökösök (1) isten hív az örökéletre! (1) isten hív és küld (1) isten hiv téged! (1) isten igáje által munkálkodik (1) isten igazít meg (1) isten igazít meg irgalmából (1) isten igazít meg krisztusért (1) isten igazsága (2) Isten igazsága (1) isten igazsága! (1) isten igazsága jézus (1) isten igazságosan ítél (2) Isten igazságosan ítél! (1) isten igéje (1) isten igéjével és lelkével szül újjá (1) isten igéje elevenít meg lelke által (1) isten igéje élő és ható (2) isten igéje lelki eledelünk (1) isten ígéretei megmásíthatatlanok (1) isten imádása (1) isten imádása jézusban (1) isten imádata és félelme (1) isten ingyen kegyelme (1) isten ingyen üdvözít (1) isten irgalma (1) isten írott igéjében szól hozzád! (1) isten ismerete jézusban lehetséges (1) isten ismeri az ember titkát (1) isten ismeri a szívedet (1) isten ítél és jutalmaz (1) isten jelenléte (1) isten jézusban jött közénk (1) isten jézusért szeret téged! (1) Isten Jézus érdeméért bocsát meg! (2) isten jósága megtérésre indít (2) isten jósága megtérésre indítson (1) isten kegyelme (2) isten kegyelmes vezetése (1) isten kegyelme végtelen (1) isten kegyelmi ajándéka a megtérés is (1) isten két szövetsége a világgal (1) isten kezében a győzelem (1) isten kezében vagy (1) isten kezében van az életem (1) isten kezében van az életünk (2) isten kezében van a sorsom (1) isten kezében van életed ideje (1) isten kijelentései (1) isten kiragadja életed a porból! (1) isten királyi uralma elkezdődött! (1) isten könyörül a bűnbánó bűnösön (1) isten követe (1) Isten Krisztusért bocsát meg neked! (2) isten krisztusért üdvözíti a benne hívőket (1) isten legfőbb parancsa a szeretet (1) Isten legyen az első az életedben (1) Isten legyen az első az életedben! (1) isten legyen szavával világot teremtett (1) isten légy irgalmas nékem (1) isten légy irgalmas nékem bűnösnek (1) isten lelke (2) isten lelkével vezet (1) isten lelke által szól hozzánk (1) isten lelke által vezeti gyermekeit (1) isten lelke által munkálkodik (1) isten lelke vezérel? (1) isten lelki kenyérrel és itallal táplálja gyermekeit (1) isten lényege a szeretet (2) isten ma még szól (1) Isten megdicsőíti gyermekeit! (1) isten megelőző szeretete (4) isten megmentett gyermekei vagyunk (1) isten megőriz (1) isten megőrzi gyermekeit mindenkor (1) isten megtartja igéreteit (1) isten megtartja övéit az üdvösségre (1) isten megtart az örökéletre (1) isten megtérésre hív (1) isten mentő szeretete (1) isten mindenható szuverén úr (1) isten mindenható úr (1) isten mindenkit hív magához (1) isten minden teremtményének ura (1) isten nagy parancsolata (1) isten neked üzent ma (1) isten nélküli örökkévalóság= a pokol! (1) isten nem akarja a bűnös halálát (1) isten névadója (1) isten nevemen szólított (1) isten névtárában benne vagy? (1) isten örökkévaló országa nyílvánvalóvá lesz (1) isten örök életet ad gyermekeinek (1) isten örök országa téren és időn túl létezik (1) isten országának örökösei vagyunk (1) isten országa rád is vár (1) isten parancsa örökélet (1) isten parancsolatai (1) isten pogánymissziója ma is tart! (1) isten ráadásként minden szükségest megad (1) isten rendje a házasság (1) isten sáfárai vagyunk (1) isten szabadítása (1) isten számára mindenki él (1) isten szava (1) isten szava a biblia (1) isten szava élet (1) isten szava hozzánk a szentírás (1) isten szeme mindent lát (1) isten szent (1) isten szeretet (1) isten szeretetének jó híre (1) Isten szeretetének jó hire (1) Isten szeretetének napja (1) Isten szeretetével szeressünk (1) isten szeretetével szeressünk (1) Isten szeretetével szerethetsz (1) isten szeretete kiáradt szíveinkbe (1) isten szeretete kiáradt szívünkbe (1) isten szeretete örök (1) isten szeretete tökéletes (1) isten szeretet törvénye (1) isten szereti a megtérő bűnöst! (1) isten szeret engem! (1) isten szeret téged (1) isten szeret téged! (4) isten szerinti böjt (1) isten szolgái vagyunk (1) isten szolgáló lelkei (1) Isten szolgáló lelkei (1) isten szül újjá (1) isten szül újjá igéje és lelke által (1) isten szuverén úr (1) isten tanúi vagyunk?! (1) isten tanúja vagy? (1) isten téged is szeret (1) isten tékozló gyermekei (1) isten teremtette a férfit és a nőt (1) isten teremtménye minden ember (1) isten teremt újjá (1) isten tesz alkalmassá szolgálatára (1) isten törvénye és evangéliuma (1) Isten törvénye és evangéliuma (1) isten törvénye jó (2) Isten törvénye jó (1) Isten törvénye jó! (1) isten üdvbizonyosságot adott (1) isten üdvözít krisztusért (1) isten új szövetsége a kereszten köttetett (1) isten új szövetsége fiában (1) isten új teremtése vagy! (1) isten vagy bálvány van az első helyen életedben? (1) isten vándorló népe (1) isten vár téged országába! (1) ítélet (8) ítélj meg istenem! (1) ítélj meg Istenem! (1) itt az Isten köztünk (1) itt kezdődik örök életed (1) izsáknak is isten adott nevet (1) János az utolsó próféta (1) jános bűnbánat keresztsége (1) jános bűnbánat keresztséget hirdetett (1) János és Jézus ugyanazt hirdette (1) jános félévvel jézus előtt született (1) jános illés lelkületével szolgált (1) János Illés lelkületével szolgált (1) János Jézusra mutat! (1) jános kiáltó szó volt (1) János születésének hete (1) János volt Jézus előfutára (1) jel 2.17 (1) jel 2.5 (1) jel 20 (1) jel 21 (1) jel 22.20 (1) jel 3.11 (1) jeruzsálem második pusztulása (1) jer 17.14 (1) jer dicsérjük istent (1) jézus (2) jézus=isten! (1) jézusban élni örökké (1) jézusban itt az isten köztünk (1) jézusért elveszteni az életet (1) jézusé az egész életem (1) jézusé vagyok (1) jézushiány (1) jézushoz segíteni a másikat (1) jézusnak odaszánt élet (1) jézusnak szolgálni embertársainkon keresztül (1) jézussal beszélj gondjaidról is! (1) jézussal élhetünk szeretetközösségben mindörökké (1) jézussal élni örökké (1) jézussal én is élek örökké (1) jézussal én is győzhetek (2) Jézussal győzhetsz! (1) jézussal győzhetsz! (1) jézussal győzhetünk! (2) jézussal járni (1) jézussal lenni örökké (1) jézussal mindig győzhetünk (1) jézussal mi is győzhetünk (2) Jézussal te is győzhetsz! (1) jézussal töltöd az örökkévalóságot (1) jézussal vagy nélküle élsz (1) jézustól örökéletet kaptam! (1) jézust az embertásadban szeretheted (1) jézust is isten nevezte el (1) jézust látni a másik emberben (1) jézust megdicsőítette atyja (1) jézust ne tétlenül várd (1) jézust úrnak ismerni el (1) jézus a (1) jézus agapé szeretete (1) jézus akarata vagy! (1) jézus alázatos szívű (1) jézus által üdvözülni (1) jézus anyjának sorsa (1) jézus azonosítja magát a róla bizonyságot tevőkkel (1) jézus azonosítja magát veled! (1) jézus az áldott orvos (1) Jézus az egyház alapja (1) jézus az egyház alapja (1) jézus az élet fejedelme (1) jézus az élet kenyere (2) jézus az élő ige (1) jézus az élő isten és az örök élet (1) jézus az én erőm (1) jézus az én gyógyítóm (1) jézus az én kincsem (1) jézus az én királyom (1) jézus az én uram (1) jézus az igazi világosság! (1) jézus az ige (1) jézus az isten báránya (1) jézus az isten örömhíre számodra (1) jézus az ítélőbíró! (1) jézus az örök vagyok (1) jézus az új ádám (1) jézus az uram! (1) jézus az út az igazság és az örökélet (1) jézus a búzamag is! (1) jézus a feltámadás és az élet (2) jézus a főpásztor (1) jézus a halál legyőzője (1) jézus a kereszten legyőzte a sátánt (1) jézus a király! (1) jézus a krisztus (1) Jézus a Krisztus! (1) jézus a lábmosáskor rabszolgamunkát végzett (1) Jézus a megígért Megváltó! (1) jézus a mi egyetlen közbenjárónk az atyánál (1) jézus a mi jelszavunk (1) Jézus a mi napunk (2) jézus a mi őriző pásztorunk (1) jézus a mi szabadítónk (1) jézus a mi üdvösségünk (1) jézus a mi üdvözítő istenünk (1) Jézus a mi Urunk! (1) jézus a sátán legyőzője (1) Jézus a Sátán legyőzője! (1) jézus a szőlőtő (1) jézus a testté lett ige (1) jézus a te életed alapja is (1) jézus a te igazságod? (1) jézus a te örök életed? (1) jézus a te utad? (1) jézus a világ üdvözítője (1) Jézus a világ Világossága! (1) jézus befogadása (1) Jézus benned él (1) jézus bennem él! (1) Jézus benső ismerete (1) jézus bojtárai (1) jézus böjtje (1) jézus bűnösöket hív (1) jézus búzamag élete halála felámadása érted történt! (1) jézus családja (1) jézus csodálatosan gyógyít isteni hatalmával (1) jézus dicsőítése életemmel (1) jézus dicsőítése és imádása (1) jézus dicsősége (5) jézus dicsőségében te is részesülsz ha hiszel benne (1) jézus dolgai (1) jézus egész élete szolgálat volt (1) jézus egyetlen megoldás (1) jézus egylényegű atyjával (1) jézus egylényegű az atyával (1) jézus elismeri a nagy hitet (1) jézus eljön érted és magához visz (1) jézus eljön értünk (1) jézus eljött érted! érted? (1) jézus eljövetele (1) jézus eljövetele közel van (1) jézus előfutára (1) jézus élő kenyér (1) jézus élte életem (1) jézus elutasítása (1) jézus él bennünk (3) jézus él én is vele (1) jézus él és életed része akar lenni (1) jézus él e a szívedben? (1) jézus él követőiben (1) jézus él vele együtt én is élek! (1) jézus emberfia úr! (1) jézus engem is feltámaszt (1) jézus éretted helyetted miattad szenvedett és halt meg (1) jézus éretted is jött e földre (1) Jézus érettem halt meg (1) Jézus érettem halt meg! (1) jézus érettem helyettem miattam szenvedett (1) jézus erősít úrvacsorájával téged (1) jézus érted áldozta fel magát (1) jézus érted jön (1) jézus érted könyörög atyjához! (1) jézus esedezik érted (1) jézus év (1) jézus e világ világossága! (1) jézus felemeltetése a keresztre (2) jézus felemeltetése a mennybe (1) jézus feltámadott a halálból! (1) jézus feltámadt megigazulásunkért (1) jézus fog ítélni mindeneket (1) jézus gyógyítás után is imádkozott (1) jézus gyógyító úr (1) jézus győzelméből élhetek (1) jézus győzelme hit által lehet a miénk is (1) jézus győzött! (1) jézus győzött a bűn halál sátán felett (1) jézus győzött a kereszten (2) Jézus győzött benned (1) jézus győzött benned (1) jézus győzz bennem! (1) jézus győz benned (1) jézus győz bennem (1) Jézus győz bennem (1) jézus halála a megoldás a bűnre (1) Jézus halálosan szeret téged is! (1) jézus halálos szeretete (1) jézus hamarosan visszajön (1) jézus helyettes áldozata (1) jézus helyettes halála (1) jézus helyettes halála érted történt (1) jézus hit (2) jézus hív (1) jézus hív jertek énutánam! (2) jézus hív téged (1) jézus hív téged! (3) jézus horodoz téged (1) jézus hozzád jön (1) jézus húsvéti győzelméből élünk (1) jézus ígérete érvényes (1) jézus isten (1) jézus isten! (1) jézus isteni erővel cselekszik (1) jézus isteni hatalmával gyógyít (1) jézus istennél esedezik érted (1) jézus isten ujjával űz ki ördögöket (1) jézus ítélőbíróként érkezik (1) jézus ítélő úr (1) jézus juhai egyek (1) jézus juha vagy már? (1) jézus kenyércsodája (1) jézus keresése (1) jézus keresztáldozata (2) jézus keresztje királyi trón lett (1) jézus keres megment megtart (1) jézus keres téged (2) jézus kezében van az életem! (1) jézus kigyógyít a halálból is (1) Jézus kiitta a keserű pohárt (1) jézus király (2) jézus kizsákmányolása? (1) jézus követése (1) jézus követése ma (1) jézus követe vagy (1) jézus követői isten gyermekei (1) jézus közbenjár érted! érted? (1) jézus krisztus isten fia megváltó (3) Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó! (2) jézus krisztus isten fia megváltó! (1) jézus krisztus úr (5) Jézus Krisztus ÚR! (3) jézus kriszuts úr! (1) jézus lábnyomába lépdelek utána úgy megyek (1) jézus legyen egyetlen alapja életednek! (1) jézus legyen szavával gyógyított (1) jézus legyőzte a bűnt halált sátánt (1) jézus legyőzte a bűn halál sátán hatalmát (1) jézus legyőzte a halált (1) jézus legyőzte a sátánt (1) jézus lesz az ítélőbíró! (1) jézus lett a szövetségesünk (1) jézus magához visz téged! (1) jézus magával viszi a christianusokat (1) jézus magával visz engem (1) jézus magával visz téged (1) jézus második eljövetele (1) jézus második eljövetelét várjuk (1) jézus ma is hív magához (1) jézus megdicsőülése (3) jézus megeleveníti életed (1) jézus megelevenít az örök életre (1) jézus meghalt érted! (1) jézus megjelenése (1) jézus megjelent e földön (1) jézus megmenti az elveszettet (1) jézus megmenti tanítványait (1) jézus megmosta tanítványai lábát (1) jézus megnyitotta neked a mennyet? (1) jézus megújítja életed (1) jézus meg fog jelenni e földön (1) jézus mennybemenetele (2) jézus ments meg! (1) jézus minden megtérő bűnöst megvált (1) jézus missziói parancsa nekünk szól (1) jézus most istennél van (1) jézus most is jön (1) jézus munkája (1) Jézus nem szállt le a keresztről (1) jézus nevében cselekszünk (1) jézus nevében imádkozhatunk (1) jézus nevében kérjünk (2) jézus nevében könyörögjünk (1) jézus nevét fogjuk viselni (1) Jézus örökkévaló Isten! (1) jézus örökkévaló országa (1) jézus örökkévaló szabadítónk (1) jézus örökké él (1) jézus örököstársa lehetsz (1) jézus öröksége (1) jézus örökváltsága a tiéd! (1) jézus örökváltságot szerzett nekünk (1) jézus örök élet (1) jézus örök vagyok (1) jézus passiója (1) jézus ragyogása (1) jézus szabadító (1) jézus szabadító megváltó (1) jézus szabadító úr (1) Jézus szavának elutasítása (1) jézus szavára mindenek engedelmeskednek (1) jézus szava isten igéje (1) jézus szent és bűntelen (1) jézus szeret téged! (4) jézus szerinti nagyság (1) jézus szolgálata (1) jézus szolgál nekünk!. (1) jézus szószóló (1) jézus szószólói vagyunk (1) jézus tanúja vagy! (1) jézus tanúja vagy? (1) jézus tarhatja meg örökre az életed (1) jézus téged is hív! (1) jézus téged is keres (1) jézus téged is meg akar menteni (1) jézus téged is üdvözíteni akar (1) jézus téged is vár (1) jézus temetése (1) jézus termései vagyunk (1) jézus tied vagyok ments meg (1) jézus tied vagyok ments meg! (1) jézus újra eljön (2) jézus új parancsolata (1) jézus úr (3) jézus útegyengetője (1) jézus út igazság élet! (1) jézus vallomása (1) jézus valóságosan szenvedett érted (1) jézus valóságos ember (1) jézus valóságos isten (1) jézus váltsága elég nekem (1) jézus váltsághalála (2) jézus várás (1) jézus vár rád (1) jézus vár rád! (1) jézus végrendelkezése (1) jézus velem is csodálatosan cselekedett! (1) jézus vére az új szövetség (1) jézus vére megtisztít (1) jézus vissszajön ítélni (1) jézus visszajön (3) jézus visszajön! (1) jézus visszajön az övéiért (1) jézus visszajön érted (1) Jézus visszajön érted! (1) jézus visszajön érted! érted? (1) jézus visszajön ítélni (1) jézus visszajön követőiért (1) jézus visszajön övéiért (2) jézus visszajövetele (1) jézus visszament a mennybe (1) jézus viszajövetele (1) jézus vonzásában élni (1) jézus vonzása ma is tart (1) jézus vonzása örökkévaló (1) jézus vonz téged is magához (1) jn 1 (1) jn 1.14 (4) jn 18.28 (1) jócselekedet (2) jöjjetek énhozzám mindnyájan (1) jöjjön el a te országod (1) Jöjjön el a te országod! (1) jöjj a messze tájról! (1) jöjj jézus! (2) jöjj jézushoz még ma! (2) jöjj teremtő szentlélek (1) Jöjj ÚR Jézus! (1) jön az újév! (1) jön jézus! (2) jön jézus érted (1) jön jézus várod? (1) jön jézus várod őt? (1) jóság (1) jóságos istenünk van (1) jövel jézus lelkem hő szerelme (1) jövel jézus lelkem hő szerelme! (2) jövel szentlélek úristen! (2) jövel teremtő szentlélek! (1) jövel uram (1) jövel uram jézus (2) jövel uram jézus! (3) jövel Uram Jézus! (2) jó fa teremhet csak jó gyümölcsöt (2) jó gyümölcsöket teremjünk (1) jó pásztorunk megkeresi elveszett juhait (1) júdás utolsó tette nem megoldás a bűnre (1) jutalmazás az ítéletkor (1) jutalmazás isten nagy fehér trónusánál (1) jutalom (2) kárhozat (1) kegyelem (4) kegyelemből élek! (1) kegyelemből van üdvösségetek! (1) kegyelem és megigazulás (1) kegyelem krisztusban (1) kegyelem krisztusért (1) kegyelmes és irgalmas az úr (1) kegyelmes isten (2) kegyelmes istenünk van (2) kegyelmes isten az úr (1) kegyelmes úr (1) kegyelmezek akinek kegyelmezek (1) kegyelmi idő a megtérésre (1) kegyelmi kiválasztás (1) keményszívű nép kegyelmes isten (1) kemény szív (4) kemény szív rejtett ige (1) képmutatás nélküli hit (1) képmutatás nélküli szeretet (2) képmutató böjt (2) keresd az életet istenben (1) keresd istent jézusban (1) keresd jézust a testvérben (1) keressetek és találtok (1) keressetek örökkévaló kincseket (1) keresztelő jános (3) Keresztelő János küldetése (1) kereszten szerzett gyógyulás (1) kereszten trónol köztetek (1) kereszthordozás saját kezűleg (1) keresztnév és elhívás (1) keresztnév keresztség (1) keresztség (1) keresztség és új élet (1) keresztút keskeny út (1) keresztyén (1) keresztyén búék (2) kereszt által üdvösség (1) kereszt és korona (1) kereszt győzelme (1) kereszt nélkül nincs korona! (1) kereszt után korona (3) készen vagy ma jézussal az örökkévalóságba menni? (1) kettős parancsolat (1) két elveszett fiú (1) két világ polgárai vagyunk (1) két világ polgárai vagyunk! (1) kevély szív (1) kiáltás a nagy mélységből (1) kiáltó szó a pusztában (1) kiáltó szó lehetsz (1) kiálts hozsannát jézusnak (1) kiálts istenhez nyomorúságodban (1) kicsiből nagy lehetsz (1) kicsoda az igazság? (1) kiért jött jézus (1) kínos váltsághalál (1) kirsztus törvénye a szeretet (1) kísértés és próbatétel (1) kísértés próbatétel (1) kísértő kígyó (1) ki alkalmas tanítvány? (1) ki az első az életedben? (1) ki miértünk megholtál (3) kölcsönös bűnhordozás (1) kölcsönös gondoskodás (1) kölcsönös gondoskodás egymásról (2) kölcsönös teherviselés (1) kölcsönös vallástétel égen és földön (1) kol 1 (1) kol 4.2 (1) könyörgés áldásért (1) könyörgés jézus nevében (1) könyörgő imádság (1) könyörülő isten (1) köszöntsd királyodat tisztelettel (1) kovásztalan kenyér tűzön sült bárány (1) kövessük őt a drága mestert! (1) kövessük Urunkat tetteinkkel! (1) közbenjáró főpap (1) közbenjáró imádság (2) közbenjáró imádság másokért (1) közös bűnvallás (1) közös teherhordozás (1) közös teherviselés (1) krisztrushoz űző lélek (1) krisztus (2) krisztusban élek! (1) krisztusban élek örökké (1) krisztusban élsz e már? (1) krisztusban lenni (1) krisztusban lenni mindenkor (1) krisztusért megbocsát isten (1) krisztusért mi is feltámadunk (1) krisztusé vagy? (1) krisztushívők elragadtatása (1) krisztushoz vezélő mesterünk (1) krisztusi indulat (2) krisztust követő élet (1) krisztus ártatlan bárány (5) Krisztus ártatlan Bárány (1) krisztus az egyház feje (1) krisztus az életed alapja (1) krisztus a kereszten (1) krisztus a keresztfán (1) krisztus a messiás (1) krisztus a te urad is (1) krisztus befogadása= örök élet (1) krisztus benned él?! (1) krisztus benső ismerete (2) krisztus bojtárjai a lelkipásztorok (1) Krisztus bűntörlő vére (2) krisztus dicsősége (1) krisztus dicsősége felragyog rajtunk (1) krisztus élet áldozata (1) krisztus él benned? (1) krisztus él bennem (3) krisztus él bennem! (2) krisztus fog ítélni (1) krisztus gyümölcse vagyok? (1) krisztus helyettes áldozat (1) krisztus helyettes áldozata (3) krisztus helyettes halála szolgálat! (1) krisztus hiány (1) krisztus igazsága (1) krisztus jó vitéze (1) krisztus kegyelmezz (1) krisztus kegyelmezz! (3) krisztus kegyelmezz uram irgalmazz! (1) krisztus keresztáldozata éretted történt! (1) krisztus kereszt csodavirág (1) krisztus kiontatott vére (1) krisztus király (2) krisztus követése (7) krisztus követésének feltételei (1) krisztus követése azonnal (1) krisztus meghalt bűneinkért (1) krisztus megszületett! (1) krisztus népe a gyülekezet (1) krisztus nevében az ő akarata szerint kérjünk (1) krisztus szeretet törvénye (2) krisztus szóvivői vagyunk (1) krisztus törvénye a szeretet (2) krisztus vagy beliál? (1) küzdelem (1) láss ne csak nézz! (1) látássá lesz a hit! (1) látássá lesz krisztushitünk! (1) látunk hallunk értünk (1) látványos böjt (1) lázongás helyett ráhagyatkozás (1) legyen élő krisztus hited életed utolsó percéig! (1) legyen jézus életed alapja! (1) legyen meg a te akaratod! (2) legyen világosság! (1) legyünk beszélő viszonyban istennel! (1) legyünk merész hitűek! (1) légy christianus! (1) légy hív mindhalálig! (1) légy hűséges istenedhez! (1) légy hű mindhalálig! (1) légy irgalmas (1) légy irgalmas nékem bűnösnek (1) légy isten eszköze a megmenekülésben (1) légy örömmondó békekövet (1) légy örömmondó békekövet! (1) légy segítségül hitetlenségemben! (1) lehet győztes hited jézusban (1) lejár a kegyelem ideje (1) lejár a kegyelem ideje halálodkor (1) léleképítő könyörgés (1) lélekmentés jézussal (1) lélektelen imádság és ének (1) lélek keresztség hit által (1) lélek lélegzetvétele (1) lélek vezetése (2) lelked csak jézusnál talál gyógyulást (1) lelke által benned él urad (1) lelki egészség (1) lelki házzá épülünk (1) lelki pásztorok (1) lelki templom (1) lényegretörően szóljunk urunkhoz és istenünkhöz! (1) lesz manna is a mennyben (1) lezárul a kegyelmi idő (1) lk 1.36 (1) lk 1.68 (1) lk 12.35 (7) lk 12.40 (1) lk 13.8 9 (1) lk 17.21 (1) lk 2 (1) lk 2.30 32 (1) lk 21.27 (1) lk 21.28 (7) lk 22.51 (1) lk 22.69 (1) luther márton (1) magnificat a te éneked (1) magunk ellen imádkozunk (1) maradandó élet és gyümölcs (1) mária a szeretett tanítványnál (1) mária örvendett az úrban (1) mártírhalál jézusért (1) mártír tanúságtétel (1) mások terhének hordozása (1) ma is vannak pogányok (1) ma még szól az ige (1) megbánhatatlanok isten ajándékai (1) megdicsőülés (1) megdicsőült benned jézus? (1) megdicsőült isten fia (1) megdicsőült jézus (1) megdicsőül benned isten fia? (1) megelégíti övéit (1) megelevenítő ige (1) megelevenítő lélek (2) megelőző szeretet (1) megerősítés=konfirmáció (1) meghalt a halál! (1) meghalt és eltemették (1) meghasonlás (1) megigazulás jézus véréért (1) megkeseredett szív (1) megmentő jézus (1) megmentő krisztus (1) megnyílt a menny kapuja (1) megnyílt ég (1) megnyitott szív (1) megöletett bárány élő urunk (1) megtérés bűnbocsánat örök élet (1) megtérés és keresztség (1) megtérés és újjászületés (2) megtérsz vagy meghalsz! (1) megtört szív (1) megvallod krisztust uradnak? (1) megváltás (4) megváltáson át üdvösségre (1) megváltód e már jézus krisztus? (1) megváltó istenünk van! (1) megváltó krisztus (1) még tart a kegyelmi idő (1) meg vagyok keresztelve! (1) meg van írva! (1) méltónak lenni jézus követésére (1) menjünk jézushoz ma (1) menj jézushoz (1) menj jézushoz ő keres téged (1) mennyei bölcsesség (1) mennyei hirnök (1) mennyei hírnök (1) mennyei örökség (1) mennyei polgárjogunk van (1) mennyei polgárok vagyunk (1) mennyei test (2) mennyei testben támadunk fel (1) mennyei testet kapunk (1) mennyország (1) menyegző (1) menyország kapuját nékem kinyitottad (1) Mértéktelen megbocsátás (1) mértéktelen megbocsátás (1) messiás (1) miért jött jézus (1) miért jött jézus? (1) mihály főangyal ünnepe (1) miképpen mi is megbocsátunk (1) miképpen mi is megbocsátunk! (1) mik 6.8 (6) mindened e jézus? (1) mindenem istentől van (1) mindenkinek választania kell (1) mindennapi árulásaink (1) mindennapi kenyerünk (1) mindenre van erőm krisztusban! (1) mindenre van erőm Krisztusban! (1) mindent istennek köszönhetek (1) minden bűnöst meg akar menteni jézus (1) minden christianus misszionárius (1) minden csak kegyelem! (1) minden elvégeztetett! (1) minden elvégeztetett üdvösségünkért (1) minden isten ajándéka az életemben (1) minden kegyelem (1) minden kegyelem! (2) minden kegyelem az életemben (6) minden kegyelm! (1) minden kész te is? (1) minden megbánt bűn megbocsáttatik (2) minden megvallott bűnre van bocsánat (1) mindíg énekeljetek istennek! (1) misszió (1) misszionáriusi megbizatás (1) mit tennénk jézussal? (1) mit tettél jézussal e földön elutasítottad vagy befogadtad őt? (1) mit vársz jézustól? (1) mi a neved? (1) mi csak jézusban ismerhetjük meg istent (1) mi is újjászülettünk (1) mk 10.9 (1) mk 13.10 (1) mk 13.33 (1) mk 4.9 (1) mond tovább a jó hírt alkalmas alkalmatlan időben (1) Mózes az Isten barátja lett (1) mózes és jézus (1) mózes isten barátja (1) Mózes Jézus egyik előképe (1) mózes jézus előképe a közbenjárásban is (1) mózses az úr barátja volt (1) mt 1.20 21 (1) mt 11.10 (1) mt 21.32 (1) mt 21.5 (1) mt 23.39 (1) mt 25.10 (1) mt 25.31 (1) mt 26.41 (1) mt 26.64 (1) mt 27.29 (1) mt 27.54 (1) mt 3.11 (1) mt 3.3 (1) mt 5.12 (1) mt 5.44 (1) mt 7.21 (1) munkálkodó ember (1) nagyböjt kezdete (1) nagypénteken isten a golgotán ünnepelt (1) nagy a közbenjáró imádság ereje (1) nagy bűnösből kis hívő (1) nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel (1) nagy parancsolat (2) napkeleti bölcsek imádják jézust (1) naponkénti győzelem (2) naponkénti vezérigék (75) naponta imádkozzunk urunkhoz (1) negyven nappal feltámadása után (1) neked is van talentumod (1) néma keresztyén (1) nemcsak kenyérrel él az ember (1) nem a csoda által lesz a hit (1) nem a csoda teremti a hitet (1) nem imádunk bálványokat (1) nem késik az úr a visszatéréssel (1) nem okoz e botránkozást az életed? (1) népe elutasította a messiást (1) netmisszió (77) névleges keresztyén élet (1) nézz fel jézusra (2) nézz fel jézusra! (4) nézz jézusodra fel! (1) nézz jézusra! (1) nézz jézusra fel! (1) ne aggodalmaskodjál nézz Istenedre fel! (1) ne állj szóba a kísértővel (1) ne ásd el talentumodat (1) ne fordulj el istentől! (1) ne imádj bálványt! (1) ne ítélj hogy ne ítéltessél! (2) ne kételkedj csak higgy! (1) ne küldd el jézust! (1) ne legyen más Istened! (1) ne legyen más istened! (1) ne legyen rá nem vetett gondod! (1) ne légy haragtartó (1) ne légy hitehagyó! (1) ne légy keményszívű! (1) ne légy rest gonosz szolga (1) ne magadra nézz! (1) ne ölj! (2) ne rejtsd el lámpásodat! (1) ne szégyeld uradat és istenedet (1) ne utasítsd el isten hívását! (1) ne utasítsd el jézust (1) ne utasítsd vissza isten ingyen kegyelmét (1) ne utasítsuk el jézust! (1) nincs más közbenjáró! (2) non stop örvendezés jézusban lehetséges (1) növekedést adó úr (1) nyílt és elrejtett titok (1) nyitott és zárt szív (1) nyitott szív (1) október 31. reformáció (2) öltözzétek fel krisztust! (1) olvasd a szentírást! (1) önfeláldozó élet (1) önfeláldozó életfolytatás (1) önfeláldozó megelőző szeretet (1) önfeláldozó szeretet (1) önfeláldozó szolgálat (1) önjelölt vagy kiválasztott keresztyén vagy? (1) önkéntes kereszthordozás (1) önmegtagadás és kereszthordozás (1) önzetlen emberszeretet (1) önzetlen felebaráti szolgálat (1) őrálló vagy szeretteid között! (1) ördögök fejedelme (1) ördög bukott angyal (1) őrizkedj a bűntől (1) örök (1) örökélet (1) örökéletet kaptam jézustól! (1) örökélet és hit (2) örökélet istennél (1) örökkévalóság (2) örökkévalóság istennel vagy nélküle (1) örökkévalóság jézussal (1) örökké dicsőíteni fogjuk istent! (1) örökké élni jézussal (1) örökké jézus kezében (1) örökké láthatod urad dicsőségét (1) örökké örvendezhetünk istennél (1) örök boldogság istennél (1) örök élet (3) örök életre ítéltetnek isten gyermekei (1) örök életre ítéltettünk (1) örök életre ítélve (1) örök élet csak jézusban (1) örök élet ingyen (1) örök élet jézusban (1) örök élet jézussal (1) örök élet krisztus dicsőségében (1) örök élet örökösei vagyunk (1) örök élet ott (1) örök élet reménysége (1) örök élet új névvel (1) örök élet ünnepi vacsorája (1) örök élet világossága (1) örök öröm vár Isten gyermekeire (1) örök öröm vár rád (1) örök üdvösség (1) örök vagyok az úr (1) örök váltság ingyen (1) örök világosság (2) örök világosság fényeskedjék néked (1) örök világosság fényeskedjék néked! (1) öröm (1) örömhír (3) örömüzenet (76) örömüzenet abc (1) örömüzenet blog (1) öröm az úrban (1) örülj istened minden ajándékának! (1) örülsz jézus érkezésének? (1) örvendj! (1) örvndejetek az úrnak halleluja! (1) őrző angyalod vigyáz rád (1) ősi ároni áldás (1) őszinte alázat (1) ott leszek hol uram van (1) őt dicséri egész életed? (1) ó és új szövetség (2) ó és új testamentum (1) ó jöjj fiam! (1) pál a pogányok apostola (1) pál pogánymissziója (1) parázna sodoma ítélete (1) páskabárány vére (1) passio (1) passió nem passzió (1) pásztorolt gyülekezet (3) pásztorunk a jézus (1) pásztorunk a jézus hozzá tartozunk (1) pásztor nélküli nyáj (1) pecznyík pál (1) példázat és üzenet (1) péld 29.25 (1) péter vallástétele (1) pogányként jövünk e világra (1) pogányokból lett keresztyének (1) pohár víz jutalma (1) pokol (1) porszem vagy isten előtt (1) pózna kereszt (1) próféciák jézusról (1) prófétai igék (1) pünkösd böjtje (1) ragyogtassa rád orcáját az ÚR! (1) ragyogtassa rád orcáját az úr! (1) reformáció (1) régi volt és új lett (1) rogate imádkozzatok! (1) róm 12.21 (6) róm 12.21. (1) róm 12.7 (1) rosszból jót hoz ki (1) ruth jézus ősanyja (1) salamoni ítélet (1) salamon isteni bölcsessége (1) sátáni kísértések (1) sátán bukott angyal (1) sátán diabolos összedobáló (1) sátán elvettetése (1) sátán embergyilkos (2) sátán legyőzője (1) segítségem az úrtól van! (1) segíts ments meg üdvözíts! (1) síró próféta (1) soli deo gloria! (2) solus christus egyedül krisztus! (1) szabadító urunk van (2) számbavett megmért felosztott (1) szaván fogni jézust (1) szegény gazdagok (1) szelíd szemed úr jézus (1) szemeim szüntelen az úrra néznek! (1) személyes hit istenben (1) szemtől szemben jézussal (1) szentek legyetek (1) szentírás (3) szentlélek (1) szentlelket nyerünk istentől (1) szent angyalod-legyen velem! (1) szent angyalod legyen velem (1) szent e a szentírás számodra? (1) szent sorsvetés (1) szenvedésen át dicsőségbe (1) szenvedés után dicsőség (2) szeresd az urat (1) szeresd az Urat! (1) szeresd az urat a te istenedet (1) szeresd az Urat istenedet! (1) szeresd embertársadat (2) szeresd kicsi és nagy embertársad egyaránt (1) szereted e jézust? (1) szeretetközösségben urunkkal (1) szeretet kettős parancsolata (1) szeretet mindenek felett (2) szeretet törvénye (2) szeret az isten (1) szeret az isten még engem is! (2) szeret az Isten még engem is! (1) szeret az úr ezért nincsen végünk (1) szeret az úr még engem is (1) szeret isten téged is (1) szinopszis (1) színről szinre látjuk jézust (1) szivárvány szövetség (1) szívből bocsáss meg embertársadnak! (2) szívből szeretlek jézusom! (1) szívem és értelmem jézusé (1) szívtelen élet (1) szív teljességéből szóló száj (1) szófogadó gyermekek (1) szolgáló lelkek az angyalok (2) szolgáló szeretet (1) szolgáló szeretet a gyakorlatban (1) szó és tett egysége (1) szükség nékünk újjászületnünk isten igéje és szentlelke által (1) szüntelenül az úrral örülhetünk (1) szüntelenül imádkozzatok (1) szüntelenül imádkozzatok! (3) talentumaiddal is urad dicsőségét szolgáld! (1) talentum hasznosítás (1) talentum hasznosítás felsőfokon (1) támadj fel a lelki halálból (1) tanítványi próba (1) tanítványok lehetünk (1) tanúbizonyságot tenni jézusról (1) tanuljunk meg jézus nevében imádkozni (1) téged dicsérlek istenem (1) téged is felvisz magához (1) tégy bátran bizonyságot jézusodról! (1) tégy bizonyságot jézusról! (1) tehetség képesség adottság (1) teljes ráhagyatkozás istenre (1) teljes tanítványi kör (1) teremd a megtérés gyümölcseit (1) teremsz e jó gyümölcsöt? (1) teremtmény a teremtője előtt (1) teremtő megelevenítő lélek (1) térjetek meg! (1) térjetek meg mert itt az Isten országa! (1) térj vissza jézushoz! (1) termést hozó búzaszem élet (1) testi lelki gyógyulás (1) testi szerelem baráti szeretet isteni szeretet (1) testté lett ige (1) tettekkel szeretni (1) te a mennyben is fogod istened dicsőíteni (1) te győzhetsz jézussal (1) te győzhetsz Jézussal (1) te is dicsőíted az urat? (1) te is élhetsz örökké jézussal (1) te is hivatalos vagy isten országába! (1) te is lehetsz irgalmas embertársaidhoz (1) te kit hordozol? (1) te krisztus tanúja vagy e már? (1) tied az aranyevangélium kincse? (1) tied az élet világossága? (1) tiszta kéz tiszta szív tiszta imádság (1) tiszta szívet teremts bennem istenem! (1) tisztítsd meg szíved (1) titkos böjt (1) titkos párbeszéd (1) tízparancsolat (1) tíz csapás (1) tíz és egy nagy parancsolat (1) tíz ige (1) töredelmes lélek (1) törvény (4) törvény betöltője (1) törvény és evangélium (6) továbbadod az örömhírt? (1) továbbsugárzod e jézus világosságát? (1) továbbsugárzod urad dicsőségét? (1) tudatában vagy e talentumaidnak? (1) tudhatom örök életem van (1) tudod istent szeretni? (1) tudod kiben hiszel?! (1) tűrd kereszted mindhalálig (1) tűzből kiragadott üszök vagy (1) tűzítélet teljes pusztulás (1) tűzpróba (1) üdvösség (3) üdvösségre ítélve (1) üdvösség ingyen kegyelemből (1) üdvösség kegyelemből hit által (1) üdvösség krisztusban (2) üdvösség krisztusért (1) üdvösség reménysége (1) üdvözítő (1) üdvözítő hit jézusban (1) üdvözítő kegyelem ingyen (1) üdvözítő krisztus (1) üdvözítő született nekünk (1) üdvözítő úr (1) újjászületett keresztyén (1) újjászült élet élő reménysége (1) újra teljes isten képünk lesz (1) új csodák új énekek (1) új élet itt (1) új élet krisztusban (1) új élet új szívvel (1) új ember (3) új ének (1) új ének az új csodákért (1) új ének a szabadítóról (1) új ének istennek (1) új ének isten csodáiról (1) új hitvallás a szabadítóról (1) új név (1) új parancsolat (3) új szívből fakad új ének (1) új szívből jön csak új ének (1) új szívvel lehet új éneket énekelni (1) új szív új ének (1) új szövetség (1) új teremtés teremhet jó gyümölcsöt (1) uralkodik az úr! (1) uram irgalmazz (3) uram irgalmazz! (2) uram irgalmazz krisztus kegyelmezz (2) uram irgalmazz krisztus kegyelmezz! (3) uram jézus szükségem van rád! (2) uram köszönöm megváltott életem! (1) üres sír előtte utána (1) urunk gazdag áldásai (1) úr nevében (1) útépítő (1) útépítő próféta (1) útkészítő (2) útmutató (1) utolsó (1) utolsó vacsora lábmosással (1) válaszdd istent uradnak (1) vállalni a vértanúságot is jézusért! (1) váltság (2) van-e mustármagnyi hited (1) van e mustármagnyi hited? (1) van már üdvbizonyosságod? (1) vedd komolyan isten szavát! (1) végleges és teljes bűnbocsánat (1) vértanúság jézusért (1) vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat (1) vigasztaló pártfogó lélek (1) vígasztaló pártfogó szószóló lélek (1) világítson a hited! (1) világosság gyermekei (2) világot legyőző hitünk van! (1) világ világossága (9) viseld saját kereszted (1) visszaformálódás isten eredeti tervéhez (1) visszatérés visszaformálás (1) visszatérhetünk a paradicsomba édenbe (1) visszatérhetünk urunkhoz! (1) visszatérhetünk urunkhoz és istenünkhöz (1) vissza lehet térni istenhez (1) vitéz (1) vizen át az üdvösségre (1) vízkereszt (1) vízkereszt epifánia (1) víz és vér (1) zak 9.9 (7) zengd a nagy glóriát! (1) zenged e már a hozsannát? (1) zengjetek új éneket! (1) zsid (1) zsidókból lett keresztyének (1) zsidók királya az én királyom is (1) zsid 1.8 (1) zsid 10.31 (1) zsid 13.8 9b (1) zsid 6.12 (1) Címkefelhő

MÉRŐKÓD

Tisztelettel megköszönöm a 2010. 01. 01-től számolt látogatást e blogomon! Visszavárom: Andreas

- Kedd [2014.07.22.] A te tested Isten háza és a Szentlélek temploma?

2014.07.22. 00:00 Andreas

****************************************************  * MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI IGEVERS; 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék * http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/pageTartalom.html *, http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html **, http://oromuzenet.blog.hu (és itt is; minden vasárnap 00:03-tól) http://web.t-online.hu/garainyh/2.html  HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR    

- Kedd [2014.07.22.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL  

 

 

 

     

Heti igevers:  Ef 2,8  

(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t     B i b l i a

Napi igevers:  1Móz 35,15

(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t     B i b l i a

 

Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;

 

 

Jákób Bételnek nevezte el azt a helyet, ahol Isten beszélt vele.

 

 

Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;

 

És nevezé Jákób a hely nevét, a hol az Isten szólott vala ő vele, Béthelnek.

 
 

Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka.

 

 

Jákob Bételnek nevezte el a helyet, ahol Isten beszélt vele.

 

"Majd ezt mondta neki Isten: Én vagyok a mindenható Isten! Szaporodjál, és sokasodjál! Nép, sőt népek gyülekezete származik tőled, és királyok sarjadnak ágyékodból. Neked adom azt a földet, melyet Ábrahámnak és Izsáknak adtam, utánad pedig utódaidnak adom azt a földet." - Isten, az ő Fiában mindent neked adott, ami gyermekeit megilleti. Beszéltél erről vele és megköszönted?!

Garainyh*non-stop†Mission

KÖZEL LEHETSZ AZ ÚRISTENHEZ A 2014. ÉV MINDEN HÓNAPJÁBAN! 

Jer. 23,18 * Mert ki volt oly közel az ÚRhoz, hogy látta volna őt, és hallotta volna igéjét? Ki figyelt igéjére, és ki hallgatta engedelmesen?

Szólj hozzá!

Címkék: az úr áldása gazdagít meg beszélő istenünk van a hit is isten ajándéka

- Hétfő [2014.07.21.] "Boldogok vagytok, szegények, mert tiétek az Isten országa!"

2014.07.21. 00:00 Andreas

****************************************************  * MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI IGEVERS; 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék * http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/pageTartalom.html *, http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html **, http://oromuzenet.blog.hu (és itt is; minden vasárnap 00:03-tól) http://web.t-online.hu/garainyh/2.html  HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR    

- Hétfő [2014.07.21.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL  

 

 

 

     

Heti igevers:  Ef 2,8  

(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t     B i b l i a

Napi igevers:  Lk 6,13

(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t     B i b l i a

 

Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;

 

Amikor megvirradt, odahívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett:

 

 

Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;

 

És mikor megvirrada, előszólítá az ő tanítványait és kiválaszta azok közül tizenkettőt, a kiket apostoloknak is neveze:

 
 

Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka.

 

Amikor megvirradt, odahívta magához tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, s apostoloknak nevezte őket: 

 

 

"De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt - kegyelemből van üdvösségetek!" - Isten kegyelmi kiválasztása az ő szuverén döntése, de ő minden ember üdvösségét akarja! - Te is?

Garainyh*non-stop†Mission

KÖZEL LEHETSZ AZ ÚRISTENHEZ A 2014. ÉV MINDEN HÓNAPJÁBAN! 

Jer. 23,18 * Mert ki volt oly közel az ÚRhoz, hogy látta volna őt, és hallotta volna igéjét? Ki figyelt igéjére, és ki hallgatta engedelmesen?

Szólj hozzá!

Címkék: isten igazít meg isten ingyen kegyelme isten országának örökösei vagyunk

Szentháromság u. 5. hét

2014.07.20. 00:03 Andreas

2014.07.20 - 2014.07.26.

Szólj hozzá!

SZENTHÁROMSÁG U. 5.

2014.07.20. 00:02 Andreas

AZ ÜNNEP ISTENTISZTELETI LEKCIÓI ÉS /VAGY TEXTUSAI

Isten tanúságtételre hív

Tisztelt Látogató! Kérem, hogy az alább kijelölt négy igeszakaszt
a PROTESTÁNS ÚJ FORDÍTÁSÚ (revideált) BIBLIA http://www.parokia.hu/bible/ 
aktuális linkjeire való kattintás után felnyíló oldalain, az adott könyv érintett részéből/fejezetéből keresse ki. A kék színű aktív linkekre kattintva a gép az adott rész/fejezet kezdő oldalára ugrik. Ezen belül keresse meg a kijelölt bibliai szakasz piros színű betükkel kiemelt verseit! Olvasás után a böngésző bal felső sarkában lévő vissza nyíllal lehet ide visszatérni a következő szakasz elolvasásához!
Köszönöm: Andreas <><

Lk 5,1-11   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=5&verses=1-11&highlight=&highlightmode=

1Pt 3,8-15    http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=60&chapter=3&verses=8-15&highlight=&highlightmode=

1Móz 12,1-4a   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=01&chapter=12&verses=1-4&highlight=&highlightmode=

Zsolt 86,6-11   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=86&verses=6-11&highlight=&highlightmode=


Forrás: Evangélikus Útmutató és Evangélikus istentisztelet Liturgikus könyv
Internetes közlés: © a Luther Kiadó Budapest, előzetes engedélyével
Erős vár a mi Istenünk!

 

Szólj hozzá!

2014.07.20. "Bizony, bizony, mondom néktek: meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára!"

2014.07.20. 00:01 Andreas

Szólj hozzá!

- Vasárnap [2014.07.20.] "Kegyelemből van üdvösségetek!"

2014.07.20. 00:00 Andreas

****************************************************  * MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI IGEVERS; 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék * http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/pageTartalom.html *, http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html **, http://oromuzenet.blog.hu (és itt is; minden vasárnap 00:03-tól) http://web.t-online.hu/garainyh/2.html  HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR   

- Vasárnap [2014.07.20.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL  

 

 

 

     

Heti igevers:  Ef 2,8  

(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t     B i b l i a

Napi igevers:  Lk 5,10-11

(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t     B i b l i a

 

Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;

 

Jézus akkor így szólt Simonhoz: „Ne félj, ezen túl emberhalász leszel!” Erre kivonták a hajókat a partra, és mindent otthagyva követték őt.

 

 

Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;

 

És monda Simonnak Jézus: Ne félj; mostantól fogva embereket fogsz. És a hajókat a szárazra vonván, elhagyák mindenöket és követék őt.

 
 

Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka.

 

De Jézus így szólt Simonhoz: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték.

 

 

"Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” "Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által." - Téged is megigazíthatott már? Elfogadtad Isten ingyen kegyelmét?!

Garainyh*non-stop†Mission

KÖZEL LEHETSZ AZ ÚRISTENHEZ A 2014. ÉV MINDEN HÓNAPJÁBAN! 

Jer. 23,18 * Mert ki volt oly közel az ÚRhoz, hogy látta volna őt, és hallotta volna igéjét? Ki figyelt igéjére, és ki hallgatta engedelmesen?

Szólj hozzá!

Címkék: minden kegyelem az életemben isten eszközei vagyunk minden christianus misszionárius

- Szombat [2014.07.19.] Apostoli áldás a kölcsönös teherhordozásra!

2014.07.19. 00:00 Andreas

****************************************************  * MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI IGEVERS; 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék * http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/pageTartalom.html *, http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html **, http://oromuzenet.blog.hu (és itt is; minden vasárnap 00:03-tól) http://web.t-online.hu/garainyh/2.html  HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR   

- Szombat [2014.07.19.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL  

 

 

 

     

Heti igevers:  Gal 6,2  

(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t     B i b l i a

Napi igevers:  2Kor 13,13

(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t     B i b l i a

 

Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét.

 

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!

 

 

Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.

 

Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, és az Istennek szeretete, és a Szent Léleknek közössége mindnyájatokkal. Ámen.

 
 

Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét.

 

Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, és az Istennek szeretete, és a Szent Léleknek közössége mindnyájatokkal. Ámen.

 

 

"Végül, testvéreim, örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz." - Áldj meg minket, Úristen! Hiszek a Szentháromság egy, igaz, örök Istenben!

Garainyh*non-stop†Mission

KÖZEL LEHETSZ AZ ÚRISTENHEZ A 2014. ÉV MINDEN HÓNAPJÁBAN! 

Jer. 23,18 * Mert ki volt oly közel az ÚRhoz, hogy látta volna őt, és hallotta volna igéjét? Ki figyelt igéjére, és ki hallgatta engedelmesen?

Szólj hozzá!

Címkék: az úr áldása gazdagít meg isten szeret téged kirsztus törvénye a szeretet

- Péntek [2014.07.18.] Kényszerű kereszthordozás?!

2014.07.18. 00:00 Andreas

****************************************************  * MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI IGEVERS; 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék * http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/pageTartalom.html *, http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html **, http://oromuzenet.blog.hu (és itt is; minden vasárnap 00:03-tól) http://web.t-online.hu/garainyh/2.html  HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR      

- Péntek [2014.07.18.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL  

 

 

 

     

Heti igevers:  Gal 6,2  

(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t     B i b l i a

Napi igevers:  Lk 23,26

(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t     B i b l i a

 

Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét.

 

Amikor elvezették őt, megragadtak egy bizonyos cirénei Simont, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után.

 

 

Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.

 

Mikor azért elvivék őt, egy Czirénebeli Simont megragadván, ki a mezőről jöve, arra tevék a keresztfát, hogy vigye Jézus után.

 
 

Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét.

 

Ahogy elvezették, megállítottak egy cirenei embert, Simont, aki éppen a mezőről tartott hazafelé. Vállára adták a keresztet, hogy vigye Jézus után.

 

 

"Erre valamennyien felkiáltottak: „Ezt öld meg! Barabbást pedig bocsásd el nekünk!” - Mond, te kit választanál?

Garainyh*non-stop†Mission

KÖZEL LEHETSZ AZ ÚRISTENHEZ A 2014. ÉV MINDEN HÓNAPJÁBAN! 

Jer. 23,18 * Mert ki volt oly közel az ÚRhoz, hogy látta volna őt, és hallotta volna igéjét? Ki figyelt igéjére, és ki hallgatta engedelmesen?

Szólj hozzá!

Címkék: tűrd kereszted mindhalálig a másik keresztje könnyebb? önkéntes kereszthordozás

- Csütörtök [2014.07.17.] "Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai!"

2014.07.17. 00:00 Andreas

****************************************************  * MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI IGEVERS; 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék * http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/pageTartalom.html *, http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html **, http://oromuzenet.blog.hu (és itt is; minden vasárnap 00:03-tól) http://web.t-online.hu/garainyh/2.html  HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR      

- Csütörtök [2014.07.17.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL  

 

 

 

     

Heti igevers:  Gal 6,2  

(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t     B i b l i a

Napi igevers:  1Kor 12,25

(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t     B i b l i a

 

Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét.

 

hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok.

 

 

Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.

 

Hogy ne legyen hasonlás a testben, hanem ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok.

 
 

Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét.

 

hogy a testben ne támadjon meghasonlás, hanem a tagok törődjenek egymással.

 

 

"Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, úgy sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai." - De Krisztus mindnyájuk Ura, hozzá igazodjunk! Te kit hordozol? Hagyod, hogy téged is Krisztus hordozzon?!

Garainyh*non-stop†Mission

 KÖZEL LEHETSZ AZ ÚRISTENHEZ A 2014. ÉV MINDEN HÓNAPJÁBAN! 

Jer. 23,18 * Mert ki volt oly közel az ÚRhoz, hogy látta volna őt, és hallotta volna igéjét? Ki figyelt igéjére, és ki hallgatta engedelmesen?

Szólj hozzá!

Címkék: kölcsönös gondoskodás közös teherviselés krisztus az egyház feje

- Szerda [2014.07.16.] "És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek!"

2014.07.16. 00:00 Andreas

****************************************************  * MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI IGEVERS; 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék * http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/pageTartalom.html *, http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html **, http://oromuzenet.blog.hu (és itt is; minden vasárnap 00:03-tól) http://web.t-online.hu/garainyh/2.html  HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR      

- Szerda [2014.07.16.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL  

 

 

 

     

Heti igevers:  Gal 6,2  

(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t     B i b l i a

Napi igevers:  Mk 11,25

(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t     B i b l i a

 

Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét.

 

És amikor megálltok imádkozni, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket.

 

 

Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.

 

És mikor imádkozva megállotok, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van; hogy a ti mennyei Atyátok is megbocsássa néktek a ti vétkeiteket.

 
 

Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét.

 

Ám amikor imádkozni készültök, bocsássatok meg, ha nehezteltek valakire, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa bűneiteket.”

 

 

"Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: „Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? Még hétszer is?” Jézus így válaszolt: „Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is." - Ez is egymás terhének a hordozása, illetve letétele a Krisztus keresztjénél!

Garainyh*non-stop†Mission

 KÖZEL LEHETSZ AZ ÚRISTENHEZ A 2014. ÉV MINDEN HÓNAPJÁBAN! 

Jer. 23,18 * Mert ki volt oly közel az ÚRhoz, hogy látta volna őt, és hallotta volna igéjét? Ki figyelt igéjére, és ki hallgatta engedelmesen?

Szólj hozzá!

Címkék: krisztus törvénye a szeretet a szeretet sok bűnt elfedez magunk ellen imádkozunk

- Kedd [2014.07.15.] "Hű az Isten, nem hitszegő, igaz és egyenes ő!"

2014.07.15. 00:00 Andreas

****************************************************  * MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI IGEVERS; 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék * http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/pageTartalom.html *, http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html **, http://oromuzenet.blog.hu (és itt is; minden vasárnap 00:03-tól) http://web.t-online.hu/garainyh/2.html  HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR      

- Kedd [2014.07.15.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL  

 

 

 

     

Heti igevers:  Gal 6,2  

(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t     B i b l i a

Napi igevers:  Neh 9,2

(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t     B i b l i a

 

Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét.

 

Az Izráel utódai közül valók elkülönültek minden idegentől, azután előállva vallást tettek vétkeikről és őseik bűneiről.

 

 

Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.

 

És elválának az Izráel magvából valók minden idegenektől, és előállván, vallást tőnek az ő bűneikről és atyáik hamisságairól.

 
 

Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét.

 

Izrael nemzetsége elkülönült az idegenek fiaitól. Odaálltak és megvallották bűneiket és atyáik tévelygéseit.

 

 

„Te igaz vagy mindazok ellenére, ami bennünket ért, mert te híven bántál velünk, mi pedig hitszegők voltunk." Mi is elmondhatjuk: "Vétkeztünk, és bűnbe estünk, megszegtük törvényedet, és lázadók voltunk, eltértünk parancsolataidtól és törvényeidtől." - Egyetértesz?!

Garainyh*non-stop†Mission

KÖZEL LEHETSZ AZ ÚRISTENHEZ A 2014. ÉV MINDEN HÓNAPJÁBAN! 

Jer. 23,18 * Mert ki volt oly közel az ÚRhoz, hogy látta volna őt, és hallotta volna igéjét? Ki figyelt igéjére, és ki hallgatta engedelmesen?

Szólj hozzá!

Címkék: közös bűnvallás kölcsönös bűnhordozás mennyország: csak megtért bűnösöknek

- Hétfő [2014.07.14.] "Kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza!"

2014.07.14. 00:00 Andreas

****************************************************  * MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI IGEVERS; 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék * http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/pageTartalom.html *, http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html **, http://oromuzenet.blog.hu (és itt is; minden vasárnap 00:03-tól) http://web.t-online.hu/garainyh/2.html  HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR      

- Hétfő [2014.07.14.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL  

 

 

 

     

Heti igevers:  Gal 6,2  

(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t     B i b l i a

Napi igevers:  Lk 5,18.20

(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t     B i b l i a

 

Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét.

 

És íme, férfiak ágyon hoztak egy béna embert, és igyekeztek bevinni és letenni eléje. - Ő pedig látva hitüket, így szólt: „Ember, megbocsáttattak a te bűneid.”

 

 

Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.

 

És ímé valami férfiak ágyon egy embert hozának, a ki gutaütött vala; és igyekezének azt bevinni és ő elébe tenni. -És látván azoknak hitét, monda: Ember, megbocsáttattak néked a te bűneid.

 
 

Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét.

 

És íme, hordágyon férfiak hoztak egy béna embert. Megpróbálkoztak bejutni, hogy eléje tegyék, - Hitük láttán így szólt: „Ember, bűneid bocsánatot nyertek.”

 

 

„Ámulat fogta el mindnyájukat, és dicsőítették az Istent, megteltek félelemmel, és ezt mondták: „Hihetetlen dolgokat láttunk ma!” - Neked ma miért lehet/szabad dicsőítened Uradat és Istenedet?!

Garainyh*non-stop†Mission

KÖZEL LEHETSZ AZ ÚRISTENHEZ A 2014. ÉV MINDEN HÓNAPJÁBAN! 

Jer. 23,18 * Mert ki volt oly közel az ÚRhoz, hogy látta volna őt, és hallotta volna igéjét? Ki figyelt igéjére, és ki hallgatta engedelmesen?

Szólj hozzá!

Címkék: isten dicsőítése mindenért te kit hordozol? jézus horodoz téged

Szentháromság u. 4. hét

2014.07.13. 00:03 Andreas

2014.07.13 - 2014.07.19.

HETI EVANGÉLIKUS IGELITURGIA * NAPI IGESZAKASZOK A SZENTÍRÁSBÓL
http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html http://oromuzenet.blog.hu/ http://www.garainyh.hu
Olvassuk el naponta az alábbi igéket az új, 1990-ben revideált protestáns Bibliából!
http://www.parokia.hu/bible/ A kék színű aktív linkekre kattintva a gép az adott rész/
fejezet kezdő oldalára ugrik. Ezen belül keressük meg a kijelölt bibliai szakasz piros
színű betűkkel kiemelt verseit! Olvasás után a böngésző bal felső sarkában lévő kék
vissza nyíllal lehet ide visszatérni; a következő igeszakasz elolvasásához! Andreas *
Nap Igehely Cím/Link
******** ********* ******************************************

AZ ÜNNEP/VASÁRNAPOK IGÉI
Vezérige Gal 6,2         http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=48&chapter=6&verses=2-2&highlight=&highlightmode=
Evangélium Lk 6,36-42 http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=6&verses=36-42&highlight=&highlightmode=
Epistola Róm 14,10-13 http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=45&chapter=14&verses=10-13&highlight=&highlightmode=
Zsoltár Zsolt 119,1-176 http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=119&verses=1-176&highlight=&highlightmode=
A HÉTKÖZNAPOK IGÉI
Hétfő Lk 5,17-26           http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=5&verses=17-26&highlight=&highlightmode=
Kedd Neh 9,1-3.29-36   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=16&chapter=9&verses=1-36&highlight=&highlightmode=
Szerda Mk 11,(20-21)22-26 http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=41&chapter=11&verses=20-26&highlight=&highlightmode=
Csütörtök 1Kor 12,19-26 http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=46&chapter=12&verses=19-26&highlight=&highlightmode=
Péntek Lk 23,17-26 http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=23&verses=17-26&highlight=&highlightmode=
Szombat 2Kor 13,10-13   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=47&chapter=13&verses=10-13&highlight=&highlightmode=
HETI ÚTRAVALÓ ÉNEKEK & GONDOLATOK
EKE ÉKV.                       http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/200.html
EV. ÉKV.                        http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek323.htm

EV. ÉLET                       http://www.evelet.hu/

Folytatás: a következő héten! Andreas <>< ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!
*****************************************************************

Szólj hozzá!

SZENTHÁROMSÁG U. 4.

2014.07.13. 00:02 Andreas

AZ ÜNNEP ISTENTISZTELETI LEKCIÓI ÉS /VAGY TEXTUSAI

Isten küzdelemre hív a kísértésekben

Tisztelt Látogató! Kérem, hogy az alább kijelölt négy igeszakaszt
a PROTESTÁNS ÚJ FORDÍTÁSÚ (revideált) BIBLIA http://www.parokia.hu/bible/
aktuális linkjeire való kattintás után felnyíló oldalain, az adott könyv érintett részéből/fejezetéből keresse ki. A kék színű aktív linkekre kattintva a gép az adott rész/fejezet kezdő oldalára ugrik. Ezen belül keresse meg a kijelölt bibliai szakasz piros színű betükkel kiemelt verseit! Olvasás után a böngésző bal felső sarkában lévő vissza nyíllal lehet ide visszatérni a következő szakasz elolvasásához!
Köszönöm: Andreas <><

Lk 6,36-42   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=6&verses=36-42&highlight=&highlightmode=

Róm 8,18-23   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=45&chapter=8&verses=18-23&highlight=&highlightmode=

1Móz 50,15-21   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=01&chapter=50&verses=15-21&highlight=&highlightmode=

Zsolt 27,1.4-5   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=27&verses=1-5&highlight=&highlightmode=


Forrás: Evangélikus Útmutató és Evangélikus istentisztelet Liturgikus könyv
Internetes közlés: © a Luther Kiadó Budapest, előzetes engedélyével
Erős vár a mi Istenünk!

 

Szólj hozzá!

2014.07.13. "Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük!"

2014.07.13. 00:01 Andreas

Szólj hozzá!

- Vasárnap [2014.07.13.] "Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!"

2014.07.13. 00:00 Andreas

****************************************************  * MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI IGEVERS; 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék * http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/pageTartalom.html *, http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html **, http://oromuzenet.blog.hu (és itt is; minden vasárnap 00:03-tól) http://web.t-online.hu/garainyh/2.html  HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR      

- Vasárnap [2014.07.13.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL  

 

 

 

     

Heti igevers:  Gal 6,2  

(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t     B i b l i a

Napi igevers:  Lk 6,36-37

(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t     B i b l i a

 

Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét.

 

Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.” „Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik.

 

 

Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.

 

Legyetek azért irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas. Ne ítéljetek és nem  ítéltettek; ne kárhoztassatok és nem kárhoztattok; megbocsássatok, néktek is megbocsáttatik;

 
 

Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét.

 

Legyetek hát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor benneteket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak.

 

 

„és éljetek szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket, - mert a szeretet sok bűnt elfedez." - "Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” - Töltsd be a Krisztus törvényét!

Garainyh*non-stop†Mission

KÖZEL LEHETSZ AZ ÚRISTENHEZ A 2014. ÉV MINDEN HÓNAPJÁBAN! 

Jer. 23,18 * Mert ki volt oly közel az ÚRhoz, hogy látta volna őt, és hallotta volna igéjét? Ki figyelt igéjére, és ki hallgatta engedelmesen?

Szólj hozzá!

Címkék: krisztus törvénye a szeretet közös teherhordozás istené az ítélet

- Szombat [2014.07.12.] "Krisztus megváltott minket!"

2014.07.12. 00:00 Andreas

****************************************************  * MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI IGEVERS; 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék * http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/pageTartalom.html *, http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html **, http://oromuzenet.blog.hu (és itt is; minden vasárnap 00:03-tól) http://web.t-online.hu/garainyh/2.html  HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR      

- Szombat [2014.07.12.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL  

 

 

 

     

Heti igevers:  Lk 19,10  

(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t     B i b l i a

Napi igevers:  Róm 8,1-2

(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t     B i b l i a

 

Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.”

 

Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől.

 

 

Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett.

 

Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint. Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől.

 
 

Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett.”

 

Nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban élnek. Hiszen a lélek törvénye, ami a Krisztus Jézusban való élet folyománya, megszabadított téged a bűn és a halál törvényétől.

 

 

„Ki vádolná Isten választottait? Isten, aki megigazít. Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk?" - Ő él benned?!

Garainyh*non-stop†Mission

KÖZEL LEHETSZ AZ ÚRISTENHEZ A 2014. ÉV MINDEN HÓNAPJÁBAN! 

Jer. 23,18 * Mert ki volt oly közel az ÚRhoz, hogy látta volna őt, és hallotta volna igéjét? Ki figyelt igéjére, és ki hallgatta engedelmesen?

Szólj hozzá!

Címkék: jézus: szabadító jézus: megváltó krisztus él bennem!

- Péntek [2014.07.11.] "Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát?"

2014.07.11. 00:00 Andreas

****************************************************  * MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI IGEVERS; 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék * http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/pageTartalom.html *, http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html **, http://oromuzenet.blog.hu (és itt is; minden vasárnap 00:03-tól) http://web.t-online.hu/garainyh/2.html  HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR      

- Péntek [2014.07.11.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL  

 

 

 

     

Heti igevers:  Lk 19,10  

(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t     B i b l i a

Napi igevers:  Mt 27,4

(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t     B i b l i a

 

Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.”

 

(Júdás) ezt mondta: „Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el.” De azok ezt mondták: „Mi közünk hozzá? A te dolgod.”

 

 

Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett.

 

Mondván: Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért. Azok pedig mondának: Mi közünk hozzá? Te lássad.

 
 

Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett.”

 

Vétkeztem - mondta -, elárultam az igaz vért.” „Mi közünk hozzá? - válaszolták. - A te dolgod!”

 

 

„Ekkor teljesedett be Jeremiás próféta mondása: „És vették a harminc ezüstöt, a felbecsültnek árát, akit Izráel fiai ennyire becsültek, és odaadták a Fazekasmezőért, ahogyan megparancsolta nekem az Úr.” - Minden bűnödet Jézusnak mondj el, ő tud megszabadítani egyedül!

Garainyh*non-stop†Mission

KÖZEL LEHETSZ AZ ÚRISTENHEZ A 2014. ÉV MINDEN HÓNAPJÁBAN! 

Jer. 23,18 * Mert ki volt oly közel az ÚRhoz, hogy látta volna őt, és hallotta volna igéjét? Ki figyelt igéjére, és ki hallgatta engedelmesen?

Szólj hozzá!

Címkék: minden megvallott bűnre van bocsánat jézus: szabadító úr minden bűnöst meg akar menteni jézus

- Csütörtök [2014.07.10.] Hetvenszer hétszer is meg kell bocsátanunk egymásnak!

2014.07.10. 00:00 Andreas

****************************************************  * MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI IGEVERS; 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék * http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/pageTartalom.html *, http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html **, http://oromuzenet.blog.hu (és itt is; minden vasárnap 00:03-tól) http://web.t-online.hu/garainyh/2.html  HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR      

- Csütörtök [2014.07.10.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL  

 

 

 

     

Heti igevers:  Lk 19,10  

(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t     B i b l i a

Napi igevers:  Mt 18,18

(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t     B i b l i a

 

Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.”

 

Bizony, mondom néktek: amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, amit pedig feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is.

   
 

Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett.

 

Bizony mondom néktek: A mit megköttök a földön,  a mennyben is kötve lészen; és a mit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen.

 
 

Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett.”

 

Bizony mondom nektek: amit megköttök a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldotok a földön, a mennyben is fel lesz oldva.

 

 

„Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak.” - A gyülekezet megkapta az oldás és kötés szolgálatát, de hogyan él vele? 

Garainyh*non-stop†Mission

 KÖZEL LEHETSZ AZ ÚRISTENHEZ A 2014. ÉV MINDEN HÓNAPJÁBAN! 

Jer. 23,18 * Mert ki volt oly közel az ÚRhoz, hogy látta volna őt, és hallotta volna igéjét? Ki figyelt igéjére, és ki hallgatta engedelmesen?

Szólj hozzá!

Címkék: a kulcsok hatalma bocsásd meg bűneinket! miképpen mi is megbocsátunk!

- Szerda [2014.07.09.] "Uram, nincs emberem!"

2014.07.09. 00:00 Andreas

****************************************************  * MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI IGEVERS; 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék * http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/pageTartalom.html *, http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html **, http://oromuzenet.blog.hu (és itt is; minden vasárnap 00:03-tól) http://web.t-online.hu/garainyh/2.html  HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR      

- Szerda [2014.07.09.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL  

 

 

 

   

Heti igevers:  Lk 19,10  

(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t     B i b l i a

Napi igevers:  Jn 5,14

(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t     B i b l i a

 

Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.”

 

Ezek után találkozott vele Jézus a templomban, és ezt mondta neki: „Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled.”

   
 

Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett.

 

Ezek után találkozék vele Jézus a templomban, és monda néki: Ímé meggyógyultál; többé ne vétkezzél, hogy rosszabbul ne legyen dolgod!

 
 

Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett.”

 

Később Jézus találkozott vele a templomban, és azt mondta neki: „Nézd, meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, nehogy még nagyobb baj érjen.”

 

 

„Jézus így szólt hozzájuk: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” - A lélekmentés nem tűr halasztást, Jézus téged is kiment a bűn, a halál és az ördög hatalmából, de akarsz-e meggyógyulni?!

Garainyh*non-stop†Mission

 KÖZEL LEHETSZ AZ ÚRISTENHEZ A 2014. ÉV MINDEN HÓNAPJÁBAN! 

Jer. 23,18 * Mert ki volt oly közel az ÚRhoz, hogy látta volna őt, és hallotta volna igéjét? Ki figyelt igéjére, és ki hallgatta engedelmesen?  

Szólj hozzá!

Címkék: testi lelki gyógyulás a lélekmentés szolgálata emberhalászás igével

- Kedd [2014.07.08.] "Inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben!"

2014.07.08. 00:00 Andreas

****************************************************  * MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI IGEVERS; 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék * http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/pageTartalom.html *, http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html **, http://oromuzenet.blog.hu (és itt is; minden vasárnap 00:03-tól) http://web.t-online.hu/garainyh/2.html  HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR      

- Kedd [2014.07.08.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL  

 

 

 

     

Heti igevers:  Lk 19,10  

(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t     B i b l i a

Napi igevers:  2Móz 32,31-32

(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t     B i b l i a

 

Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.”

 

Visszatért tehát Mózes az ÚRhoz, és ezt mondta: Ó, jaj! Igen nagy vétket követett el ez a nép, mert aranyból csinált istent magának. Mégis, bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál!

   
 

Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett.

 

Megtére azért Mózes az Úrhoz, és monda: Kérlek! Ez a nép nagy bűnt követett el: mert aranyból csinált magának isteneket. De most bocsásd meg bűnöket; ha pedig nem: törölj ki engem a te könyvedből, a melyet írtál.

 
 

Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett.”

 

Mózes tehát ismét az Úr elé járult és így szólt: „Nézd, a nép nagy bűnt követett el és aranyból csinált magának istent. Mégis bocsásd meg vétkét... ha nem, akkor törölj ki engem a könyvedből, amelyet írtál.”

 

 

„Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt." - Csak az ÚR Jézussal győzhetsz!

Garainyh*non-stop†Mission

KÖZEL LEHETSZ AZ ÚRISTENHEZ A 2014. ÉV MINDEN HÓNAPJÁBAN! 

Jer. 23,18 * Mert ki volt oly közel az ÚRhoz, hogy látta volna őt, és hallotta volna igéjét? Ki figyelt igéjére, és ki hallgatta engedelmesen? 

Szólj hozzá!

Címkék: bálványimádás hűtlenség isten ellen élet könyvébe írd nevem mózes jézus előképe a közbenjárásban is

- Hétfő [2014.07.07.] "Kövess engem!"

2014.07.07. 00:00 Andreas

****************************************************  * MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI IGEVERS; 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék * http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/pageTartalom.html *, http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html **, http://oromuzenet.blog.hu (és itt is; minden vasárnap 00:03-tól) http://web.t-online.hu/garainyh/2.html  HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR      

- Hétfő [2014.07.07.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL  

 

 

 

     

Heti igevers:  Lk 19,10  

(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t     B i b l i a

Napi igevers:  Lk 5,32

(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t     B i b l i a

 

Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.”

 

Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket megtérésre.”

   
 

Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett.

 

Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre.

 
 

Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett.”

 

Mert nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek.”

 

 

„Az otthagyott mindent, felkelt, és követte őt!” - Téged magához hívott-e már az ÚR?

Garainyh*non-stop†Mission

KÖZEL LEHETSZ AZ ÚRISTENHEZ A 2014. ÉV MINDEN HÓNAPJÁBAN! 

Jer. 23,18 * Mert ki volt oly közel az ÚRhoz, hogy látta volna őt, és hallotta volna igéjét? Ki figyelt igéjére, és ki hallgatta engedelmesen? 

Szólj hozzá!

Címkék: jövel uram jézus! krisztus követése imitatio christi

Szentháromság u. 3. hét

2014.07.06. 00:03 Andreas

2014.07.06 - 2014.07.12.

HETI EVANGÉLIKUS IGELITURGIA * NAPI IGESZAKASZOK A SZENTÍRÁSBÓL
http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html http://oromuzenet.blog.hu/ http://www.garainyh.hu
Olvassuk el naponta az alábbi igéket az új, 1990-ben revideált protestáns Bibliából!
http://www.parokia.hu/bible/ A kék színű aktív linkekre kattintva a gép az adott rész/
fejezet kezdő oldalára ugrik. Ezen belül keressük meg a kijelölt bibliai szakasz piros
színű betűkkel kiemelt verseit! Olvasás után a böngésző bal felső sarkában lévő kék
vissza nyíllal lehet ide visszatérni; a következő igeszakasz elolvasásához! Andreas *
Nap Igehely Cím/Link
******** ********* ******************************************

AZ ÜNNEP/VASÁRNAPOK IGÉI
Vezérige Lk 19,10                 http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=19&verses=10-10&highlight=&highlightmode=
Evangélium Lk 15,1-3.11b-32 http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=15&verses=1-32&highlight=&highlightmode=
Epistola 1Tim 1,12-17            http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=54&chapter=1&verses=12-17&highlight=&highlightmode=
Zsoltár Zsolt 143,1-12           http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=143&verses=1-12&highlight=&highlightmode=
A HÉTKÖZNAPOK IGÉI
Hétfő Lk 5,27-32                   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=5&verses=27-32&highlight=&highlightmode=
Kedd 2Móz 32,30-33,1          http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=02&chapter=32&verses=30-35&highlight=&highlightmode=

http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=02&chapter=33&verses=1-1&highlight=&highlightmode=
Szerda Jn 5,1-16                  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=43&chapter=5&verses=1-16&highlight=&highlightmode=
Csütörtök Mt 18,15-20          http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=40&chapter=18&verses=15-20&highlight=&highlightmode=

Péntek Mt 27,3-10                http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=40&chapter=27&verses=3-10&highlight=&highlightmode=
Szombat Róm 8,1-6              http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=45&chapter=8&verses=1-6&highlight=&highlightmode=
HETI ÚTRAVALÓ ÉNEKEK & GONDOLATOK
EKE ÉKV.                            http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/366.html
EV. ÉKV.                             http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek364.htm

EV. ÉLET                            http://www.evelet.hu/

Folytatás: a következő héten! Andreas <>< ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!
*****************************************************************

 

Szólj hozzá!

SZENTHÁROMSÁG U. 3.

2014.07.06. 00:02 Andreas

AZ ÜNNEP ISTENTISZTELETI LEKCIÓI ÉS /VAGY TEXTUSAI

Isten bűnösöket hív!

Tisztelt Látogató! Kérem, hogy az alább kijelölt négy igeszakaszt
a PROTESTÁNS ÚJ FORDÍTÁSÚ (revideált) BIBLIA http://www.parokia.hu/bible/
aktuális linkjeire való kattintás után felnyíló oldalain, az adott könyv érintett részéből/fejezetéből keresse ki. A kék színű aktív linkekre kattintva a gép az adott rész/fejezet kezdő oldalára ugrik. Ezen belül keresse meg a kijelölt bibliai szakasz piros színű betükkel kiemelt verseit! Olvasás után a böngésző bal felső sarkában lévő vissza nyíllal lehet ide visszatérni a következő szakasz elolvasásához!
Köszönöm: Andreas <><

Lk 15,1-10  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=15&verses=1-10&highlight=&highlightmode=

1Pt 5,6-11   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=60&chapter=5&verses=6-11&highlight=&highlightmode=

Ez 18,1-4,21-24,30-32   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=26&chapter=18&verses=1-32&highlight=&highlightmode=

Zsolt 143,1-2,6-10   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=143&verses=1-10&highlight=&highlightmode=


Forrás: Evangélikus Útmutató és Evangélikus istentisztelet Liturgikus könyv
Internetes közlés: © a Luther Kiadó Budapest, előzetes engedélyével
Erős vár a mi Istenünk!

 

Szólj hozzá!

2014.07.06. "URam, ne haragudj ennyire, ne emlékezzél örökké bűneinkre! Tekints ránk: mindnyájan a te néped vagyunk!"

2014.07.06. 00:01 Andreas

Szólj hozzá!

- Vasárnap [2014.07.06.] "Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott!"

2014.07.06. 00:00 Andreas

****************************************************  * MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI IGEVERS; 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék * http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/pageTartalom.html *, http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html **, http://oromuzenet.blog.hu (és itt is; minden vasárnap 00:03-tól) http://web.t-online.hu/garainyh/2.html  HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR      

- Vasárnap [2014.07.06.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL  

 

 

 

     

Heti igevers:  Lk 19,10  

(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t     B i b l i a

Napi igevers:  Lk 15,32

(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t     B i b l i a

 

Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.”

 

Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.”

   
 

Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett.

 

Vígadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott.

 
 

Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett.”

 

S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.”

 

 

"Azért jött Jézus, hogy megkeressen, a kárhozatból kimentse lelkem!" - Téged is megtalált már?

Garainyh*non-stop†Mission

KÖZEL LEHETSZ AZ ÚRISTENHEZ A 2014. ÉV MINDEN HÓNAPJÁBAN! 

Jer. 23,18 * Mert ki volt oly közel az ÚRhoz, hogy látta volna őt, és hallotta volna igéjét? Ki figyelt igéjére, és ki hallgatta engedelmesen?

Szólj hozzá!

Címkék: két elveszett fiú isten tékozló gyermekei a tékozló szeretetü apa

- Szombat [2014.07.05.] "Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot!"

2014.07.05. 00:00 Andreas

****************************************************  * MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI IGEVERS; 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék * http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/pageTartalom.html *, http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html **, http://oromuzenet.blog.hu (és itt is; minden vasárnap 00:03-tól) http://web.t-online.hu/garainyh/2.html  HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR      

- Szombat [2014.07.05.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL  

 

 

 

     

Heti igevers:  Mt 11,28  

(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t     B i b l i a

Napi igevers:  Jer 31,11-12

(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t     B i b l i a

 

Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.

 

 

Mert megváltotta az ÚR Jákóbot, megszabadította az erősebb kezéből. Megjönnek majd, és ujjonganak Sion magaslatán, élvezik az ÚRtól kapott javakat: a gabonát, a mustot és az olajat, a juhokat és a marhákat. Olyan lesz a lelkük, mint az öntözött kert, és nem hervadoznak többé.

   
 

Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.

 

 

Mert megváltotta az Úr Jákóbot, és kimentette a nálánál erősebbnek kezéből. És eljőnek és énekelnek a Sion ormán, és futnak az Úrnak javaihoz, búza, bor, olaj, juhok és barmok nyája felé, és az ő lelkök olyan lesz, mint a megöntözött kert, és nem bánkódnak többé.

 
 

Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok - én megkönnyítlek titeket.

 

Mert az Úr megváltotta Jákobot, és kiszabadította egy nálánál erősebb kezéből. Eljönnek és ujjonganak majd örömükben a Sion hegyén. Odasietnek az Úr javaihoz: a gabonához, borhoz és olajhoz, a bárányokhoz és borjakhoz. Olyan lesz a lelkük, mint az öntözött kert, és bánat nem éri őket.

 

 

"Felüdítem a fáradt lelket, és megelégítek minden elcsüggedt lelket." - Odamentél-e már hozzá?

Garainyh*non-stop†Mission

KÖZEL LEHETSZ AZ ÚRISTENHEZ A 2014. ÉV MINDEN HÓNAPJÁBAN! 

Jer. 23,18 * Mert ki volt oly közel az ÚRhoz, hogy látta volna őt, és hallotta volna igéjét? Ki figyelt igéjére, és ki hallgatta engedelmesen?

Szólj hozzá!

Címkék: jézus hív téged! jöjj jézushoz még ma! isten hív az örökéletre!

- Péntek [2014.07.04.] Pál elragadtatott a harmadik égig, a paradicsomba!

2014.07.04. 00:00 Andreas

****************************************************  * MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI IGEVERS; 3 FORDÍTÁSBAN   * Naponkénti vezérigék * http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/pageTartalom.html *,http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html **, http://oromuzenet.blog.hu (és itt is; minden vasárnap 00:03-tól)http://web.t-online.hu/garainyh/2.html  HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR      

- Péntek [2014.07.04.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL  

 

 

 

     

Heti igevers:  Mt 11,28  

(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t     B i b l i a

Napi igevers:  Lk 23,42-43

(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t     B i b l i a

 

Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.

 

 

Majd így szólt: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba.” Erre ő így felelt neki: „Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.”

   
 

Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.

 

 

És monda Jézusnak: Uram, emlékezzél meg én rólam, mikor eljősz a te országodban! És monda néki Jézus: Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban.

 
 

Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok - én megkönnyítlek titeket.

 

Aztán hozzá fordult: „Jézus, emlékezzél meg rólam, országodban.” Ezt válaszolta neki: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a mennyben.”

 

 

"Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe." - Átmentél már?

Garainyh*non-stop†Mission

KÖZEL LEHETSZ AZ ÚRISTENHEZ A 2014. ÉV MINDEN HÓNAPJÁBAN! 

Jer. 23,18 * Mert ki volt oly közel az ÚRhoz, hogy látta volna őt, és hallotta volna igéjét? Ki figyelt igéjére, és ki hallgatta engedelmesen?

Szólj hozzá!

Címkék: krisztus él bennem jézussal élni örökké ahol jézus van ott a menny

- Csütörtök [2014.07.03.] "Mindnyájan ettek, és jóllaktak!"

2014.07.03. 00:00 Andreas

****************************************************  * MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI IGEVERS; 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék * http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/pageTartalom.html *, http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html **, http://oromuzenet.blog.hu (és itt is; minden vasárnap 00:03-tól) http://web.t-online.hu/garainyh/2.html  HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR      

- Csütörtök [2014.07.03.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL  

 

 

 

     

Heti igevers:  Mt 11,28  

(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t     B i b l i a

Napi igevers:  Mt 15,30

(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t     B i b l i a

 

Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.

 

 

Nagy sokaság ment hozzá, és bénákat, nyomorékokat, vakokat, némákat és sok más beteget vittek magukkal. Ezeket Jézus lába elé tették, és ő meggyógyította őket.

   
 

Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.

 

 

És nagy sokaság megy vala hozzá, vivén magokkal sántákat, vakokat, némákat, csonkákat és sok egyebeket, és odahelyezék őket a Jézus lábai elé; és meggyógyítá őket,

 
 

Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok - én megkönnyítlek titeket.

 

Nagy tömeg járult hozzá, magukkal vitték a sántákat, bénákat, vakokat, némákat és a más betegeket, s letették őket a lába elé. Mind meggyógyította őket.

 

 

"Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre, azután vette a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak." - Jézus megelégíti minden szükségedet, menj őhozzá, ő nem küld el magától!

Garainyh*non-stop†Mission

KÖZEL LEHETSZ AZ ÚRISTENHEZ A 2014. ÉV MINDEN HÓNAPJÁBAN! 

Jer. 23,18 * Mert ki volt oly közel az ÚRhoz, hogy látta volna őt, és hallotta volna igéjét? Ki figyelt igéjére, és ki hallgatta engedelmesen?

Szólj hozzá!

Címkék: jézus vár rád a mester itt van és hív téged menj jézushoz ő keres téged

- Szerda [2014.07.02.] Anna az Úrhoz ment bánatával és meghallgatást s megnyugvást talált!

2014.07.02. 00:00 Andreas

****************************************************  * MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI IGEVERS; 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék * http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/pageTartalom.html *, http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html **, http://oromuzenet.blog.hu (és itt is; minden vasárnap 00:03-tól) http://web.t-online.hu/garainyh/2.html  HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR      

- Szerda [2014.07.02.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL  

 

 

 

     

Heti igevers:  Mt 11,28  

(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t     B i b l i a

Napi igevers:  1Sám 1,11

(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t     B i b l i a

 

Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.

 

 

Azután erős fogadalmat tett, és ezt mondta: Seregek URa! Ha részvéttel tekintesz szolgálólányod nyomorúságára, gondod lesz rám, és nem feledkezel meg szolgálólányodról, hanem fiúgyermeket adsz szolgálólányodnak, akkor egész életére az ÚRnak adom, és nem éri borotva a fejét!

   
 

Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.

 

 

És fogadást tőn, mondván: Seregeknek Ura! ha megtekinted a te szolgáló leányodnak nyomorúságát, és megemlékezel rólam, és nem feledkezel el szolgáló leányodról, hanem fiúmagzatot adsz szolgáló leányodnak: én őt egész életére az Úrnak ajánlom, és borotva nem érinti az ő fejét soha!

 
 

Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok - én megkönnyítlek titeket.

 

Fogadalmat tett, és így szólt: „Seregek Ura, ha tekintetbe veszed szolgálód nyomorúságát és megemlékezel rólam, ha nem feledkezel meg szolgálódról, hanem megajándékozol egy fiúval, akkor az Úrnak szentelem, olló ne érje fejét.”

 

 

"Az asszony lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az ÚRhoz, és keservesen sírt." - Isten rég megígérte: "Felüdítem a fáradt lelket, és megelégítek minden elcsüggedt lelket." - Te is hozzá mentél?

Garainyh*non-stop†Mission

KÖZEL LEHETSZ AZ ÚRISTENHEZ A 2014. ÉV MINDEN HÓNAPJÁBAN! 

Jer. 23,18 * Mert ki volt oly közel az ÚRhoz, hogy látta volna őt, és hallotta volna igéjét? Ki figyelt igéjére, és ki hallgatta engedelmesen?

Szólj hozzá!

Címkék: bízd újra életed krisztusra! isten békessége minden értelmet felülhalad jézus téged is hív!

- Kedd [2014.07.01.] "Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek!"

2014.07.01. 00:00 Andreas

****************************************************  * MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI IGEVERS; 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék * http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/pageTartalom.html *, http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html **, http://oromuzenet.blog.hu (és itt is; minden vasárnap 00:03-tól) http://web.t-online.hu/garainyh/2.html  HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR      

- Kedd [2014.07.01.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL  

 

 

 

     

Heti igevers:  Mt 11,28  

(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t     B i b l i a

Napi igevers:  2Móz 2,20

(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t     B i b l i a

 

Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.

 

 

Akkor ezt mondta a lányainak: Hol van ő most? Miért hagytátok ott azt az embert? Hívjátok ide, és egyék velünk!

   
 

Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.

 

 

S monda leányainak: És hol van ő? miért hagytátok ott azt a férfit? hívjátok el, hogy egyék kenyeret.

 
 

Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok - én megkönnyítlek titeket.

 

„Hol van - kérdezte a lányait -, miért hagytátok ott azt az embert? Hívjátok meg, hadd egyék velünk.”

 

 

"Mózes jónak látta, hogy ott maradjon annál a férfinál, az pedig Mózeshez adta lányát, Cippórát. Az asszony fiút szült, ő pedig Gérsómnak nevezte el, mert azt mondta: Jövevény lettem idegen földön." - Menj Jézushoz, hogy Isten gyermeke lehess!

Garainyh*non-stop†Mission

KÖZEL LEHETSZ AZ ÚRISTENHEZ A 2014. ÉV MINDEN HÓNAPJÁBAN! 

Jer. 23,18 * Mert ki volt oly közel az ÚRhoz, hogy látta volna őt, és hallotta volna igéjét? Ki figyelt igéjére, és ki hallgatta engedelmesen?

Szólj hozzá!

Címkék: két világ polgárai vagyunk isten vándorló népe jézus követői isten gyermekei

- Hétfő [2014.06.30.] "Hagyjátok el az együgyűséget, és éltek, járjatok az értelem útján!"

2014.06.30. 00:00 Andreas

****************************************************  * MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI IGEVERS; 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék * http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/pageTartalom.html *, http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html **, http://oromuzenet.blog.hu (és itt is; minden vasárnap 00:03-tól) http://web.t-online.hu/garainyh/2.html  HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR      

- Hétfő [2014.06.30.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL  

 

 

 

     

Heti igevers:  Mt 11,28  

(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t     B i b l i a

Napi igevers:  Péld 9,10

(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t     B i b l i a

 

Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.

 

 

A bölcsesség kezdete az ÚRnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet.

   
 

Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.

 

 

A bölcseségnek kezdete az Úrnak félelme; és a Szentnek ismerete az eszesség.

 
 

Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok - én megkönnyítlek titeket.

 

A bölcsesség kezdete az Úr félelme, és a Szentet ismerni - az az okosság.

 

 

"Az ÚRnak félelme az ismeret kezdete, a bölcsességet és intést csak a bolondok vetik meg." - Fogadd el a bölcsesség hívogatását és fogadd meg tanácsát! Élj istenfélő életet! 

Garainyh*non-stop†Mission

KÖZEL LEHETSZ AZ ÚRISTENHEZ A 2014. ÉV MINDEN HÓNAPJÁBAN! 

Ézs. 58,2 * Ők mindennap keresnek engem, szeretnék megismerni utaimat, mint egy olyan nép, amelynek tettei igazak, és nem hagyja el Istene törvényét; igaz döntéseket kérnek tőlem, szeretnének Istenhez közel lenni.

Szólj hozzá!

Címkék: mennyei bölcsesség isten imádata és félelme fuss jézushoz ő hív téged!

Szentháromság u. 2. hét

2014.06.29. 00:03 Andreas

2014.06.29 - 2014.07.05.

HETI  EVANGÉLIKUS IGELITURGIA  *  NAPI  IGESZAKASZOK  A  SZENTÍRÁSBÓL
http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html http://oromuzenet.blog.hu/ http://www.garainyh.hu
Olvassuk el naponta az alábbi igéket az új, 1990-ben revideált protestáns Bibliából!
http://www.parokia.hu/bible/ A kék színű aktív linkekre kattintva a gép az adott rész/
fejezet kezdő oldalára ugrik. Ezen belül keressük meg a kijelölt bibliai szakasz piros
színű betűkkel kiemelt verseit! Olvasás után a böngésző bal felső sarkában lévő kék
vissza nyíllal lehet ide visszatérni; a következő igeszakasz elolvasásához! Andreas *
Nap               Igehely            Cím/Link
********     *********     ******************************************

AZ ÜNNEP/VASÁRNAPOK IGÉI
Vezérige        Mt 11,28           http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=40&chapter=11&verses=28-28&highlight=&highlightmode=          
Evangélium    Lk 14,(15)16-24  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=14&verses=15-24&highlight=&highlightmode=
Epistola         Ef 2,17-22         http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=49&chapter=2&verses=17-22&highlight=&highlightmode=  
Zsoltár           Zsolt 115,1-18  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=115&verses=1-18&highlight=&highlightmode=   
A HÉTKÖZNAPOK IGÉI
Hétfő              Péld  9,1-10     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=20&chapter=9&verses=1-10&highlight=&highlightmode=
Kedd              2Móz 2,11-15(16-22)23-25  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=02&chapter=2&verses=11-25&highlight=&highlightmode=

Szerda            1Sám 1,1-11    http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=09&chapter=1&verses=1-11&highlight=&highlightmode=
Csütörtök       Mt 15,29-39      http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=40&chapter=15&verses=29-39&highlight=&highlightmode=
Péntek            Lk 23,39-43     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=23&verses=39-43&highlight=&highlightmode=
Szombat         Jer 31,(7)8-14   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=24&chapter=31&verses=7-14&highlight=&highlightmode=
HETI ÚTRAVALÓ ÉNEKEK & GONDOLATOK
EKE ÉKV.       http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/256.html
EV. ÉKV.       http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek435.htm

EV. ÉLET       http://www.evelet.hu/

Folytatás:     a következő héten! Andreas  <>< ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!
*****************************************************************

 

Szólj hozzá!

SZENTHÁROMSÁG U. 2.

2014.06.29. 00:02 Andreas

AZ ÜNNEP ISTENTISZTELETI LEKCIÓI ÉS /VAGY TEXTUSAI

Ne vessétek meg azt, aki szól!

Tisztelt Látogató! Kérem, hogy az alább kijelölt négy igeszakaszt
a PROTESTÁNS ÚJ FORDÍTÁSÚ (revideált) BIBLIA http://www.parokia.hu/bible/
aktuális linkjeire való kattintás után felnyíló oldalain, az adott könyv érintett részéből/fejezetéből keresse ki. A kék színű aktív linkekre kattintva a gép az adott rész/fejezet kezdő oldalára ugrik. Ezen belül keresse meg a kijelölt bibliai szakasz piros színű betükkel kiemelt verseit! Olvasás után a böngésző bal felső sarkában lévő vissza nyíllal lehet ide visszatérni a következő szakasz elolvasásához!
Köszönöm: Andreas <><

Lk 14,15-24   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=14&verses=15-24&highlight=&highlightmode=

1Jn 3,13-18  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=62&chapter=3&verses=13-18&highlight=&highlightmode=

Ézs 55,1-5   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=23&chapter=55&verses=1-5&highlight=&highlightmode=

Zsolt 81,9-14   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=81&verses=9-14&highlight=&highlightmode=


Forrás: Evangélikus Útmutató és Evangélikus istentisztelet Liturgikus könyv
Internetes közlés: © a Luther Kiadó Budapest, előzetes engedélyével
Erős vár a mi Istenünk!

 

Szólj hozzá!

2014.06.29. "Térjetek meg hozzám, így szól a Seregek URa, és én is hozzátok térek!"

2014.06.29. 00:01 Andreas

Szólj hozzá!

- Vasárnap [2014.06.29.] "Felüdítem a fáradt lelket, és megelégítek minden elcsüggedt lelket!"

2014.06.29. 00:00 Andreas

****************************************************  * MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI IGEVERS; 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék * http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/pageTartalom.html *, http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html **, http://oromuzenet.blog.hu (és itt is; minden vasárnap 00:03-tól) http://web.t-online.hu/garainyh/2.html  HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR      

- Vasárnap [2014.06.29.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL  

 

 

 

     

Heti igevers:  Mt 11,28  

(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t     B i b l i a

Napi igevers:  Lk 14,17

(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t     B i b l i a

 

Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.

 

 

A vacsora órájában elküldte a szolgáját, hogy mondja meg a meghívottaknak: Jöjjetek, mert már minden készen van.

   
 

Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.

 

És elküldé szolgáját a vacsora idején, hogy megmondja a hivatalosoknak: Jertek el, mert immár minden kész!

 
 

Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok - én megkönnyítlek titeket.

 

Amikor eljött a lakoma kezdetének ideje, elküldte szolgáit, mondják meg a meghívottaknak: Gyertek, már minden készen van.

 

 

"Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondta: „Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk." - Ne utasítsd el Isten hívását!

Garainyh*non-stop†Mission

 KÖZEL LEHETSZ AZ ÚRISTENHEZ A 2014. ÉV MINDEN HÓNAPJÁBAN! 

Ézs. 58,2 * Ők mindennap keresnek engem, szeretnék megismerni utaimat, mint egy olyan nép, amelynek tettei igazak, és nem hagyja el Istene törvényét; igaz döntéseket kérnek tőlem, szeretnének Istenhez közel lenni.

Szólj hozzá!

Címkék: jézus hív jertek énutánam! jövel jézus lelkem hő szerelme! hivatalos vagy az örökélet ünnepi vacsorájára!

- Szombat [2014.06.28.] Keresztelő János ezt vallotta: "Én nem a Krisztus vagyok!"

2014.06.28. 00:00 Andreas

**************************************************** * MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI IGEVERS; 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék * http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/pageTartalom.html *, http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html **, http://oromuzenet.blog.hu (és itt is; minden vasárnap 00:03-tól) & http://web.t-online.hu/garainyh/2.html HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR

- Szombat [2014.06.28.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL

 

 

 

Heti igevers:  Lk 10,16

(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t B i b l i a

Napi igevers:  Csel 13,25

(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t B i b l i a

„Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el, és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki elküldött engem.”

 

 

Amikor pedig János bevégezte pályafutását, így szólt: Én nem az vagyok, akinek ti gondoltok engem. Hanem íme, utánam jön az, akinek a saruját sem vagyok méltó leoldani.

A ki titeket hallgat, engem hallgat, és a ki titeket megvet, engem vet meg; és a ki engem vet meg, azt veti meg, a ki engem elküldött.

 

És mikor be akará végezni János az ő tisztét, monda: Kinek gondoltok engem? Nem én vagyok az, hanem ímé én utánam jő, kinek nem vagyok méltó megoldani lábainak saruját.

Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket elutasít, engem utasít el, aki pedig engem elutasít, azt utasítja el, aki küldött.”

 

Amikor János teljesítette küldetését, kijelentette: Nem az vagyok, akinek véltek, de már a nyomomban van, akinek arra sem vagyok méltó, hogy lábán a saruját megoldjam.

 

"és ezt hirdette: Utánam jön, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy lehajolva saruja szíját megoldja!" - János, Jézushoz utasít minket, reá mutat, az Isten Bárányára, őt hallgassuk!

Garainyh*non-stop†Mission

 KÖZEL LEHETSZ AZ ÚRISTENHEZ A 2014. ÉV MINDEN HÓNAPJÁBAN! 

Ézs. 58,2 * Ők mindennap keresnek engem, szeretnék megismerni utaimat, mint egy olyan nép, amelynek tettei igazak, és nem hagyja el Istene törvényét; igaz döntéseket kérnek tőlem, szeretnének Istenhez közel lenni.

Szólj hozzá!

Címkék: János volt Jézus előfutára kiáltó szó a pusztában János születésének hete

- Péntek [2014.06.27.] Keresztelő János, az ÚR "előtt jár az Illés lelkével és erejével!"

2014.06.27. 00:00 Andreas

**************************************************** * MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI IGEVERS; 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék * http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/pageTartalom.html *, http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html **, http://oromuzenet.blog.hu (és itt is; minden vasárnap 00:03-tól) & http://web.t-online.hu/garainyh/2.html HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR

- Péntek [2014.06.27.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL

 

 

 

Heti igevers:  Lk 10,16

(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t B i b l i a

Napi igevers:   Mt 27,47.49

(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t B i b l i a

„Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el, és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki elküldött engem.”

 

 

Néhányan az ott állók közül, akik hallották ezt, így szóltak: „Illést hívja.” A többiek pedig ezt mondták: „Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megmentse.”

A ki titeket hallgat, engem hallgat, és a ki titeket megvet, engem vet meg; és a ki engem vet meg, azt veti meg, a ki engem elküldött.

 

Mert Némelyek pedig az ott állók közül, a mint ezt hallák, mondának: Illést hívja ez. A többiek pedig ezt mondják vala: Hagyd el, lássuk eljő-é Illés, hogy megszabadítsa őt?

Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket elutasít, engem utasít el, aki pedig engem elutasít, azt utasítja el, aki küldött.”

 

Ezt hallva az ott állók közül néhányan megjegyezték: „Illést hívja.” A többiek meg így beszéltek: „Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!” 

 

"Mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték fel, hanem azt tették vele, amit csak akartak: így fog szenvedni tőlük az Emberfia is. Ekkor megértették a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik." - Mi ismerjük fel, hogy Jézusban eljött a mi megmentőnk, a világ üdvözítője!

Garainyh*non-stop†Mission

 KÖZEL LEHETSZ AZ ÚRISTENHEZ A 2014. ÉV MINDEN HÓNAPJÁBAN! 

Ézs. 58,2 * Ők mindennap keresnek engem, szeretnék megismerni utaimat, mint egy olyan nép, amelynek tettei igazak, és nem hagyja el Istene törvényét; igaz döntéseket kérnek tőlem, szeretnének Istenhez közel lenni.

Szólj hozzá!

Címkék: az ÚR Jézus a mi Szabadítónk! Hallgass Jézus beszédére! János Jézusra mutat!

- Csütörtök [2014.06.26.] "Minden próféta János idejéig prófétált; ő Illés, aki eljövendő volt!"

2014.06.26. 00:00 Andreas

**************************************************** * MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI IGEVERS; 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék * http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/pageTartalom.html *, http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html **, http://oromuzenet.blog.hu (és itt is; minden vasárnap 00:03-tól) & http://web.t-online.hu/garainyh/2.html HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR

- Csütörtök [2014.06.26.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL

 

 

 

Heti igevers:  Lk 10,16

(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t B i b l i a

Napi igevers:  Mal 3,23

(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t B i b l i a

„Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el, és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki elküldött engem.”

 

 

Én pedig elküldöm hozzátok Illés prófétát, mielőtt eljön az ÚRnak nagy és félelmetes napja.

A ki titeket hallgat, engem hallgat, és a ki titeket megvet, engem vet meg; és a ki engem vet meg, azt veti meg, a ki engem elküldött.

 

 

Ímé, én elküldöm néktek llyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja.

Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket elutasít, engem utasít el, aki pedig engem elutasít, azt utasítja el, aki küldött.”

 

 

Nézzétek, elküldöm nektek Illés prófétát, mielőtt elérkeznék az én nagy és félelmetes napom.

"Mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték fel, hanem azt tették vele, amit csak akartak: így fog szenvedni tőlük az Emberfia is. Ekkor megértették a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik!" - Jézus útgyengető követe őreá mutatott, az Isten Bárányára!

Garainyh*non-stop†Mission

 KÖZEL LEHETSZ AZ ÚRISTENHEZ A 2014. ÉV MINDEN HÓNAPJÁBAN! 

Ézs. 58,2 * Ők mindennap keresnek engem, szeretnék megismerni utaimat, mint egy olyan nép, amelynek tettei igazak, és nem hagyja el Istene törvényét; igaz döntéseket kérnek tőlem, szeretnének Istenhez közel lenni.

Szólj hozzá!

Címkék: Keresztelő János küldetése Illés próféta szerepe Jézus szavának elutasítása

- Szerda [2014.06.25.] "Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam!"

2014.06.25. 00:00 Andreas

**************************************************** * MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI IGEVERS; 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék * http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/pageTartalom.html *, http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html **, http://oromuzenet.blog.hu (és itt is; minden vasárnap 00:03-tól) & http://web.t-online.hu/garainyh/2.html HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR

- Szerda [2014.06.25.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL

 

 

 

Heti igevers:  Lk 10,16

(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t B i b l i a

Napi igevers:  1Tim 6,12

(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t B i b l i a

„Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el, és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki elküldött engem.”

 

 

Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, amelyről vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt. 

A ki titeket hallgat, engem hallgat, és a ki titeket megvet, engem vet meg; és a ki engem vet meg, azt veti meg, a ki engem elküldött.

 

Harczold meg a hitnek szép harczát, nyerd el az örök életet, a melyre hívattattál, és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság előtt.

Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket elutasít, engem utasít el, aki pedig engem elutasít, azt utasítja el, aki küldött.”

 

Vívd meg a hit jó harcát, szerezd meg az örök életet, hiszen erre kaptál hivatást, s erre tetted le számos tanú előtt az igaz hitvallást. 

 

"De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról!" - Ne csak hallgasd az igét, de mond is tovább az örömhírt, tégy vallást a benned élő reménységről sokaknak!

Garainyh*non-stop†Mission

KÖZEL LEHETSZ AZ ÚRISTENHEZ A 2014. ÉV MINDEN HÓNAPJÁBAN! 

Ézs. 58,2 * Ők mindennap keresnek engem, szeretnék megismerni utaimat, mint egy olyan nép, amelynek tettei igazak, és nem hagyja el Istene törvényét; igaz döntéseket kérnek tőlem, szeretnének Istenhez közel lenni.

Szólj hozzá!

Címkék: légy örömmondó békekövet! légy hív mindhalálig! a Szentírás életünk zsinórmértéke!

- Kedd [2014.06.24.] "Én majd elküldöm követemet, aki egyengeti előttem az utat!"

2014.06.24. 00:00 Andreas

**************************************************** * MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI IGEVERS; 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék * http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/pageTartalom.html *, http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html **, http://oromuzenet.blog.hu (és itt is; minden vasárnap 00:03-tól) & http://web.t-online.hu/garainyh/2.html HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR

- Kedd [2014.06.24.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL

 

 

 

Heti igevers:  Lk 10,16

(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t B i b l i a

Napi igevers:  Lk 1,76

(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t B i b l i a

„Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el, és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki elküldött engem.”

 

 

Te pedig, kisgyermek, a Magasságos prófétája leszel, mert az Úr előtt jársz, hogy előkészítsd az ő útjait, 

A ki titeket hallgat, engem hallgat, és a ki titeket megvet, engem vet meg; és a ki engem vet meg, azt veti meg, a ki engem elküldött.

 

Te pedig kis gyermek, a magasságos Isten prófétájának hivattatol; mert az Úr előtt jársz, hogy az ő útait megkészítsed;

Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket elutasít, engem utasít el, aki pedig engem elutasít, azt utasítja el, aki küldött.”

 

Téged pedig, fiú, a Magasságbeli prófétájának fognak hívni, mert az Úr előtt jársz majd, hogy előkészítsd útját, 

 

"Én pedig elküldöm hozzátok Illés prófétát, mielőtt eljön az ÚRnak nagy és félelmetes napja!" - Keresztelő János születésnapján Jézus előfutárára emlékezünk, aki őreá mutatott, az Isten Bárányára!

Garainyh*non-stop†Mission

KÖZEL LEHETSZ AZ ÚRISTENHEZ A 2014. ÉV MINDEN HÓNAPJÁBAN! 

Ézs. 58,2 * Ők mindennap keresnek engem, szeretnék megismerni utaimat, mint egy olyan nép, amelynek tettei igazak, és nem hagyja el Istene törvényét; igaz döntéseket kérnek tőlem, szeretnének Istenhez közel lenni.

Szólj hozzá!

Címkék: János az utolsó próféta egyedül Jézusra hallgassunk! János Illés lelkületével szolgált

- Hétfő [2014.06.23.] "Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!"

2014.06.23. 00:00 Andreas

****************************************************  * MINDEN NAPRA: 1 MONDATBAN IS; 2 HETI ÉS NAPI IGEVERS; 3 FORDÍTÁSBAN * Naponkénti vezérigék * http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/pageTartalom.html *, http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html **, http://oromuzenet.blog.hu (és itt is; minden vasárnap 00:03-tól) http://web.t-online.hu/garainyh/2.html  HANGZÓ ÖRÖMHÍRTÁR      

- Hétfő [2014.06.23.] *** AZ ÚRISTEN MAI KIJELENTÉSE A SZENTÍRÁSBÓL  

 

 

 

     

Heti igevers:  Lk 10,16  

(*=Válasszon a 463 evangéliumi énekből)

S z e n t     B i b l i a

Napi igevers:  Lk 10,9

(**=A teljes igeszakasz az igeliturgiában)

S z e n t     B i b l i a

 

„Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el, és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki elküldött engem.”

 

 

Gyógyítsátok az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített az Isten országa.

 

 

A ki titeket hallgat, engem hallgat, és a ki titeket megvet, engem vet meg; és a ki engem vet meg, azt veti meg, a ki engem elküldött.

 

És gyógyítsátok a betegeket, a kik ott lesznek, és mondjátok nékik: Elközelített hozzátok az Isten országa.

 
 

Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket elutasít, engem utasít el, aki pedig engem elutasít, azt utasítja el, aki küldött.”

 

Gyógyítsátok meg ott a betegeket s hirdessétek: Közel van hozzátok az Isten országa!

 

 

"Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé." - Krisztus tanúja vagy-e már e világban?

Garainyh*non-stop†Mission

KÖZEL LEHETSZ AZ ÚRISTENHEZ A 2014. ÉV MINDEN HÓNAPJÁBAN! 

Ézs. 58,2 * Ők mindennap keresnek engem, szeretnék megismerni utaimat, mint egy olyan nép, amelynek tettei igazak, és nem hagyja el Istene törvényét; igaz döntéseket kérnek tőlem, szeretnének Istenhez közel lenni.

Szólj hozzá!

Címkék: hallgass jézusra jézus egylényegű atyjával hirdesd az örömhírt

Szentháromság u. 1. hét

2014.06.22. 00:03 Andreas

2014.06.22 - 2014.06.28.

HETI  EVANGÉLIKUS IGELITURGIA  *  NAPI  IGESZAKASZOK  A  SZENTÍRÁSBÓL
http://web.t-online.hu/garainyh/igeliturgia.html http://oromuzenet.blog.hu/ http://www.garainyh.hu
Olvassuk el naponta az alábbi igéket az új, 1990-ben revideált protestáns Bibliából!
http://www.parokia.hu/bible/ A kék színű aktív linkekre kattintva a gép az adott rész/
fejezet kezdő oldalára ugrik. Ezen belül keressük meg a kijelölt bibliai szakasz piros
színű betűkkel kiemelt verseit! Olvasás után a böngésző bal felső sarkában lévő kék
vissza nyíllal lehet ide visszatérni; a következő igeszakasz elolvasásához! Andreas *
Nap               Igehely            Cím/Link
********     *********     ******************************************

AZ ÜNNEP/VASÁRNAPOK IGÉI
Vezérige        Lk 10,16            http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=10&verses=16-16&highlight=&highlightmode=          
Evangélium    Lk 16,19-31        http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=16&verses=19-31&highlight=&highlightmode=
Epistola         1Jn 4,16b-21      http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=62&chapter=4&verses=16-21&highlight=&highlightmode=  
Zsoltár           Zsolt 37,1-40    http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=37&verses=1-40&highlight=&highlightmode=

A HÉTKÖZNAPOK IGÉI
Hétfő              Lk 10,1-9(10-15)16  http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=10&verses=1-16&highlight=&highlightmode=

Kedd               Lk 1,57-67(68-75)76-80   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=1&verses=57-80&highlight=&highlightmode=

Szerda            1Tim 6,11-16   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=54&chapter=6&verses=11-16&highlight=&highlightmode=

Csütörtök       Mal 3,19-24     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=39&chapter=3&verses=19-24&highlight=&highlightmode=

Péntek            Mt 27,46-49   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=40&chapter=27&verses=46-49&highlight=&highlightmode=

Szombat         ApCsel 13,15-25 http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=44&chapter=13&verses=15-25&highlight=&highlightmode=


HETI ÚTRAVALÓ ÉNEKEK & GONDOLATOK
EKE ÉKV.       http://kispest.lutheran.hu/eke/enekeskonyv/web2/267.html
EV. ÉKV.       http://enekeskonyv.lutheran.hu/enek388.htm                                               

EV. ÉLET       http://www.evelet.hu/        

Folytatás:     a következő héten! Andreas  <>< ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!
*****************************************************************

Szólj hozzá!

SZENTHÁROMSÁG U. 1.

2014.06.22. 00:02 Andreas

AZ ÜNNEP ISTENTISZTELETI LEKCIÓI ÉS /VAGY TEXTUSAI

Isten hív!

Tisztelt Látogató! Kérem, hogy az alább kijelölt négy igeszakaszt
a PROTESTÁNS ÚJ FORDÍTÁSÚ (revideált) BIBLIA http://www.parokia.hu/bible/
aktuális linkjeire való kattintás után felnyíló oldalain, az adott könyv érintett részéből/fejezetéből keresse ki. A kék színű aktív linkekre kattintva a gép az adott rész/fejezet kezdő oldalára ugrik. Ezen belül keresse meg a kijelölt bibliai szakasz piros színű betükkel kiemelt verseit! Olvasás után a böngésző bal felső sarkában lévő vissza nyíllal lehet ide visszatérni a következő szakasz elolvasásához!
Köszönöm: Andreas <><

Lk 16,19-31   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=42&chapter=16&verses=19-31&highlight=&highlightmode=

1Jn 4,16b-21   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=62&chapter=4&verses=16-21&highlight=&highlightmode=

5Móz 6,4-9     http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=05&chapter=6&verses=4-9&highlight=&highlightmode=

Zsolt 119,104-109   http://www.parokia.hu/bible/body.php?book=19&chapter=119&verses=104-109&highlight=&highlightmode=


Forrás: Evangélikus Útmutató és Evangélikus istentisztelet Liturgikus könyv
Internetes közlés: © a Luther Kiadó Budapest, előzetes engedélyével


Erős vár a mi Istenünk!

 

6 komment